Azzal zaklat egy szekta, hogy én vagyok AZ indigó gyermek. Mit csináljak velük?
Már régebben is próbálkoztak, 24-e óta viszont azzal traktálnak, hogy én vagyok a kiválasztott, akire Jézus óta várnak az emberek.
Ez már önmagában is gyökérség, de úgy tűnik nagyon komolyan gondolják.
Rövid történet:
leugrottam boltba, hazafelé pedig "véletlenül" összefutottam az egyik bolonddal. Az álmaimról kérdezett, melyek természetesen látomások. Félvállról azt mondtam, hogy két csajjal hemperegtem az ágyon. A vicc az, hogy még aznap megjelent két lány...nem is átlátszó. Persze nem dőltem be a dolognak és elhajtottam őket(utólag kicsit bánom).
A zaklatásra visszatérve viszont elfogadnám, ha csak nekem osztanák a hülyeségüket. Viszont már az ismerősi körömből is hallom, hogy rólam érdeklődnek és osztják meg az "igazságot".
(Egyébként gyermeknek kicsit túlkoros vagyok 21 évesen)
Milyen szekta ez?
Amúgy nővérem csinálta mindig azt, hogyha odament hozzá bármiféle egyház, szekta, csoport képviselője, és osztotta volna az észt, és hívta volna tanfolyamra, Istentiszteletre, akkor azt mondta, hogy "Köszönöm, nem! Katolikus vagyok!"
Erre mindenki lekopott róla, pedig nem is gyakoroljuk a vallásunkat.
de ha szerzek egy ellen végzést, akkor gondolom egy másikat kapnék a nyakamba.
mi lenne, ha inkább megritkítanám az egyik fogsorát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!