Büntetésekkel, hogyan lehet indigó gyermeket nevelni?
Figyelt kérdés
Elég sok problémám van mostanában az ovónénivel. Nem is tudom, hol kezdjem. Az utóbbi időben gyakran piszkálja a kislányomat, sokszor megbünteti és a többeik előtt leszidja. A pici lányom játékos csupán, de az oviban ezt nem tolerálják. Amikor belenyúlt és játékból szemetet dobott egy másik gyerek levesébe a menzázn, akkor mindenki előtt hangosan le szidta az ovónéni, pedig ez csak az ötletes játékosság jele. A gyerekek mindent játszva tanulnak meg, azonban az hogy ilyen csúnyán mindenki előtt ráripakodjoanak egyszerűen elképesztő volt számomra. Később sem csillapodott az ovónéni mert rengeteg fekete pontot kapott a kiscsillagom, amiért már komoly megróvást is kapott. Viszont ha megnézzük ezeket, teljesen ok nélkül művelik ezt a bogarammal. Az igaz, hogy az utóbbi időben gyakran kapnak hajba a gyerekek egymással, a kislányom is sajnos, de nem csodálkozom olyan lelki sebek után mint amit a menzán kapott. Az, hogy szétdobálja szünetekben picit a többi gyerek holmijait és a szemeteskukából csempészik a táskájukba és az uzsonnásszendvicsükbe. Gyerekek sokszor művelnek ilyeneket játékból is. Én tudom mert már második gyermekemet nevelem. Az ovőnéni sokszor minősíthetetlen beírásokat tesz az üzenőbe, olyan hangot megütve, ami egészen egyszerűen felháborító. Azt írja, hogy Én nem tudom megnevelni a kislányomat és hogy teljesen feleslegesen ír az üzenőbe, mert nem változik semmi a kislányom magatartásán. Pedig az igazi ovónéninek tudnia kellene, hogy a kisgyermekek sokszor játékos formában tanulnak és fejezik ki magukat, ők nem tudnak festeni vagy zeneműveket alkotni,kifejezőképességük megnyílvánulása az amit az oviban csinálnak. Nem értem, hogy miért kell dühöngeni, ha a menzából elcsent ecetes savanyúságot a társa könyveire önti, hiszen így tanul még gyermek a drágám. Valójában minden akkor kezdődött, amikor az ovónéninek meséltem, hogy hát képzelje indigó kislányom van, mivel akkortájt sokat olvastam gyermeknevelési könyveket, hogy minnél jobban életreneveljem a csöppemet. Valahogyan azóta neheztem az ovónéni. Mondtam is neki a farsangon, hogy igazi százszorszép a csöppem abban a királynő jelmezben, mert abba akart elmenni a drágám. Minden probléma onnan eredeztethető és azóta egyre csak fajúlnak a dolgok. Nem értem mikor képes megtanulni az oviban a nevelőnő, hogy az indigók azok mások ! Sokkal érzékenyebbek, több törődésre és odafigyelésre van szükségük, amit sajnos nem tud megadni neki az ovodában az arra hivatott személy. Én tudom, hogy ha kellő figyelmet kap a kislányom, akkor ki tudja bontakoztatni azokat a csodálatos képességeit amik benne rejtőznek és amiket az ovónéni nagyon elnyom benne sajnos ezekkel büntetésekkel. Azt kérdezném tőletek, hogy ezért érdemes elmenni másik oviba ? Van pár régi barátja a kislányomnak, ezért is szeretném ha maradnánk, mert nem szeretném ha elveszítené őket, bár pár holmidobálós incidensben már hajbakaptak, de erről is az ovónéni tehet, nem lenne szabad odafigyelés és törődés nélkűl oktalan büntetéseket kiróni. Nálatok milyen hasonló ovodai incidens volt és hogyan oldottátok meg ezeket ?2011. márc. 28. 21:17
31/34 anonim válasza:
Ha kamu, ha nem, a kedves kérdező úgyis csak annyit fog fel a kommentekből, amit akar,és ahogy akarja.
32/34 anonim válasza:
Indigóként, zseniként milyen különleges dolgokra képes, amire mások nem?
(Tehát pl. szemetet más gyerek is bele tudna rakni a te kislányod levesébe, de valamilyen téren kimagaslik? Számol, ír, rajzol, énekel?)
33/34 anonim válasza:
Szerencsére nálunk nincsen ilyen probléma. A mi ovinkba, bölinkbe nem veszünk fel indigógyereket.
34/34 anonim válasza:
Ez a kérdés oltári nagy KAMU! :D Látszik szegény dinka mondatvezetésén hogy csak az embereket akarja piszkálni. Egy szánalomhegy vagy, "kedves" kérdező! :D
Amúgy miért nem lehet jelenteni ezt a kérdést?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!