Szeretném veletek megosztani halálközeli (halott) élményemet. Mit gondoltok?

Előző évben történt, nem szeretném leírni pontosan mi, de egy ideig halott voltam, ám újra tudtak éleszteni. Hozzátenném, hogy sérült sajnos az agyam egy része, ami az érzelmek kontrollálására szolgál. Nem, nem vagyok bolond. Amikor odaérsz, hogy vége, érzed ahogyan minden izmod ellazul, minden fizikai érzés megszűnik, minden fájdalom ( mert alapból van egy fájdalomérzeted, amit csak akkor fogsz fel, amikor elmúlik ), nyitva van a szemed, próbálsz még idekapcsolódni, küzdesz azért, hogy itt maradhass, félsz, mert bizonytalan vagy ésnem tudod mi jön. Aztán vége... Nincs sötét, nincs világos, nincs fekete, nincs fehér. Nincs semmi. Semmi, amit nem lehet felfogni, amit csak akkor fogsz fel, ha megtapasztaltad. Tudat? Igen van tudatod, de az már nem emberi, nem állati, semmi ösztön, semmi élethez hasonlító dolog. Érzed, hogy egy valami sokkal nagyobb része vagy És jó ott. Nincsenek gondolataid, nem beszélsz a gondolataidban, nem kérdezed magadtól, hogy hol vagyok, ki vagyok, meghaltam-e, élek-e? Ezek mind mind megszűnnek. Nincs alagút, nincs fény a végén. Egyetlen egy dolog van... De dolognak sem nevezném, mert az is emberi, földi dolog. Inkább egy cél, egy apró "érzelem", hogy itt kell lenned és ez a természetes, mintha mindig is itt lettél volna. ( Lehet, hogy így is van ). A semmit nehéz elképzelni tudom. Nem tudom leírni, nem tudom, hogy bele tudtok-e gondolni, megérteni, hogy mi is ez valójában. Amit én megértettem. Olyan, hogy idő? Nincs. Hiszen ezt mi találtuk ki magunknak, emberek. Mi az idő? A dolgok változása, mozgása. Semmi több. Felteszik a kérdést, mikor keletkezett az univerzum. Nem keletkezett és nem is lesz. Az univerzum csak van és változik. Nem volt. Nem lesz. Van. Nem szabadna időben elhelyezni. Nekem ez válasz volt a kérdésemre a témában. Na de mi az élet értelme? Ugyanaz minta baktériumoké. Táplálkozni és szaporodni. Semmi több. Ezeket segítik a különböző érzelmek. Étvágy, szerelem. Aztán újra ott voltam, mentősökkel körbevéve. Álom lett volna? Ilyen álom nincs, mert ezt nem az agyam generálta. Felfoghatatlan, ha belegondolok, szinte emészt belülről. Mi lett volna ha tovább ott maradok. Tovább? Hiszen ez is idő. Egyszerűen csak ott voltam. De ki? Mert nem tudom azt sem mondani, hogy én. De egy darabka igen. Ez lenne a vége? Ez az értelme? Hiszen ezt keresi az ember. Az élet értelmét. De lehet, hogy rossz ez az út, mivel az "értelem", mint kifejezés, szintén egy emberi találmány. A véleményem az, hogy nem kell keresni az értelmét, hanem elfogadni azt, ami van és ha már az érzelmeink lehetővé teszik a boldogságot, akkor használjuk ki és legyünk mindig boldogok. Ha a telefonunkat ( ami nem a testünk része, nem a miénk ) igény szerint testre tudjuk szabni, akkor az érzelmeinket és sorsunkat miért ne tudnánk? Hiszen ez az egyetlen, ami a miénk.