2010. Világvége. Hiszel benne?
"nem a balhé kedvéért tettem fel a kérdést"
Akkor IQ probléma lesz adolog mögött.
Előtted HETVEN ember kérdezte már meg ugyanezt!
Kizárt dolog, hogy nem írt ki ebből neked legalább ötvenet, amikor feltetted a kérdésed.
Gondolom, nem most estél be erre az oldalra sem: egy ideje olvasod. Akkor láthattál is jó párat kiírva ezekből a kérdésekből.
Ezeket nyilván észrevetted, elolvastad - nem? És mindezek elenére mégis feltetted hetvenedszer ugyanazt a kérdést.
Annyira unalmas már ez a kérdés. A világ végét (értsük ezalatt az emberiség kihalását) maga az ember fogja okozni, újabb háborúk, túlnépesedés, kevesebb élelem stb.
A Földi élet végét az okozhatja, hogy Holdunkat elveszítjük, hiszen mérhetően, és egyre gyorsabban távolodik, ha a Föld megszűnik kiegyensúlyozott állapotú bolygónak lenni, megváltozik az excentricitása,a pályája, tengelyelhajlása növekedhet, az a földi élet végét jelentheti (persze sok fikció van, ami az élet pusztulását boncolgatja, de számomra ez elfogadhatóbb, mint az ufós mesék)
A Föld mint bolygó akkor pusztul el, mikor a Nap vörös óriás lesz, hisz megnövekszik a gravitációja, ezért elnyeli.
És az univerzum pusztulása már úgysem érint senkit, ezért le sem írom.
2012-re egyik sem fog bekövetkezni, hacsak a ruszkik nem fogják az amcsikat b@szogatni.
"mikor a Nap vörös óriás lesz, hisz megnövekszik a gravitációja, ezért elnyeli."
Elárulnád, mitől növekedne meg a gravitációja?
Gravitációt csak anyag tud okozni, az meg éppen egy kicsit kevesebb lesz, mert a Nap ebben a helyzetben vadul sugároz és szórja az anyagot (tehát egyre kevesebb lesz neki). Plusz megnövekszik a kifelé menő sugárnyomás is.
én a 2010 esben hiszek xD
namega2010esvilágháborúban isxDD:D:P
A Föld elpusztul, ha a Nap vörös óriássá válik. Hisz, ha felfúvódik, akkor a kiterjedt atmoszférája a belső bolygókat elnyeli majd.
Tényleg van olyan ember, aki komolyan hisz a világvégében?
Párszor már jósoltak ilyet. pl majdnem minden múlt évre :P
igen, a Föld előbb utóbb elpusztul, de még nagyon fiatal és a Napunk is!
kizárt hogy 2012 történjen valami különös
majd egyszer valamikor a nap megnő vörös óriás lesz aztán később felrobban a nagy nyomás miatt és fehér törpévé változik, de ti addigra réges régen meghaltatok és még a hamvaitok sem élik át ezt úgyhogy felesleges ezen gondolkoznotok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!