Lehet hogy semmi sincs a halál után? (bővebben lent.)
Először is az emlékeinket, tudatunkat, meg minden ami mi vagyunk azt az agyunk tárolja.
Az agy pedig nagyon is evilági, tehát nem túlvilági.
A tulajdonságaink is az életünk során alakultak.
Minden ami velünk történik a puszta véletlen műve, és nem túlvilági erők akarják így.
De még maga a létezésünk is a véletlen műve, mert egyszerűen csak szerencsénk volt.
Tehát ha az emlékeink, tudatunk evilági dolgok akkor mi szükség lenne lélekre?
Máshol azt olvastam hogy a tudat valójában a lélek, hogy a tudat elhagyja a testet halál után. Na de a tudat az emlékeinket nem tárolja.
Ha mondjuk valaki kórházban mélyaltatásban van mondjuk napokig vagy hetekig akkor semmit sem álmodik vagy érez. Egyszerűen kiesik neki ez az időszak, mintha nem is létezne. Pedig valójában de, hisz nem halt meg. Én is szeretném ha lenne valami a halál után de sajnos a jelek nem erre mutatnak.
99 és fél %
Mert tényleg lehet, hogy valami nagyon elvont isten ott van valahol a világ mögött... de akkor olyan is.
Mert miféle isten az, aki rejtőzik, és nem áll ki eléd? Hát nem egy végtelenül jó isten, az biztos.
És akkor még az is lehet, hogy az ateisták kerülnek a mennyországba, mert ők legalább józanok. Aztán tiltakozz, ha bírsz, meg ha még lesz szád.
Olyasmi ez, mint a lotto.
Megveszed a reményt.
Csak ideális esetben a hitért nem kell fizetni.
Én őszintén irigylem a totális hívőket.
Azt ugye tudod, hogy Pascal a pokolban van?
Isten kifejezetten utálja ezt a fajta viselkedést.
"A logikának, de a józan paraszt észnek is ellentmond. Hogyan tárolhatna egy anyagi dolog, egy biológiai szerv olyan dolgot, ami nem anyagi?. Az agy nem tárol semmit egy csomó sejtszöveten kívül."
Valaki látott már olyat, hogy hardver tárolja a szoftvert. Amikor a hardvert ledarálod, a szoftver egyszerűen megszűnik létezni. Ugyanígy jár az ember, meg a többi hangya, kukac is.
Mint egy eltaposott okostelefon, ami többet már nem okoskodik. Az anyag hasznosul, visszakerül a körforgásba, a léleknek nevezett szoftver nem kell már senkinek, semmire.
A misztikusok szerint a leszerepelt lelkek későbbiekben gyártott hardverekre lesznek újratelepítve, csakhogy az újonnan születő gyereknek mindig a papa-mama kódol, frissített szoftvert.
Nehogy már idegen halottak programját tegyék rá, felesleges. Az nem szolgálná az evolúciót sem, hiszen az evolúció lényege is a folyamatos frissítés, újabb programverziók telepítése az újszülött részére.
Ismétlem, semmire és senkinek nem kellenek már a hulladék lelkek, nem is lenne hová tenni. Ezek csak emberi kitalációk.
Ilyenek, hogy lélek / tudat filozofálgatások, az agyunkban szoftverként működik, legfeljebb lehet lokalizálni, hogy mely területek, miért felelősek. Nyilván nem olyan elven működik, mint egy ember tervezte számítógép, de attól még ugyanúgy hardver és szoftver együttműködése.
Az emberiség maga is úgy jutott el a számítógépekig, hogy a természetet utánozzuk eben is, mint sok másban.
Jövőbeni fejlődés nem véletlenül mutat a szerves processzorok és memóriák irányába például.
Lehet, hogy egyszer a robotok végrehajtó része sem motorikus stb. elven működik, hanem szerves izomutánzatok lesznek (már fel van fedezve az is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!