Miért csak gúnyolódni tudnak a szkeptikusok?

Szerintem soha nem rágalmaztam, se nem fröcsögtem. Többször írtam, hogy könyörgöm, valaki mondjonmár egy bizonyított tényt. Válasz nulla.

szép virágos körmondatokkal nemlehet érvelni,csak tényekkel,de olyat itt még nem hallottam.

Tudod, az a baj, hogy akik hisznek az ezotéria valamelyik fajtájában, azok is gyakran ellentmondanak egymásnak, ugyanazon dologról totál ellentétesen vélekednek. Ezek után a szkeptikusok, akiknek kell valamilyen bizonyíték, hogy valamit elfogadjanak, miért fogadnának el bármit is az ezotériában, amikor a hivők között sincs egyetértés?Majd ha konkrétan leírható, hogy mi is történik, az milyen körülmények között, hogyan jön létre, netán bármikor megismételhető a dolog a körülmények megfelelő fennállása esetén, akkor a szkeptikusok sem fognak gúnyolódni, hanem komolyan kezdik vizsgálni.

Így volt ez az elektromosság felfedezésekor is Galvani-val: a béka lába rángatózott, tök paranormális volt az egész. De aztán rájött, hogy ez mindig megismétlődik, ha megfelelő módon ingerli. És a kísérlet mindenkor, bárki által megismételhető. Ma pedig már egy szkeptikus sem kételkedik az elektromosság létében

Most nem azért, de az ezotéria kategória mostanában a dilisek és elmebetegek találkozó helye lett.

A másik, hogy akármi új történik velük, azt az ezotériára fogják. pl: energiavámpír jött a munkahelyre vagy a horoszkóp...

Néhány szkeptikus ember ott van eltévedve, hogy amire nincs kész magyarázata, azt eleve kizártnak tartja. Szerencsére nem mindenki ilyen, a szkeptikusság alapvetően csak annyit tesz, hogy "kételkedem". Ha megfigyelek egy jelenséget és azt találom, hogy a jelenség létezik, akkor kételkedhetem a jelenségben, a saját józan eszemben, vagy a rá adott magyarázatban. Az első kettő nem túl hasznos, az utolsó igen. Attól megy előre a tudomány. Sajnos vannak olyanok is, akik ha nincs elfogadható magyarázatuk a megfigyelt jelenségre, inkább kételkednek a jelenségben. Ez az ő személyes problémájuk, egy pszichés jelenség, nem nagyon van mit tenni vele.

A tudományos megközelítés mindig az, hogy megfigyeljük a jelenséget, megpróbáljuk mérni, igazolni, minél több oldalról megvizsgálni. Ha azt találjuk, hogy a jelenség "van", nem csak szubjektív, hanem objektív létező, akkor felállítunk több munkahipotézist, elméletet, amiket megint megpróbálunk bizonyítani, vagy elvetni. Ha van egy olyan elméletünk, ami a valósághoz hűen leírja a megfigyelés működését, akkor azt elfogadjuk, egészen addig, amíg vagy nem lesz egy még jobb, vagy az élet rá nem cáfol valahogyan.

Megint sajnos sokan vannak, akik ez utóbbit nem veszik észre, nem akarják észrevenni, a végsőkig ragaszkodnak olyan elméletekhez is, amiket az élet időközben meghaladt. Ezzel van tele a tudomány története. Szerencsére a tudomány a bizonyítható jelenségek vizsgálatában helyes úton jár, vagyis ha valaki bizonyítékot képes szolgáltatni valamire, akkor automatikusan ő a nyerő, hiába mond bármilyen tekintély bármi mást.

A gúnyolódás általában a tudatlanságot leplezi. A jó szkeptikus nem gúnyos, hanem ismerteti azokat a tényeket, érveket, amik szerinte ellentmondanak az ezoterikus magyarázatnak, illetve amíg nem kap bizonyítékot egy elméletre, addig azt nem fogadja el. Ami egyébként helyes, a szereptévesztés ott lehet, amikor valaki magát a megfigyelést sem fogadja el, pedig az bizonyított / bizonyítható.

Például, ha nekem azt mondja valaki, hogy látott egy UFO-t, akkor abból számomra annyi a tény, hogy Ő ezt mondta. Azt nem tudom, hogy látott-e valamit, vagy hazudik? Ha látott valamit, mit látott? Ezeket nem tudom, tehát szkeptikus leszek. Ha valaki tud valami bizonyítékot hozni, sok, egymástól független szemlélő megerősíti az észlelést, ismeretlen emberek hasonlónak írják le a jelenséget, esetleg van valamilyen fényképük, videó felvételük, akkor a jelenség vizsgálható, bár még mindig nem tudom, mit láttak? Amíg ilyen nincs, addig az adott ember egyéni lelkialkata dönt, hogy miképp viszonyul egy ilyen esethez. Van, aki eleve elutasító, van aki nem az. Van aki azt feltételezi, hogy hazudnak neki, van aki elhiszi, hogy a másik olyat állít, amiben hisz is. Egyik sem jelenti azt, hogy a jelenség megtörtént. Ezt azonban nem a szkeptikusság teszi, ami csupán egy hozzáállás, hanem az adott ember egész korábbi élete, amiben benne vannak a pszichés sérülései. Adott esetben az is lehet, hogy valaki valamiért nem akar ezzel foglalkozni, ezért úgy utasítja el, hogy gúnyos lesz. Ez viszont az ő személyes pszichés problémája, amiről lehet, hogy nem is tud, soha semmilyen gondot nem okoz neki az életben. Egészen addig, amíg össze nem találkozik egy olyan esettel, hogy korábban valamit kigúnyolt, ám később megdönthetetlen bizonyítékot kap annak a létezésére. Akkor pszichésen elég nagy sz@rban lesz, mert mást követel majd tőle a tudományos megközelítése, és mást fognak sugallni a belső énvédő mechanizmusai. Ilyenkor a legegyszerűbb (és néhány embernek mégis a legnehezebb) megoldás azt mondani: "Tévedtem."

Hozzá tartozik, hogy a szkeptikus gondolkodónak egyszerűbb ezt mondani, mint olyan valakinek, akinek a meggyőződése hiten alapul. A hit nehezebben tűri a beismerést, tévedést. Összességében a szkeptikus hozzáállás tehát hasznos, nem kell összekeverni ezt mindazzal az emberi gyarlósággal, amit néhányan a szkeptikusság köpönyege mögé rejteni akarnak.

Tudod általánosan elfogadott módszer, hogy aki érvel, annak tudnia kell alapot adni az érveinek (forrásokkal, bizonyítékokkal stb.). Egyéb esetben az "érvelés" pusztán egyszerű levegőbe beszélés.

Én még ebben a témakörben nem láttam józan érvelést az úgynevezett hívőktől. Csak olyan agymenéseket, amiket az ember egy sötétebb pillanatában könyökből kitalál, és semmi alapja nincs.