Mi van ha 1 életünk van csak?

"azutáni élet is várják a sült galambot, mert számukra minden sorsszerű mindent a sorsra bíznak és ahelyett , hogy a értelmet keresnének az életüknek"

Nagyon kisarkítva látjátok az ezotériát, illetve egyáltalán ezeket a kérdéseket.

Értelmet éppen az ad az életednek, ha megérted, mire is való VALÓJÁBAN?

- Arra, hogy dolgozz, és "elismerjenek"?

- Arra, hogy családot alapíts, és tovább népesítsd a bolygót (hogy aztán még többen haljanak éhen)?

- Arra, hogy jól érezd magadat benne, miközben a többiekkel együtt tönkreteszed a bolygót, ráadásul céltalanul, mert ha nincs semmi a halálod után, akkor az egész felesleges volt.

A mai ember nem találja a helyét, nem érzi a lényeget, nem érti a célt. Ezért ilyen a világ, amilyen. Rövidtávú érdekek, érdekkapcsolatok, sekélyes szórakozás és érdeklődés jellemzi. Erre szolgálnának bizonyos ezoterikus tanítások, hogy megértsd, miért vagy itt, de a mai ember az ezotériából is egy sekélyes valamit csinál, amin keresztül azt lesi, hogyan tehet szert több pénzre, hogyan igazolhatja saját ballépéseit, vagy várhatja a sült galambot ahelyett, hogy cselekedne azzal, amit a sorsa kínál számára.

Ha teljesen új "éntudattal" születik újjá az ember, akkor mi értelme lenne a reinkarnációnak?Márpedig, ha az létezik, akkor értelme kell hogy legyen.Ha az embernek a halálával a tapasztalatai is megsemmisülnek, akkor a reinkarnáció céltalan és értelmetlen.Sok beszámoló épp arról szól, hogy vannak, akik rendelkeznek bizonyos előző élet beli emlékekkel.Tehát nem törlődik minden teljesen.A lélak él tovább más testben és fejlődik.

Bár a Biblia szerint a halottak várakoznak, nem tudnak semmiről.A feltámadás után azonban új életre számíthatnak.Ebben az esetben az ember újjá lesz teremtve, tehát pont olyan lesz, amilyen életében is volt.

Úgy tűnik, mindenképpen lesz tehát valamilyen folytatás.

Köszönöm a válaszokat! A 20/21. hozzászólásokra szeretnék reagálni.

Azt gondolom, hogy mind a materialista, ateista, mind a vallásos, mind az ezotéria iránt érdeklődő emberek között egyaránt nagy különbségek vannak intelligenciájukat, tájékozottságukat, műveltségüket és tudatossági szintjüket illetően. (Én legalábbis ezt tapasztalom a mindennapokban.)Nem gondolom, hogy az ezekkel a „címkékkel” besorolt emberekről lehetne általánosságban következtetéseket levonni.

A kérdésem azokra vonatkozott, akik hisznek a reinkarnációban, nem azokra, akik az Ezo Tv műsoraiba betelefonálva várják a pénzenergiát, vagy „a Nők Lapja horoszkóp alapján vadásznak pasira”.

Nem tudom, hogy ennek a két halmaznak mekkora az átfedése a magyar népességben, de a saját ismeretségi körömben zéró.

Körülbelül negyven olyan embert ismerek, aki hisz a reinkarnációban, ami feltehetőleg jóval nagyobb szám, ami átlagosan előfordul valakinek az ismeretségi körében (ha Magyarországról, és nem Tibetről beszélnünk :-)

Éppen azért lepett meg az a vélemény, amit a 18. hozzászóló megfogalmazott velük kapcsolatban, és ezért voltam rá kíváncsi, hogy a saját tapasztalatait írta-e le, mert én gyakorlatilag épp az ellenkezőjét látom magam körül.

Korábban is többször találkoztam olyan véleménnyel, amiből úgy tűnt számomra, mintha egyesek azt feltételeznék, hogy a reinkarnáció úgy „működik” (vagy legalábbis a benne hívők azt hinnék) hogy – függetlenül attól, hogy most hogyan élek – majd a következő, vagy egyik következő életemben boldogabb, gazdagabb, teljesebb stb. életem lesz egyszer. Mintha teljesen véletlenszerűen, valami lottósorsoláshoz vagy tombolához hasonló módon dőlne el, hogy ki hol, mikor és milyen körülmények között születik újjá, és milyen lesz a következő élete.

A valóságban meg nagyon nem így van. Aki hisz a lélekvándorlásban, az magától értetődő módon hisz a karmában, amitől értelmet nyer az egész, és ami - ha nem túlmisztifikálva, hanem nagyon egyszerűen kéne megfogalmaznom, - az ok-okozat törvénye, ami túlmutat egyetlen életen, és átível a lélek inkarnációinak teljes láncolatán.

Aki abban a tudatban él, hogy minden tettének következménye van, ami előbb vagy utóbb megjelenik az életében, és elfogadta azt a gondolatot, hogy a kihívások, nehézségek, netalán tragédiák az életében nem a véletlen művei, és nem is a sors, a Jóisten vagy valamely felsőbb hatalom által rámért sorscsapások, hanem megoldandó „leckék” egy hosszú fejlődési, tanulási folyamatban, az pont nem fog másokat okolni, hibáztatni a saját életében megjelenő nehézségek miatt, nem mástól vár megoldást és nem „várja a sültgalambot”.

Pont nem ők azok, akik „a másiktól várnak jó életet”, mivel abban hisznek, hogy minden, ami az életükben megjelenik – legyen az emberi kapcsolat, esemény vagy bármifajta tapasztalat, az az ő „teremtésük”, ami eléjük tart tükröt, és olyan helyzeteket teremt az életükben, amik a lélek tanulását és fejlődését szolgálják – még akkor is, hogy ha fizikai testben élve, emberi szemszögből ezek időnként lehetnek nagyon nehezek és fájdalmasak is számunkra.

Abban hisznek, hogy az ő feladataikat nem oldhatja meg helyettük senki más, és addig fognak bizonyos „leckék” visszaköszönni valamilyen formában akár ebben, akár egy következő életükben, amíg meg nem tanulják belőle, ami a tanulnivalójuk.

Én tényleg azt látom a gyakorlatban is, hogy azok, akik hisznek reinkarnációban és a karmában, jóval tudatosabban alakítják az életüket, az emberi kapcsolataikat és nagyobb felelősséget vállalnak a saját életük, sorsuk alakulásáért, mint a nagy átlag.

És azt sem látom, hogy másoknál kevésbé sikeres emberek lennének bármely életterületen.

Én nyilván csak azokra nézve tudok következtetést levonni, akiket személyesen ismerek, és elhiszem, elfogadom, hogy ha másnak merőben eltérő a személyes tapasztalata ebben a kérdésben.