Azt lehet tudni, hogy milyenek voltunk előző életünkben?

Ott csalás ez az egész dolog hogy mondjuk az életem első évéről sem emlékszem semmire, pedig az egy kézzelfogható tény hogy éltem akkor. Ki mondja meg tényszerűen, hogy ugyan milyen volt a szülőszoba ahol megszületett, vagy milyen házban élt élete első évében, amit mondjuk ténylegesen vissza lehetne ellenőrizni? Senki, mert ezek az információk elvesznek az agy fejlődése során.

Bezzeg hogy 500 évvel azelőtt ki rohangált karddal várat ostromolni, az már megy, ugye.

Az emlékek az agyban tárolódnak, idegsejt kapcsolatok formájában. Csak arra lehet emlékezni amit átéltünk. El is vesztheti a memóriáját az ember. Előfordul olyan probléma az agy hippocampus területén, hogy új információk nem íródnak be a hosszú távú memóriába, tehát hiába éled a _jelenlegi_ életed, arra sem emlékszel mi történt pár órája, az utolsó emlék mindig az agysérülés előtti utolsó emlék lesz. Azóta minden újdonságként hat, és pár perc alatt el is felejted. Ezt mégis hogyan javítjátok ki regressziós hipnózissal? Megérne egy orvosi nobelt.

13-as válaszoló:

"Ki mondja meg tényszerűen, hogy ugyan milyen volt a szülőszoba ahol megszületett, vagy milyen házban élt élete első évében, amit mondjuk ténylegesen vissza lehetne ellenőrizni? Senki, mert ezek az információk elvesznek az agy fejlődése során."

De a szüleid remélhetőleg felnőtt emberek voltak ekkor, őket mondjuk meg lehet kérdezni, ha még élnek. És ha ezeket a bizonyítható dolgokat képes feltárni a szakember, akkor talán a többiben sem kamuzik... talán...

Amúgy kérdező... még ha befolyásolnak is, amit "előző életedben", vagy magzat korodban, vagy kiskorodban átéltél, nem biztos, hogy fel kell azt deríteni. Engem is érdekelne, de enélkül is élhetsz teljes életet. Persze az sincs kizárva, hogy könnyebben fel tudod dolgozni a traumákat, ha tudsz róluk, és nem tudat alatt fogják aztán befolyásolni az életed... Ezt senki se tudja megmondani, nyilván személyiségfüggő is.

Ha ennyire érdekel, vesd bele magad a témába, de légy résen, mert a legtöbb ilyen az csaló.

Nincs semmilyen bizonyíték hogy bármi ilyesmi is létezne. Ez csak a szánalmas haláltól való félelem mellékterméke az emberi agyban mivel az agy nem bírja elképzelni hogy egyszer csak nem fog működni többet.

Ez csak azt bizonyítja hogy aki ilyesmiben hisz az mentálisan túl gyenge hogy racionálisan gondolkodjon.

Arra sokkal nagyobb esély van hogy én igazából a Mikulás vagyok, mint arra hogy bármi ilyen poszthalál világ létezzen.

# 9

"Jól írták, nincs előző élet. Felesleges bele a "szerintem" szó. A személyes meggyőződés nem sokat ér, az általánosan elfogadott nézetek annál többet."

Valami nem attól létezik vagy sem, hogy a többség vagy a kisebbség hisz benne, és mi vele kapcsolatban az általánosan elfogadott nézet.

A Föld nem volt akkor sem korong alakú, amikor az volt az általánosan elfogadott nézet, a többi égitest pedig nem keringett a mi bolygónk körül akkor sem, amikor a geocentrikus világkép volt az általánosan elfogadott nézet.

Semmelweis Ignácnak, az "anyák megmentőjének" akkor is igaza volt a többséggel szemben, amikor a felismerését követően elkeseredett szélmalom harcot vívott kora nagy tekintélyű orvostársadalmával, akik ragaszkodtak az "általánosan elfogadott nézeteikhez", és ezzel a hozzáállásukkal egyetlen bécsi klinikán több száz gyermekágyas asszonyt küldtek a halálba néhány év leforgása alatt, - akiknek a túlnyomó többsége életben marad volna és felnevelhette volna a gyerekét, ha nem rájuk bízza az életét, hanem otthon szül egy bába segítségével, - mert ezek az orvosok inkább Semmelweiss egyértelmű bizonyítékait is lesörpörék az asztalról, mintsem felülvizsgálják a saját nézeteiket és hitrendszereiket, és netalán elismerjék, hogy tévedtek.

