A Vonzás törvénye (A titok) tényleg működik? És ha igen tudnátok segíteni?
Ha jól tudom, ez annyiról szól, hogy ha nagyon akarsz valamit, akkor "bevonzod".
Tapasztalat alapján, szerelemben nem működik, legalábbis nekem, viszont vannak dolgok, amikben bejöt, bár ezt nem feltétlenül fognám erre.
Annyira működik, mint a Tarot-kártya, horoszkóp, tenyérjóslás, imádkozás, mágia, meg egyebek.
Röviden: h*lyeség az egész. Ha valamit hat is, az amolyan "placebó-hatás", semmi több. Egyrészt ha valaki hisz benne, akkor az eleve motiválja, ösztönzi, hogy a célját elérje. (De ettől még nem a "bevonzás" miatt érte el a célját, hanem azért, mert tett érte.) Na meg ha valaki ebben a hitben él, és sikerül neki valamit véghez vinni, akkor egyből ráfogja, hogy ezért sikerült neki. (Miközben enélkül a hit nélkül, két lábbal a földön járva is ugyanazt, ugyanúgy sikerült volna neki elérni.) Ha meg nem sikerül valami, akkor ráfogják, hogy "az univerzumnak más terve volt vele", vagy nemes egyszerűséggel arra, hogy "nem hitt benne eléggé".
Igazából egy lelki mankó az egész, semmi több.
Én azt javaslom, hogy ha valamit el akarsz érni, akkor tegyél érte. Mindegy, hogy mellette milyen vallással vagy babonával élsz, a lényeg, hogy azt ne várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön!
Nem működik. Kivéve ha a tömegvonzás törvényére gondolsz.
Legalább a kérdés átkerült a Tudomány kategóriából ide.
Nem mivel nem is létezik. Csak egy újabb pénzhajhász humbug.
Az egésznek a lényegi alapja annyi, hogy aki pozitívan áll az élethez, akkor motiváltabb lesz, és boldogabbnak érzi majd az életét. Nincs ebbe semmi kvantumfizika, meg ezer éves titok, meg áltudományos hókuszpókusz...
Szerintem van benne valami. Legalábbis nekem nagyon bevált.
És segitett életem egyik legnehezebb szakaszában. De nem mondom, nem kis munkám volt az egészben (pszihikailag). Mivel folyton arra koncentrálni is fárasztó.
Lányegében viszont ezt a vonzás törvényét rá lehet fogni arra hogyha többet teszel érte akkor sikerül. Ebben is van valami.
Mert ha belegondolsz logikusan, ha valami kezdesz vonzani magadhoz (vegyük pl hogy kitűzöd hogy neked kell egy kocsi), az nem fog neked odapottyani a ház elé,ugye? Max megnyered rá a pénzt vagy sorsoláson, de ehhez már ténleg szerencse kell.
Elkezdesz rá gyűjteni, felvállalsz mit tudom én plusz munkákat, mert nagyon vágysz a kocsira, és IGY az univerzum megadja a lehetőséget a kocsi megvásárlására.
Nem tudom mennyire érted amit magyaráztam a kocsis példával ...
Szóval szerintem igy működik :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!