Kézfeltartásszerűen: Ki hisz a lélek létezésében, és ki gondolja, hogy ő pusztán biológiai lény?

#12-es, csak az egyik kezedet tedd fel! Nem kivégzésre sorakozunk itt. (remélem legalább is:)

#11-felőlem nevezd, aminek akarod.

A fizikalizmus híve sem fogja látni, hogy PUSZTÁN a fizikai mivoltból, az anyag bugyborékolásából ilyen szülessék, ehhez ihletett tudati lélek kell, ezért én az elsőhöz teszem fel a kezem:

"Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,

Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,

S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,

S róluk a szénaillat meghalni visszatér?"

[link]

>A fizikalizmus híve sem fogja látni, hogy PUSZTÁN a fizikai mivoltból, az anyag bugyborékolásából ilyen szülessék, ehhez ihletett tudati lélek kell, ezért én az elsőhöz teszem fel a kezem:

Értem én, csak az a baj, hogy romantikus ideálon és szenzacionalizmuson kívül mást nem tudsz "érvként" felhozni. Azért hiszel benne, mert vágysz rá. Ami érthető.

Az nem érv, hogy "már pedig az élethez lélek kell, mert én úgy gondolom".

"Értem én, csak az a baj, hogy romantikus ideálon és szenzacionalizmuson kívül mást nem tudsz "érvként" felhozni. "

Örülök, hogy tetszik a vers!

Az emberiség egész művészete az érvem... nem kultúrtörténeti megfontolásból, hanem átélésből.

De azért az is szép, hogy ne legyek túl "romantikus", hogy amikor a dél-német barlangban keselyűcsont furulyákat megtalálták, melyek 40ezer(!)évesek, akkor a kultúrantropológusok átértékelték az emberi lényegről alkotott (sajnos egyre fizikálisabb, elavult szóval materiálisabb) véleményeiket. A hangszerek HANGOLTAK voltak, muzsikáltak rajta, a művészet elemi igénye volt mindig is az embernek - tehát elvont gondolkodásra képesek voltak, akik kőszerszámaikkal készítették. Le is mosta a kihalt neandervölgyi szomszédot -

az az ember, aki elvont gondolkodásra képes és el tudja gondolni, hogy a legfőbb szellemi való olykor fény alakjában jelenik meg (ez a vallás születése a vallás FELETTI állapotból)

Nem véletlen, hogy Bach megköszönte minden műve végén Istennek, hogy leírhatta a gyönyörű műveit. Soli Deo Glória. Ugyanis az ihletett állapotban a valódi ember mivolta él: az isteni képmás, aki teremteni, alkotni tud. És aki befogadja - megismerés által - szintén csak az, aki isteni képmás: a megismerés-alkotás emberi lényegünk. És ezért teszem fel a kezem a Lélek mellett.

(de már kezd elzsibbadni, kérdező, levehetem?:)

#16: Azt hiszem, értem, mire célzol, mégis, kénytelen vagyok felhozni a logikát. Remélem, nem veszed kötözködésnek.

A művészet gyönyörű, korokon átívelő és az egyik legnagyobb erő, ezt nem vitatom. Ám mindez nem támasztja alá a lélek létezését. Konkrét, logikai kapcsolatra gondolok, ami nincs.

Mi az, ami kizárja, hogy az agy nem képes például művészetet létrehozni?

Mi az, ami indokolja, hogy a művészet az agyon "kívül" jön létre?

Ezekre a kérdésekre logikusan az a válasz, hogy semmi. A lélek metaforaként tökéletesen megállja a helyét, de szó szerinti értelemben egyszerűen nincs okom feltételezni.

#17 G.W.F. Hegel A logika enciklopédia I. -ezt olvastam az imént az úton- leírja a választ a kétségeidre. Nem tudom beidézni,sajnos - de neked érdemes lenne elolvasni.

"Mi az, ami kizárja, hogy az agy nem képes például művészetet létrehozni?

Mi az, ami indokolja, hogy a művészet az agyon "kívül" jön létre? "

az agy eszköz - a művészet a szellem inkarnálódása. Az eszközökön keresztül. Agy, kéz, toll, papír- már ott is a vers. Annyiban művészi, amennyiben a szellemi ihletetten megjelenik benne. Ha csak firkálok - ugyanazokat az eszközöket használom - mégis valami lemarad : az amit az ihletből hoztam (kaptam- Bach megköszönte, Rilke meg úgy fejezte ki: egy angyal diktálta a Duinói elégiákat. Ő csak leírta. Jól sikerült:) az angyal a magasabb lehetőségem- ihletetten "ott jár" az ember- majd visszaesve a köznapi tudtar: maga sme érti, hogy lett?

Most meg kéne határoznom: az ihlet ( az ógörögben Isten által áthatott a szó), a művészet, a forma szavakat. A forma lényegében a művészet, az emberi eszközökön keresztül létrejött forma. Egy szép tópart fákkal természeti forma, de nem művészet (önmagában) - mert a művészet az ember sajátja. Akaratlagos-ihletett tevékenység. "Művészi" a méhek lépje: de nem művészet, mert nem tud a méh inkább mondjuk pókhálót építeni (ami szintén szép) tehát nem akaratlagos.

Az agyam - ha kiteszem az asztalra, nem tud semmit. Már a gerinc, a keringés, a légzés stb. mind hozzá tartozik -együtt élő organizmus - és egy eszköz, amely alkalmas hogy megismerő és alkotó/kifejező tevékenységre.

(hű. Ezzel engem nagyon be lehet indítani- mit ha valaki berúgja a motort..) nem tudom, mennyire voltam érthető, és elfogadható.

Ez nagyon szép, a lélekről, Rólad, rólam, rólunk:

Szabó Lőrinc:

„Ez vagy te!”

Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se

sírok már érte:

nem olyan fontos dolog a halálom.

Semmi se vész el ezen a világon,

egy a lélek és ezer a ruhája

s a valóság csak ez a könnyü pára.

Ne sirass, Szvétakétu!

Száz virágból hordják össze a méhek

a drága mézet,

száz illatot és száz színt elkevernek,

így találják meg a sokban az egyet:

egy a valóság s ezer a ruhája,

a lélek az egy, ez a könnyü pára,

hiszed-e, Szvétakétu?

Folyamok futnak keletnek, nyugatnak

és megnyugodnak;

melyik melyik volt, nem tudja a tenger.

Én is megteltem már az örök eggyel:

egy az anyag s minden más csak ruhája,

lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,

érzed-e, Szvétakétu?

Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?

Vágd szét a magvat!

Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,

ez nő meg fává, ez a láthatatlan:

ez a lélek, a mindenség csirája,

ez a valóság, ez a könnyü pára,

tudod-e, Szvétakétu?

Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,

de ott az íze:

mindenen átcsap az örök lehellet:

az isten él, az isten A Te Lelked:

ez a valóság, melynek nincs halála,

ez a mindenség, ez a könnyü pára:

Ez Vagy Te, Szvétakétu!