Ha annyira mi vagyunk mindenért a felelősek és mindent mi vonzunk, akkor hogyhogy alapból lövésünk sincs a vonzás törvényéről?

Gyerekek! "Topicgazda"-ként hadd kérjek (vonzzak be:)) Tőletek, hogy indulat és veszekedés még csírájában se jöjjön be a diskurzusba. Köszi. :)

Érdekes példáim lennének az életben arról, hogy mennyire működik is és egyúttal mégsem tökéletesen ez az egész.

Férfi vagyok, fiatal srác koromban nagyon rágerjedtem egy igencsak kiválóságnak számító autómárkára. Az akkori helyzetben erre alig volt esélyem. Pont a szocializmus utolsó éveit éltük, kiegyensúlyozott, nem ilyen mai létbizonytalan volt az életünk, de fix korlátokkal. Értem ez alatt, hogy diákkoromban apám jól keresett, ami a megélhetéshez teljesen elegendő is volt, de gyarapodni és kimondottan vagyont felhalmozni nem lehetett volna belőle, mert meg volt a felső plafon. De én meg annyira vágytam arra a kocsira. Kimondottan hülyének néztek sokan, de nekem filmélményekből és egyéb olvasmányokból az annyira fontos volt, hogy tényleg azzal keltem, feküdtem, szinte minden másodpercemet kitöltötte ez a vágyakozás. Évekkel később a rendszerváltás abba a helyzetbe hozott bennünket, hogy a fater egykori munkahelye egy privatizált családi vállakozásként a miénkké vált. A szülők mindig nagyon puritán és szerény emberek voltak, én egy fiatal huszonpáréves srác, aki ebben a vállalkozásban dolgozott és csodák-csodája, használtan, nem újonnan, nem olyan rettenetesen sok millióért, de hozzájutottam egy olyan márkájú autóhoz, amiről akkor már sok éve tényleg álmodoztam. Tehát bevonzottam a kocsit. Aztán összetört egy évre rá, de bevonzottam egy másikat helyette, ami fiatalabb és erősebb volt. Sőt, azt követően le is cseréltem, és bár vadiúj, egy-két ház árát kitevő autóvásárlásom azóta sem történt, de maga a vágyott kocsi téma tényleg bejött. Tettem érte, hittem benne stb stb.

Node: hiába a vállalkozás, hiába az ambíció, az "álomautó" stb, a mai napig nem tudtam rendezni az életemet aszerint, hogy napról-napra ne úgy érezzem, hogy csak "ippeg" túlélek. Ezekkel a kocsikkal is voltak csúnya szívásaim anyagi szempontból, és hiába akartam többször is kitörni a családi vállakozás kötelékéből, a szülők árnyéka alól, mindig, tényleg mintha egy mágikus erő visszaszippantott volna ide. A külső próbálkozásaim rendre mindig megbuktak, kénytelen voltam (elég kellemetlenül) mintegy visszakullogni. Ezzel nem alázott meg senki, sőt, a szülők biztattak, hogy látom, hogy számíthatok a családra és ez való nekem, stb, de az önbecsülésemre és az önálló, felnőtt lét iránti dolgaimra ezek azért mindig csapást mértek. Aztán eljött az az idő, amikor ez a családi vállalkozósdi is elpárolgott. A szülők sosem engedtek komolyabb döntéshozó szerepbe, viszont a cég elment, sokkal kisebben csináljuk már, de még mindig együtt és még mindig úgy érzem, mivel azóta is több külsős próbálkozásom volt, hogy olyan nehéz nekem kitörnöm ebből a körből, mint az űrrakétának kilépni a föld gravitációjából. Holott mára az egykori gyermeki lelkesedésem, ami az autók iránt megvolt, az mára már erre irányul: az önálló felnőtt, nem hátszélre támaszkodó életre. Nagyon szeretném bevonzani, hogy 100% a saját lábamon állhassak és ha nem is dőzsölve, de ne nyomorogva kelljen.

Elnézést, ha bárkit untattam, netán elsőre azt hiszi, hogy nyavalygó férfiatlan nyöszörgés volt. Nem, nem az. Sőt, most is van egy projektem, ami elvileg kitartó munkával, szorgalommal hozzásegíthet a hőn áhított teljes önállósodáshoz (Amúgy az "önállótlanságot" nem úgy kell elképzelni, hogy elkényeztetett módon mosnak főznek rám, meg ilyenek, mert nem. Párkapcsolatban és egy többlakásos ház teljesen különálló részében lakunk, csak maga a megélhetéshez szükséges javak előteremtése zajlik ebben a szimbiózisban. Ráadásul mára már szarul, tehát teljesen indokolt lenne ebből kitörnöm.)

Egy gondolat erejéig, hogy hírességek közelébe férkőzni? Elvileg nem tartom lehetetlennek, csak gondolom lépcsőfokok kellenének hozzá. Tehát ha az odautazás is gond, akkor gondolom, előbb egy olyan anyagi helyzetet kellene kiépíteni, ami hozzásegít ahhoz, hogy akár egy klubba járhasson az ember a vágyott hírességgel. Hogy olyan társadalmi réteg tagja légy, hogy pl. alkalmasint valaki bemutasson neki és tudjál rá jó benyomást tenni.

De látjátok: beleokoskodni más dolgába mennyivel könnyebb nekem is, mint a saját házunk táján "rendet rakni".

Ezért is mondtam, hogy működik is meg nem is. Szép napot!