Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Milyen foglalkozást válasszak...

Milyen foglalkozást válasszak egy indigó gyermeknek?

Figyelt kérdés
Egy aggódó édesanya vagyok. Most ment általános isibe a fiunk. Nagyon aggódok amiatt, hogy milyen élete lesz a mai világban, kiszámíthatatlan előre hogy milyen végzettséggel lehet majd jó állást kapni. Okos értelmes a kisfiunk és sok időt töltünk a vele való foglalatosságra. Most azonban tanácstalanok vagyunk, mert nem tudjuk, hogy milyen irányba tereljük. Én könyvelő vagyok vállalkozóként, a férjem pedig ügyvéd, így sokat tudunk segíteni a picinknek, hogy semmiből ne szenvedjen hiányt.Elég sok időt fordítottam a nevelésére és ezután is módomban áll, már csak azt nem tudjuk, hogy milyen irányba ösztönözzük. A férjem ügyvéd és jó a keresetünk is, de sokat hallok arról, hogy manapság kezdőként nehéz elhelyezkedni. Nem vagyok boiztos benne, hogy az az irány jó lenne neki, szerencsére a férjem hallgat rám, így Ő is azt az utat támogatná amiben közösen megeggyezünk. A fiunk eddig jó mindenben, bár sajnos nagyon sokat rajzol szabadidejében. Nem azzal van a gondom, hogy rajzol, mert a kézügyességét fejlesztenie kell, de Ő ezt nagyon sokat csinálja annyira, hogy mostanában hallottam tőle párszor, hogy festőművész szeretne lenni, amitől égnek áll a hajam szála és mondom is neki, hogy csocsinkám, abból nem lehet megélni. Nekem fontos, hogy a gyermekem teljes életet éljen anyagi értelemben is, meg tudja venni a családja számára azokat a dolgokat ami fontosak és ne legyen egy olyan nő mellette, ousztán az anyagi helyzete miatt. Ez nem lesz gond, mert már próbálom leterelni erről az útról, már csak napi 1 óra rajzolást engedélyezek neki. Az a probléma, hogy nem tudom mi az amiben a leginkább ki tudja majd bontakoztatni a jövőben a tehetségét és anyagilag is megéri. Sokat olvastam mostanában arról, hogy az indigó gyermekek milyen okosak és hogy a csodálatos képességeiket a társadalom javára fordítják, ami nagyon megfogott engem. Az indigó gyermekek nagyon értelmesek. Pár éve néhány barátnőm említette, hogy a pici fiunk is az, mert a másik gyerek látja az auráján hogy milyen szép indigó kék teljesen mint az övé, és az is indigó gyerek volt mert az egész ova arról beszélt. Egyébként a férjemmel nagyon jó képességeink vannak és magasan képzettek, tehát természetes hogy a fiunk is az. Tőletek, mint szakavadottaktól kérdezem, hogy hogyan terelitek, milyen praktikákkal az ilyen gyermeket a jó irányba ? Szerintem a villamosmérnöki pálya lenne alegjobb neki, akkor már most megveszek neki minden fizika matematika könyvet játékot hogy sziktassam a tárgyakhoz. A férjemmel eldöntöttük, hogy előképezzük, hogy később ne érje meglepetés, az adott tárgyakat előre megtaítjuk vagy megtaníttatjuk neki. Az még hab lenne a tortán, ha világmegváltó találmányai is lennének a drágánknak. Valamilyen csodagépet találna fel, amivel megváltoztatja az emberiséget jó irányban. Várom a jó ötleteiteket.
2011. febr. 17. 21:01
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%
A gyereked is egy önálló, gondolkodó kisember, nehogymár tönkrevágd a gyerekkorát azzal,hogy már most azt tervezed,mi legyen belőle... engedd élni,engedd,hogy ugyan olyan gyerek legyen,mint a többiek,ne erőltess neki semmit, had döntsön ő maga...elvégre ez az ő élete! CSAK 7 éves... engedd,hogy gyerek legyen, aztán ha eljön a pályaválasztás ideje,had válassza ki, amit ő akar. A legnagyobb hülyeség már most azon agyalni,mi lenne neki a legjobb,ez úgyis az ő döntése marad,azzal meg,hogy már most ilyesmivel traktáljátok,csak elveszitek a gyerekkorát... egy gyereket nem kell terelgetni,had tapasztalja meg ő,mi neki a legjobb,had legyenek saját döntései,és mindenek előtt saját(!) élete,nem az,amit ti elterveztetek neki... minden jót a kissrácnak.
2011. márc. 2. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
100%

Ne legyen ellenvetésed a rajzolásával kapcsolatban!!! Ne csináljátok ezt, hadd rajzoljon csak.

Ennyi idősen én is festőművész szerettem volna lenni, mégsem lettem az. Tudományos pályára álltam. Tesómnak elnyomták a rajzolását, meg minden olyat, amiből "nem lehet megélni", azóta se tudja kiadni magából belső kis világát, amitől most frusztrált, depressziós lett. Egy lelkileg sérült 15 éves srác.

Take it easy, hagyjátok, hadd legyen gyerek az a gyerek.

23/L

2011. márc. 2. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim válasza:
100%
Akkor fog az emberiség jó irányba megváltozni - mindenféle csodagép nélkül - ha már nem lesz olyan szülő, aki a hétéves gyerekét eltiltja a kedvenc foglalatosságától, mert "abból nem lehet megélni".
2011. márc. 2. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim válasza:

"...fiunk is az, mert a másik gyerek látja az auráján hogy milyen szép indigó kék teljesen mint az övé, és az is indigó gyerek volt..."

Remélem ez az egész csak egy vicc, vagy ha nem, akkor jobban körüljárjátok ezt az "indigó-dolgot" mert ha olyan okosak vagytok, a saját gyereketek esetében hogy alapozhattok egy óvodás véleményére??

Egyébként minden kisgyerek egyszer meg akarja váltani a világot, és ne írtsátok ki belőle a rajzolás örömét, mert nem fogja tudni jól kifejezni önmagát, a rajzolás pedig ezt a jó célt szolgálja...ha hagyjátok!

2012. jún. 22. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim válasza:
Úristen te nem vagy normális napi 1 órát rajzolhat ne aszt csináljon amit akar te jól vagy ember? indigó persze énis az vagyok de azért nem hiszi el senki mert túl kötött a fizikai világhoz de ez most mellékes ki a f!szom vagy hogy megtilsd neki hogy rajzoljon? -.- az hogy az anyja hát az barátom édes kevés ahogy hoz megtilthasd neki ő szabad aszthiszed azért mert te szülted a te tulajdonod vagy eldöntheted milegyen ez csak azért van mert eldöntötte hogy a fiad lessz és eldöntötted hogy vállalod a lelke ami benne van aszt nem te adtad az csakis az övé és az mindig is szabadlessz bocsánat mindenkinek de ez a kérdés eléggé felidegesített jó nem kell elhinni hogy van e indigó még ha eszt a témát melözzük is akkoris tény hogy a válaszolók minimum 80 százaléka szerintis ostoba vagy
2014. febr. 15. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
ezt-azt
2014. febr. 15. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!