Mendy98 kérdése:
Éva hogyan nézhetett ki?
Figyelt kérdés
Hogyan képzelnétek el Évát, akit Ádám egyik bordájából teremtett Isten?dec. 5. 16:51
1/12 anonim válasza:
Ha az isten létezik az az Ő baja! Nézzük az elejétől. Megteremté a fényt, sötétséget, földet, napot , vizet, növényeket, állatokat meg 1 embert mert a végére elfogyott az alapanyag. Tisztára mint egy szocpolos ház 😉😃. Utána abból az egy emberből mókol kettőt, tehát kókány. Odatesz a két ember elé egy almafát, finom zamatos almákkal , és közli velük, hogy látjátok? Itt van! Finom! De nem nyúlhattok hozzá!!! Tehát szadista is! Sőt mindezt megfejeli azzal, hogy odatesz egy kígyót aki rábeszéli az embeteket, hogy nyúljanak hozzá ahhoz amihez nem szabad, tehát pszihopata is. Majd miután az emberek ettek az almából, amiből nem lett volna szabad de az isten kígyója rábeszélte őket , erre kitagadja őket a paradicsomból. Duplán pszihopata!! Mindezek után ez a két genetikailag szinte azonos ember, akikről nem egyértelmű, hogy apa-lánya vagy bátty-húg viszonyba vannak hiszen Éva Ádám oldalbordájából lett mókolva, elkezdték benépesíteni a földet. Tehát még perverz is az öreg, mert mindezt Ő alkotta. Majd amikor ezzel a sok genetikai selejttel már nem bírt, akkor jött az özönvíz. És ott mi történt? Megtartotta Noét es családját és megint családon belül népesítették be a földet. Végül is csúnya dolog is az a vérfertőzés, jobb is ha családban marad!! 😂😂 Ha belegondolok, a faluszéli, "afromagyar" migráns dikmánok, akik megbeszélik a testvérükkel, hogy :" já Mari, hogy telik az idő! Régen még a húgom voltál, aztá a feleségem, most meg az anyósom vagy", nem is buta elmaradott emberek csak vallásosak és követik isten szadista, pervez, pszihopata beteg útmutatását 😂😂😄😄😁😁😉
2/12 A kérdező kommentje:
Bár nem ez volt a kérdésem lényege, de visítok😂
dec. 5. 17:50
3/12 anonim válasza:
Az eredeti szövegben nem borda volt, hanem az egész ember fele.
Mivel az emberiség bölcsője Afrika, így fekete bőrűként képzelem el.
5/12 Szervizmérnök úr válasza:
Mellesleg tudtad, hogy miért találták ki épp az oldalbordát?
Mert már akkor is tudták, ha egy embernek szakszerűen eltávolítják egy bordáját, simán begyógyul és zavartalanul élhet tovább.
Tehát ez ilyen kompromisszum volt a meseírók részéről. Valamit ki kellett találni, de azért ne legyen végzetes hiba.
6/12 anonim válasza:
Tudtad hogy Ádám és Éva története is lopott mint a teljes Biblia? Ask és Embla, keress rá.
7/12 anonim válasza:
Valószínű, hogy nem volt műmelle és kacsaszája, valamint botoxot sem használt. Tehát vélhetően természetes megjelenésű volt. Mivel közösségi oldala nem lelhető fel, ezért pontosabbat erről nem tudunk.
8/12 anonim válasza:
1-es eddig a legjobb valasz kerdesre a gyakorin😂
9/12 A kérdező kommentje:
De értelmes válasz még nem jött a kérdésre...
dec. 7. 10:47
10/12 A kérdező kommentje:
Konkrétan az érdekelne, hogy TI hogyan képzelnétek el?
SZERINTETEK milyen színű haja/szeme lehetett, milyen magas lehetett, stb?
Szimplán engedjétek el a képzeleteteket, nem kell itt semmi tudományos meg bibliai leírás, v ilyesmi...
dec. 7. 16:11
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!