Üdv! Ez beteljesülés közeli élmény volt?
Az asztrális kivetülés sikerült.
A legmélyebb tudatállapotban lenni, nem is tudom leírni milyen volt. Egyszer csak kikapcsolt minden érzékelésem, nem hallottam, nem éreztem semmit, se a testem. Azt se tudtam, hogy volt-e testem. Olyan volt, mintha nem is lett volna testem. Csak gondolkodni tudtam.
Itt meg is történt a kivetülés (mivel ez volt a célom vele), és akkor se hallottam, viszont láttam, pedig a szemem csukva volt. És ami érdekes volt még, hogy álltam, nem pedig ültem. Bár csak pár másodpercig voltam kint, akkor is jó érzés volt. Utána majd kicsattantam az energiától. :D
Egyszer történt olyan is, hogy véletlenül vetültem ki, akkor hirtelen megijedtem, és vissza is kerültem. Mondjuk éjszaka felkelek, és azt látom csak, hogy lebegek az ágy felett, és tudok mozogni jobbra balra. Nagyon fura érzés volt, tényleg bennem volt az az érzés, hogy én most repülök. Majd visszakerültem a testembe, mert megijedtem, ahogy hirtelen megakartam mozdulni, és nem felültem az ágyról, hanem arrébb repültem. Ha valamit nem értesz, abból ahogyan leírtam az eseményt, akkor nyugodtan kérdezz rá, mert sokszor nem írok összefüggően. :)
Théta szintre, alfa szintről jutottam le. Alfa szintre egész könnyedén letudok menni, és onnantól már csak mélyebbre kell mennem, ezt nem tudom konkrétan leírni, hogy mert magától lecsúszok, ha akarok Théta szintre, szépen lassan.
Mélyebbre kezdetben hangfelvételekkel jutottam el. Pontosabban binaural felvételekkel. Beírod youtubeba, hogy Delta binaural, vagy Alfa binaural stb., akkor szerintem kilök egy jó pár videót.
Én ezzel értem el az asztrális kivetülést:
https://www.youtube.com/watch?v=Kacr24Ckl-Q
A videó nem pont ugyanaz, de a frekvencia megegyezik, maximum 0,5-1 hz eltérés van, de mindenképpen benne van még a delta szint frekvencia szintjén. :)
Szia Kérdező!
Írtam neked privát üzenetet tegnap! Kérlek, írj, hogy megkaptad-e? Köszi!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!