Hogyan tudnám elfogadni önmagam? (Életközepi válság. )

" éltünk szépen, szerényen"

Ez már sokkal több, mint amit egy szuperintelligens, igen megbecsült, de sértődött magányában a lakásában egyedül kuksoló személy (ismerek ilyet) elmondhat magáról.

Szerintem - mivel az ezotéria témakörben kérdeztél - olvasd el a Hétköznapi csodákat. Most olvasom és nagyon lelkesítő.

A legegyszerűbb, ha odaállsz a tükör elé, és minden jó tulajdonságodat összeszeded, ami az elmúlt években megmutatkozott. Majd köszönd meg, hogy az lehetsz aki.

Szerintem, ha elmentek valahova a családoddal, ahol jól érzitek magatokat, arra lesz miért emlékezni. :)

Ismerős az érzés.

"Hogyan tudtam ennyire 'senki' lenni? "

Én is feltettem már magamnak ezt a kérdést. Időközben rájöttem, hogy azért , mert a fejemben elültettem ,hogy "milyennek kéne lennem", a társadalom részéről mi a követendő példa.

Nem egyszer hallottam,hogy felső fokú végzettség , nyelvismeret, "jó fizetés" , kalandozás, változatos élmények,stb. nélkül egy " senki leszel" .

El hittem .

Aztán az éltem során megtapasztaltam olyan időszakot is, amikor megengedhettem magamnak kalandozást "élmények" gyűjtögetését.

A diploma hiányát autodidakta módon való tanulással kompenzáltam.

Most viszont mégis azt mondom, hogy valójában nem a kalandozás a világban, az élmények gyűjtögetése, a diploma, nyelvtudás, hiányzik az életemből, és valószínű, hogy a Te éltedből sem ez hiányzik. (legfeljebb ebben a pillanatban ezt még nem érzed át)

Ha amúgy "üres az ember" akkor ezek legfeljebb csak arra jók, hogy ezekkel látszólag megtöltsük a bennünk lévő ürességet.

Legfeljebb csak arra jók, hogy kompenzáljuk kisebbségi érzéseinket . "mégsem egy senki vagyok", "legalább diplomám van" , "tudásom van" , "több nyelvet tudok, több

ember vagyok" , "több pénzem van több lehetőségem van kiemelkedni , élményeket gyűjteni","szép emlékeim vannak".

Tehát ha üres vagyok akkor ezek csak kompenzálásra , jók, hogy elmondhassam ,hogy mégsem egy "senki vagyok". Ettől viszont valószínű, hogy nem sokkal leszek boldogabb.

Igen ,persze látszólag még ezek a dolgok is kívánatosabbak jobbnak tűnnek,mint "totál senkinek" érezni magunkat. Csak hát ennek a visszásságára többnyire akkor jövünk rá amikor szorgalommal kitartással valamilyen módon kikerülünk a "senki "állapotából.

Szívem szerint azt mondanám,hogy mostantól vesd bele magad a kalandokba,illetve azokba a dolgokba ami szerinted kiemelne a "senki "állapotból. Így hamarább rájönnél, és saját magad megtapasztalnád, hogy az e fajta tudással ,élményekkel nem fogod tudni sosem kitölteni a benned lévő ürességet.

Mert mi is ez az "üresség " bennünk?

Az , hogy nem vagyunk jelen az életünkben .Automatikusan "betanult módon" programozottan működünk. (amit hoztunk a múltból , szülök társadalom,stb.)

Így ebben az állapotban mindegy hogy tanult vagy e vagy tanulatlan , jó módban élsz e vagy "szegényen".

Tapasztalatom szerint ezt az ürességet csak úgy lehet kitölteni, ha megtanulok elvonatkoztatni az eddig tanultaktól, évtizedes rögzültségéktől, és megtanulok egyszerűen csak a jelenben élni.Nem a jelenben élvezkedésről beszélek. Ha csak élvezkedek akkor félig vagyok ott ,és ilyenkor megint csak ránk tör az üresség érzése.

De ha megtanulsz teljes lényeddel minden érzékeddel a jelenben lenni , a folyamatokban teljesen részt venni,úgy hogy a gondolataid ne zavarjanak be, akkor először , igazán élőnek fogod érezni magad , és az addig benned lévő üresség megtelik egyfajta nyugodt kiegyensúlyozott lelki békével.

Majd ezek a nyugodt pillanatok sem azért jók,mert majd valamikor örömmel visszaemlékezhetsz rájuk.

Az ilyen fajta emlékezés legfeljebb arra jó, hogy emlékeztessen ,hogy már megint nem a jelenben élsz.

A múlt az már halott .Ha valaki szívesen emlékezik a múltban történtekre , az legtöbbször azt jelzi, hogy nem tud teljes-lényével örülni a jelen pillanatnak.

Megtapasztaltam,hogy amikor átadom magamat teljes mértékben a jelen pillanatnak ,tehát amit éppen csinálok , azt teljes odaadással csinálom , akkor a világ összes nyelvtudása, a világ összes tudása , diplomája, pénze vagyona, élménye, kalandjai , nem pótolhatja ezeket az" érzéseket", ebben biztos vagyok.

Nem szeretném a kisebbségi érzésedet még inkább fokozni azzal, hogy úgy állítanám itt be magamat , aki már birtokában van a "nagy bölcsességnek" , és aki már mindennapjait ebben a nagy "lelki békében éli".

Inkább csak arról van szó,hogy megtapasztaltam néhány alkalommal mi is az ami képes megtölteni az emberben lévő üresség érzetét.

Biztos vagyok abban ,hogy semmiről nem késtél le.Az igaz,hogy amiről beszélek azt "tanulni "kel. Bizonyos értelemben kel érte tenni.

Akkor tudunk csak megbocsájtani magunknak szerintem, ha a figyelmünket a külvilágból magunk felé , befelé irányítjuk.Ha majd rátalálunk a bennünk lévő nyugalomra békére. Ez ott van mindenkiben , ebben is biztos vagyok .

Néha néha rátalálok erre a békés állapotomra ,de még nagyon gyakran visszarántanak a bennem mélyen rögződött tanítások, szokások emlékek ereje.

Mint ahogyan írta itt valaki ,én is ezt mondom, hogy ahogyan megfogalmaztad a mondandódat, ez szerintem egyértelműen azt jelzi, hogy rendelkezel már azzal az önismerettel, amivel tovább tudsz lépni.

Semmi önismerettel (még ha csak ez a személyiség ismeretére korlátozódik) szerintem nem nagyon lehet változni.

Talán a legtöbb ember " élete közép táján" idáig sem jut el mint Te , hogy szembesüljön "önmagával".

Mondhatnám azt is ,hogy ha már meglátod, hogy senki vagy , már nem vagy senki. :)Viszont ha tovább tudunk lépni ezen a ponton is akkor már lehet ,hogy nem is akarunk lenni "valakik".

Ha belegondolsz , szinte mindannyian kiakarunk emelkedni az "átlagból", és éppen ezért leszünk átlagosak.

Ha kezded észrevenni magadon,hogy a lényeget nézve nem nagyon különbözöl az átlagtól ,mélyebb értelemben ugyanazon dolgok motiválnak , akkor kezdesz "kiemelkedni" az átlagból . No persze ha ezt csak az egonk erősítésére használjuk, akkor ugyanoda visszajutunk egy kis kerülővel. :)