Ezek jelek az élettől? Történt már veletek ilyen?
Nagyon megváltoztam az utóbbi napokban, az életemet megpróbálom a szeretetre fektetni, egészen addig süket dumának találtam az egészet amíg rá nem jöttem, hogy ez tényleg mekkora érték a kedvesség, figyelem, finomság.
Elkezdtem lányokkal ismerkedni. Jól alakul a dolog úgy néz ki megtalálom életem szerelmét egy üres kényszerkapcsolat helyett.
Viszont, most pár perce le akartam feküdni aludni, és félálomban voltam és volt egy látomásom.
Egy villanykörte volt spirális izzószállal, amit meg akartam fogni valószínűleg a melege miatt mert enyhén világított csak (nem vakított) és amint megérintettem köddé vált.
Úgy érzem, bár erről még itt sem volna szabad senkinek beszélnem, ez egy üzenet a sorstól arról, hogy milyen finoman kezeljem a nőket. Illetve, hogy ha nagyon erősen megszorítok egy ilyen kis villanykörtét, összeroppan, elég az izzószál és elszáll a hője. Így csak annyira érdemes megfogni, hogy átadja a hőjét, de ne roppanjon meg.
Most ez őrültség? Ráadásul feltettem több kisebb kérdést így ezek után magam elé, nem szó szerint kérdésekben, és amikor olyat kérdeztem, hirtelen mozdult a szobatársam (kollégium) vagy épp jött a vonat, vagy megroppant a padló vagy valami.
Aztán persze ennek vége is lett. Most a Most ez őrültségnél elhúzott a vonat a kolesz előtt. Most pedig, hogy ezt így leírtam megint szipogott a szobatársam. De úgy érzem nem kaphatok és nem is fogok sokáig ilyen jeleket kapni az élettől, most viszont több mint 20 perce tart a dolog. és valami azt súgja, hogy ezt a kérdést nem volna szabad feltennem.
Ennek ellenére felteszem, de törölni fogom magamnak, ha olyan válaszok érkeznek.
A konkrét kérdésedre válaszolva: Ezek nem jelek az élettől. Nem látomásod volt. Olyan "meditatív" állapotban voltál, melyben nem voltál az akivel te úgy általában azonosítod magad. Név, test, gondolatok. Amennyiben hiszel a lélekben, lélekvándorlásban, akkor talán érted. Talán lehet ezt isteni élmények is nevezni, mégpedig azért, mert minden Isten, így te magad is. Lényeg: nem látomásod volt, hanem egy pár pillanatra az az isteni lény, lélek, felsőbb tudat, felsőbb lény voltál, aki megfigyelhette pár pillanatig, hogy az agya (elméje) milyen tudatalatti kivetítődést képez. Valószínűleg tudatodnál maradtál, de az agyad már elkezdett álmodni. Ennyi.:)
Ebben az a nagyon fontos, hogy aki megfigyelte ezt a kivetülést, aki épp akkor tudatánál volt, vagyis te magad; Az nem más volt, mint maga az ÉLET!!!:) Légy hálás ezért, mert nem mindenkinek adatik meg! Legközelebb ha ilyened lesz, ne törődj azzal amit látsz. Arra figyelj akinek abban az állapotban érzed magad!!!!!!!
Amúgy: valóban, meglehet, hogy a tudatalattid így válaszolt, és igaza volt! :)) DE minden kapcsolatod legyen ilyen! Mindenkivel bánj úgy mint egy törékeny villanykörtével!:)
A jelek pedig annak a jelei, hogy még az aki akkor voltál, a ""látomás" alatt, még mindig hatott rád, még mindig jelen volt. Mert azzal foglalkoztál ami éppen történt körülötted. A jelek nem jelek voltak, hanem szintén maga az ÉLET! Az ÉLET azokban a pillanatokba az volt: megy a vonat, kolesz társ hortyog... Erre lehetett akkor ezt mondani: EZ VAN. Szóval: arra figyeltél ami van, és az agyad (gondolataid) nem jártak se nyaralni, se buliba, se suliba!:))) Csak az elme, az agy kreál a különböző történésekből olyat, hogy ezek jelek voltak.
Egyet tegyél figyelj!!!!:) Ja! És egyáltalán nem vagy őrült!!!!!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!