Volt már olyan veletek, hogy úgy éreztétek, hogy érzitek más embernek az érzelmeit?

Ez még mindig az empátia, csak annak az elnyomástól mentes formája. Mondhatni ez lenne a természetes az embernek, ha nem lenne olyan végtelenül önző. Vannak emberek, akik időnként felülbírálják a saját önzésüket, és nem csak önmagukkal foglalkoznak, hanem bekúszik az érzéseik közé néhány erősebb érzés másokból. Ez még nem telepátia, mert magyarázható a hét fizikai érzékszervvel is. De azokkal meg nem szeretem magyarázni, úgyhogy kihagyom a magyarázatot. A lényeg, hogy előfordul, hogy egy belső folyamat, amit nem tudatosan irányítasz felülbírálja azt az ösztönt, hogy a saját érzelmeidet vedd figyelembe, és másokéról csak tudomást vegyél. Anyáknak ez nem új dolog, de te eléggé valószínűtlen hogy anya lennél, szóval a kiváltó okot nem találgatom. Pár pillanatra félretetted az ember végtelen önzését, és ezért egy másik ember érzelmeit is képes voltál ténylegesen felfogni, mint ingert, nem csak tudomásul venni, mint létező dolgot.

Egyeseknél ez a dolog nagyon gyakori. Ők ki vannak téve a többi önző ember érzelmi hullámzásainak, és a saját érzékenységüknek is. Gondolom a következményeit el tudod képzelni.

Nos, ez pont az, amivel nagyon kell vigyázni.

"A szenvedés oka a vágyakban van" - ezt Buddha mondta nagyon rég. "A vágyak megszüntetése megszünteti a szenvedést - ennek a nyolcrétű nemes ösvény az útja".

De az emberek nem hallgatnak Buddhára. A szenvedés lassan megáll a világon egy tömbben. A vágyak mimetikusan átmennek egyik emberről a másikra. A divat - vágyakozás valamire is ezen alapul. Filmhősöket utánoznak. Az emberek sokszor egymás vágyait utánozzák. A szerelmi háromszögek: két barát - ffi viaskodásai egy nőért. Nem megyek mélyebben bele, nagyon nagy téma. Ajánlott - nem ilyen érintőlegesen elmondva-, hanem komoly szellemi munkákon keresztül elgondolkodva ezen, már vannak magyarul is: Renée Girard Mimetikus vágyelméletéről szóló műveit. -aa-

Ez a kérdés bennem is felmerült már nagyon sokszor!

Sosem tudtam megfogalmazni úgy mint az előttem hozzászóló.Van benne valami,de én nem csak pusztán arra gondolok, hogy azokban a pillanatokban félre tesszük a saját "dolgainkat" és így teljesen átéljük ,érezzük mások érzelmeit....Van még itt valami,amellett hogy hiperszuper érzékeny emberek vagyunk.Lehet ez egy adottság (sőt,az!) amit azért kaptunk, hogy megtanuljuk kezelni ezt a dolgot vagy éppen egy jel ,hogy ez csak egy lépcsőfok...van tovább is....

Nekem volt olyan munkahelyem ahol nap mint nap ezzel szenvedtem mindig fájt a vállam meg a mellkasom, mert ott éreztem a mások fájdalmát,búját baját.Lelkileg kivoltam...

Megviselnek nagyon még ma is, van hogy nem tudok egyáltalán azonosulni emberekkel de valahogy rájuk cuppanok és, érzem őket.Úgyhogy én képes vagyok egyszerre akár nagyon nem szeretni és mellette tiszta szívemből sajnálni.Elég szélsőséges a dolog.Jó lenne tudni ezt kezelni....

"egyszerre akár nagyon nem szeretni és mellette tiszta szívemből sajnálni.Elég szélsőséges a dolog" "lelkileg kivoltam"

Ez tipikus tünete a fentieknek: ezért kell ezt megérteni és ez által megszüntetni: mert minden erőt elvisz, szétforgácsol. R. Girard összehasonlító irodalomtörténészként kezdte és nagy regényeken keresztül fedezte fel, pontosabban értette meg ezt a lelki mechanizmust. A bűnbakképzés mechanizmusa is ebből fakad.

Ha megérti ezeket az ember, nagyjából tud ellene tenni, vagy pontosabban: magától a megértéstől nem alakul ki.

A vágy kizárólag egyfajta szellemi vágyakozás lehet: mélyebbre jutni a megismerésben, a gnózis, (és tegyük hozzá a kifejezésben is haladni kell közben). Tessék írni, festeni, zenélni, énekelni.

A megismerő erő saját, onnan "jön" ahonnan kell, lényegünkből fakad odaadó figyelemként.

Azt nem egy tükröződés, mimetetikus álmegismerés révén alakítjuk ki, az a mi isteni ajándékuk.

"A léleknek logosza van, önmagát növelő" Hérakleitosz.

Erre nem érdemes úgy tekinteni, mint különleges képességre, mert akkor az ember csak a saját egóját hizlalja. Ez egy teljesen természetes, és eredendő érzékelési forma. Az állatoknál működik, és részben még a természeti népeknél is. Minden ember ezzel születik, és ugyanúgy működik, mint a látás, vagy hallás. Ha figyelsz rá észreveszed, ha nem, elsiklasz fölötte. A modern ember világának központja ő maga. Ezért minden más, ami nem ő, és nincs hasznára, vagy kárára, jó esetben is másodlagos. Ha egy ember alkalmasint elvonatkoztat önmagától, akkor tapasztalja meg, hogy ilyen érzékelése is van. Az érzékszerveinek egyfajta összjátéka. A modern embernek mégis egyfajta telepatikus élményt nyújt a dolog. Ahogy magad is írtad, kellemetlenséget okoz ez az érzékelés tartósabban. Nem véletlen. Ha mindenhonnan csak az önzést érzed, és senki sem olyan, mint te, hogy figyel, és érzi is amire figyel, akkor csak annyit fogsz tapasztalni, hogy bármennyire is együtt érző, segítő, és jó a szándékod, kihasználják, és nem viszonozzák. Mert ők nem figyelik ezt az érzékelést. Ha valaki kemény munkával eléri, hogy ezt az érzéket is észrevegye, nagyot csalódik, mert azt látja, hogy ez csak akkor lenne jó, és hasznos, ha mások is "képesek lennének" rá. Ezért aki kifejlesztette, általában vissza is zárja, és aki eleve nyitott volt, igyekszik elnyomni, mert máskülönben csak szenvedni fog.

Az is igaz, hogy ez egy lépcsőfok. Van ennél feljebb, és ezért szokták az okkult tanok kutatói először ezt az érzékelést tudatosítani, hogy a magasabb párját is elérhessék, ami viszont már lehetőség, nem természetes adottsága minden embernek.

Érezted már úgy, hogy egy kutya tudja mit érzel, és tudja mit gondolsz? Hát ezért van. Neki nem ő maga a világa középpontja, hanem a családja, aminek ő maga is a része. Egy nagyobb egység a középpont, ezért az egységen belüli nyitottság előny, a tagok közti kommunikáció minden szinten szükség. Az ember ezt már nagyon régen eldobta.