Spirituális halállal kapcsolatos kérdés. Nektek mi a véleményetek?

Szerintem amikor nem földi életben létezünk, távlatból egyszerre képesek vagyunk szemlélni a dolgokat, így a többi "életet" is. Itt csak apróságokat észlelünk azokból (megérzések, furcsa emlékek, déjà vu-k, tehetség, képesség, tapasztalat stb.).

Szerintem befejeződik a reinkarnáció, és a földi élet csak egy színtér a sok közül. Sokkal magasabb szintű (főleg lelki értelemben) létezési formákat is el tudok képzelni, mint az életben maradás, a társadalomban való hasznos részvétel, az egyéni ambíciók kiélése, az empátia alapszintű megtapasztalása és az önzés leküzdése. Ezek lelki értelemben elég alapszintű dolgok.

Nem tudom, mi lesz azzal, ha valaki öngyilkosságot követ el. Valószínűleg, ha a karma törvényét vesszük alapul, szembe kell néznie egy hasonló problémával, tehát csak "elodázni" tudja, megoldani nem.

Ha pl. valaki öngyilkossággal a felelősségre vonás vagy felelősség felvállalása elől menekül el, nagy valószínűséggel át kell esnie ezen a problémán ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Ez legalábbis az én véleményem.

"Nos, meg még az is érdekelne, hogy a reinkarnáció egyszer véget ér, nem? És akkor amikor véget ér, mire fogok emlékezni az itt letöltött életeimből. "

A reinkarnáció lényege nem a formában vagy miértjében rejlik. Semmire nem fogsz emlékezni- folyamatában.

A reinkarnáció lényege: visszatérés egy örökké mozgó és változó energia-folyamatba.

Hívhatjuk élet energiának.

Sem a halál, sem az élet nem kérdezi: miért születtél, miért haltál, hogy haltál. A kutyát nem érdekli.

Mint egyénnek, az a feladata, hogy fejlődjön. És ez a fejlődés nem egyenlő az erővel.

Ahogy egy 6 éves kisfiú bölcsességét sem lehet összehasonlítani egy 67 éves nagypapa bölcsességével sem. És nem azért, mert idősebb, és többet átélt.

Itt a kérdés az, amit Te kérdező, tudni szeretnél:

hogy honnan tudom, milyen szinten állok, hol tartok?!

Senki sem tudja.

"Emlékezni fog a földön letöltött életeire?"

Igen. Lesznek ismerősök, más testben. Lesznek megérzések. Sőt, ha figyel az ember, előző életeiből is megelevednek "mozzanatok", Déjà vu- nek hívják.

Sajnálatos az a tény, hogy az egyének, akik körülvesznek minket, rombolni akarnak. Ez valami kiolthatatlan vágy.

A gyermekekre szokták azt mondani, hogy: 1,5 éves korukig rombolnak, utána elkezdenek építeni.

(Duplo-ra értve).

De viszont más egyéneket ez inspirál arra, hogy építsenek.

Szóval soha nem létezik egyedül "yin", mindig van mellette egy "yang".

Az előző életeidre nem emlékszel, ott van benned minden információ, és megfelelő ember, előtudja neked ezeket hívni.

Az öngyilkos sem kivétel ez alól. Nem is értem, miért lenne az?

Az öngyilkos véget vetett az életének, szóval feladta, mert nem tudta elvégezni azt a feladatot, amit talán ő maga szabott ki saját magának.

Az emberben mindig volt egy haláltól való félelem, és ijedtség az ismeretlennel szemben.

Nem ringatta magát illúziókba, persze eleinte igen, de azután elkezdték kutatni a halált, hogy mi is az, és sok dologra rájöttek, hogy igazából nem is kell félni tőle, mert nem ártalmas dolog.

Semmi nincs, halál van.

Ha vége az életednek, tegyük fel, hogy most nincs lelke az embernek, és nem reinkarnálódik. Na, de akkor hová lesz az ember? Mi lesz vele halál után?

Ha nincs lelke az embernek, akkor nincsenek emlékei, érzései, az agyban csak adatok lehetnek, mivel nincs érzelmi töltés egy emlékhez, hogy megmaradjon, számára csak adat lenne.

Miután a test felmondta a szolgálatot, ő már nem létezik többé, és mivel nincs lelke, ezért nem is él már sehol, ami nehéz elképzelés is. Elképzelni is nehéz azt, hogy semmi, és te nem élsz.

Eltudod képzelni, milyen ha nem élsz? Mert erről az én elmémnek fogalma sincs, hogy milyen az, hogy nem élsz.

Sőt még az agyam sem tudja elképzelni, hogy milyen az.

Most sokan azt gondolhatják, hogy hülyeségeket és badarságokat hordok össze.

Viszont az, hogy tagadja valaki ily dolgoknak a létezését, az attól még nem fog megszűnni.