Isten lehetett segítségül?

Pár éve történt, hogy egyik nyáron a barátnőmmel nagyon összevesztünk. Sulis voltam, éppen az unokatesómmal nyaraltam. MIvel még elég kicsik voltunk, az unokatesóm meg mindig is szeretett huncutkodni, és igaz, hogy a barátnőm az a barátnőm volt, de akkor ő is gyakran piszkált, volt pár idegesítő tulajdonsága, amiért haragudtam rá. A nyári szünetben küldünk neki sms-t, hogy fejezze be ezt a hülyeséget, ne piszkáljon engem stb. Még picik voltunk, nem volt túl sok eszünk. Telefonbetyárkodtunk úgymond, nem gondoltuk, hogy ebből baj is lehet. Hamar a szülők tudtára ment a dolog. Unokatesóm anyukája is jól leszidott minket, meg az én szüleim is. Féltem attól is, hogy a barátnőm szülei mit mondanak majd. Iskolakezdés előtti utolsó héten ezen görcsöltem, hogy majd mi lesz, ha bemegyek az iskolába, mit fog szólni. Azt hittem már, hogy örökké elromlik a barátságunk. Ő volt az egyetlen lány az osztályban, akivel játszottam, akivel beszélgettem, akivel jóban voltam. Egyik nap még iskolakezdés előtt, amikor egyedül voltam, leültem, lehunytam a szemem, összetettem a két kezem és imádkoztam Istenhez (akiben annyira nem is hittem, de azért megpróbáltam), hogy nehogy elveszítsem a barátnőmet, hogy legyen minden rendben. Félve mentem be szeptemberben, csak leültem egy padhoz, nem szóltam semmit. A lány, aki a barátnőm, úgy tett, mintha semmi nem történt volna (pedig nagyon sértődékeny és haragtartó típus), beszélgetett velem, beszéltünk a nyáron, mintha meg sem történt volna az, amit műveltünk. Azóta egy vitánk sem volt, nagyon jóban vagyunk, sokat nevetünk. Nem ért véget a barátságunk. Nagyon hálás vagyok valakinek, lehet hogy Istennek, hogy visszakaphattam a barátnőmet!! Nélküle nem lennének barátaim, ő az egyetlen. Szerintetek Isten lehetett vagy valamilyen angyal, vagy bármi? Mondjuk én akkor éppen Istenhez imádkoztam.