És még jó sokáig folytathatnám a sort az "általánosan elfogadott nézetek" és az igazság összefüggéseiről, ha lenne időm rá.

Azoknak a többsége számára, akik a világ különböző tájain hisznek a lélek és a reinkarnáció létezésében, ez nem pusztán "személyes meggyőződés", hanem részben számukra meggyőző erejű, több, különböző forrásból származó közvetett bizonyítékokra, részben személyes megtapasztalásokra alapozott meggyőződés.

# 10

"Üdv, ezóhívő és reinkarnáció hívők ismét itt vagyok, miért gondolod kérdező, hogy van neked előző, s következő életed? Mi szükséged van arra, miért vagy egy a sok közül, miért vagy együgyű, miért vagy gyenge?"

Ne vedd személyeskedésnek, de te nem pont ugyanúgy egy vagy a sok közül, aki hozzád hasonló nézeteket vall? :-))

Másrészt szerinted mégis miért lenne "együgyű és gyenge" az, aki hisz a reinkarnációban?

Kedves Kérdező!

Léteznek arra technikák, hogy valaki előző életetekre vonatkozó információkoz férjen hozzá, és létezik többféle olyan terápia (többek között erre képesített pszichiáterek által végzett regressziós hipnózis), ami azzal segít megoldani jelen életbeli problémákat, kihívásokat, hogy segíti megkeresni az úgynevezett gyökér okukat (jellemzően valami fizikailag és/vagy érzelmileg traumatikus tapasztalatot) egy előző életben, és azután, hogy felszínre hozzák és tudatosítják, megfelelő módszerekkel tudják oldani is.

És léteznek olyan, ennél szelídebb módszerek is, ahol ezeket az érzelmi blokkokat úgy tudják oldani, hogy a páciensnek nem kell módosult tudatállapotban újra "átélnie", látnia, éreznie azt, amit abban az előző életben megélt, ezért nem viseli meg annyira lelkileg, érzelmileg ez a tapasztalat, nem jár akkora megrázkódtatással, mint amit hipnózisban vagy egy előző életes meditációban átél.

De tudomásom szerint egyik ilyen technika alkalmazói sem használják ezeket olyan célra, hogy valaki puszta kíváncsiságból betekintést nyerjen valamelyik előző életébe.

Ha esetleg komolyabban érdekel téged az a téma, akkor ha szeretnéd, szívesen ajánlok olyan (részben konkrét esettanulmányokat tartalmazó) könyveket, amiket olyan, évtizedek óta regressziós hipnózissal dolgozó pszichiáterek, illetve pszichológusok írtak, akik saját bevallásuk szerint praxisuk elején abszolút szkeptikusan, illetve elutasítóan viszonyultak a lélek és a reinkarnáció létezésésének lehetőségéhez, és idővel azok az eredmények ingatták meg, majd változtatták meg az álláspontjukat ebben a kérdésben, amikkel több száz páciensük kezelése során szembesültek.

Számomra nagyon érdekes és elgondolkodtató volt azt olvasni egyiküktől, hogy hosszú évek tapasztalatával és sok száz órányi, terápiás üléseken készül hangfelvétellel a birtokában milyen vívódást okozott a számára, hogy nyíltan felvállalja a nézeteit, amik a saját korábbi meggyőződésével ellentétesek voltak, és könyvben ossza meg a tapasztalatait, mert egyértelmű volt a számára, hogy mi lesz rá a pszichiáter társadalom reakciója, milyen fogadtatásra számíthat.

Aztán meglepetten szembesült azzal, hogy - amellett, hogy sokak részéről érkezett a borítékolható reakció és kritika - számos, hipnózissal dolgozó pszichiáter vette fel vele a kapcsolatot, és osztotta meg vele, hogy ők is szembesültek ugyanazzal a jelenséggel, szereztek hasonlóan meggyőző tapasztalatokat a saját pácienseikkel, mint ő, csak nem szívesen beszéltek volna erről nyíltan, ugyanazon okokból, egyfajta "kiközösítéstől" tartva a pszichiáter társadalom részéről.

Hallottam egy ilyen történetet:

Egy 2 évesnek született egy tesója. Amikor már megértették egymást, kérte a nagyobbik az anyukájától, hogy hagy beszéljen már kistesójával négyszemközt. Beszéltek is, mikor befejezték, megkérdezte az anyuka, hogy miről beszéltek. Azt mondta a nagyobb: Csak meg akartam kérdezni, hogy milyen volt ott fönn, mert én már elfelejtettem.