Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Az mennyire ízléstelen az új...

Az mennyire ízléstelen az új munkatársaimtól, hogy halottnak hazudják az egyik fiatal munkást?

Figyelt kérdés

Gyárban dolgozom nyár óta, ez a második munkahelyem.

A múlt héten uzsonna közben leült mellém egy fiatal srác, akivel elkezdtünk beszélgetni. Elmondta, hogy 19 éves kora óta, másféléve dolgozik itt. Eddig sohasem láttam, kéreztem hogy hol, azt válaszolta, a raktárban.

Én pedig bent a soron, gondoltam eddig ezért nem találkoztunk.

Kellemes beszélgetés volt, be is mutatkoztam neki, csak ő ezt nem viszonozta.

Nem tartottam furának a dolgot, gondoltam alapjáraton szégyenlős/ félénkebb lesz, ha idősebb társaival áll először szóba.



Másnap rákérdezten a többi munkatársnál is. Egybehangzóan, szerintem ízléstelenül azt állították hogy néhány éve halott, lehetetlen hogy beszéltem vele.


A csoportvezető is kiakadt a kérdésemen, és ő is azt állította, hogy 2016-ban meghalt egy szerencsétlen raktári baleset után.



Nem hittem senkinek, nagyon barátságos ember volt a szememben, akit jobban megakartam ismerni.


A raktárban megint ezt tolták a képembe a leírasom alapján, hogy meghalt miután balesetett szenvedett a raktárban.

Volt is egy feketekeretes emlékképük, amin tényleg az a srác volt látható, a neve pedig díszes betűkkel volt szedve.


A FB-profija utolsó bejegyzese egy kutyamenhely posztjának a meosztasa, 10 évre ezelőttről.



Ez sok nekem, felbomlott az észszerű gondolatmenetem.



Szerintem simán elnyomják a srácot, és undorító módon halottnak állítják be



tegnapelőtt 10:51
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
47%

"Mi olyan magy ügy,h beszélgettél egy szellemmel?"


Elég szomorú, hogy az ilyeneknek munkahelye lehet, normális embereket meg sok helyre nem veszik fel...

tegnapelőtt 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 kürtőskalácska ***** válasza:
86%

Ebből még kéne próbálni írni valamit.

Mondjuk,hogy a csávó "nem tudja",hogy meghalt és emiatt még ott "dolgozik"

Valahogy ki kell szabadítani.


Sok sikert az íráshoz!

tegnapelőtt 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim válasza:
100%

Meghalni kéne, de nem lehet

A vállalat nem engedi a lelkemet

tegnapelőtt 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim válasza:
100%

#23 imádlak :D


#Kérdező: +1 voks a horror novellára

tegnapelőtt 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
100%
Közepesen.
tegnapelőtt 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 Szervizmérnök úr ***** válasza:
14%
A kérdés egy másolt szöveg.
tegnapelőtt 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:

Ja mar 2016-ba is 19 eves volt? 8 ev altt nem oregedett semmit?

Mostmár értem

tegnap 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 A kérdező kommentje:

Nem ismert, hogy az uzsonna után hová ment. Én azt láttam, hogy az ajtót bezárja maga után, és a többi hovamenése nem ismert.


A kamerán pedig semmi nem látszik. Mindenkit ez akasztott ki a srác mellett.



De miért került át az Ezóba?

tegnap 08:36
 29/30 Szervizmérnök úr ***** válasza:
13%

Mert ez a kérdés egyértelműen csak kitaláció.

Közösségi oldalról lehet ilyeneket másolni például.

Ahol ilyen szellemes dolgokon hobbiznak.

Mondhatni, szellemekért lobbiznak.

tegnap 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
na vajon jiért került át z ezoba? Mert ha nem kitaláció akkor természetfeletti.
tegnap 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!