Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Frontin és az alkohol hosszútá...

Frontin és az alkohol hosszútávú hatása (Bővebben. )?

Figyelt kérdés

Augusztus közepén volt egy idegösszeroppanásom, mindenképp próbáltam elkerülni utána a Frontin újbóli szedését, mert normális életet akartam, de képtelen voltam ellátni a napi feladataim, és pihenni kellett az idegrendszeremnek.

Azóta szedem. Szeptemberben elkezdődött az egyetem, bulik. Iszogattunk jó párszor, arra kényesen ügyeltem, hogy ne igyak a frontinra közvetlen. Mármint tudtam, hogy tilos, de hát ha egyszer nem haltam bele, akkor másodszor sem fogok. (Gondolja ezt minden idióta, köztük én is.) Aztán jóformán el is feledkeztem erről.

Bevettem tegnap reggel a szokásos 0,5-ömet, majd délután leültem egy sörre a barátokkal, és a szokásosnál is jobban eluralkodott rajtam a pánik. Nem baj, este buli. Kiborultam egy két dolog miatt, és alapból többet ittam a kelleténél, nem, hogy frontira.

Élek, nem lett semmi bajom, tudtam beszélni, egyedül hazajönni, és mindent, mint akkor amikor simán részeg voltam csak.

Most ahogy felébredtem a délelőtt folyamán, ráguglizgattam, hogy hát mit is okoz a két jó barátom kézen fogva. És ledöbbentem, hogy milyen hatást tud produkálni, hogy ebbe bele lehet halni.

Sosem voltam még függő, és tudom, hogy a frontin most le tudnám tenni, az más kérdés, hogy valószínű megint ott tartanék, hogy nem tudom ellátni a napi feladataim. Innom se lenne muszáj, de akkor meg a baráti összejövetelek a sztornó.

Mindenesetre azt tudom, hogy le kell ezzel állnom, de ennyi idő után tehettem már kárt magamban hosszútávon? Itt csak ez a kérdés...

20/L



2016. okt. 14. 13:02
 1/9 A kérdező kommentje:
A pszichiáteremhez szerdán megyek. Mikor legutóbb voltam másfél hónapja, nem cigiztem és nem buliztam. El fogom ezeket neki mondani, nyilván ő többet tud majd, a kérdés inkább azokhoz szól akiknek voltak hasonló élményei.
2016. okt. 14. 13:14
 2/9 anonim ***** válasza:
Az nagyon hasznos dolog, amit művelsz. Ilyenn nőkre van szükségünk. Méghogy egyetem!
2016. okt. 14. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Vegyük külön először is azt, hogy nő vagy férfi.

Nem ilyen emberekre nincs szüksége a világnak, ezért akarok változtatni a dolgon. És érdekel, hogy mások, hogy indultak el az úton.


De tudod kikre nincs még szüksége a világnak? A megmondó emberekre, akik persze jobban tudják.


Szép napot!:)

2016. okt. 14. 13:53
 4/9 anonim ***** válasza:
"sosem voltam még függő" hát pedig az vagy, ha frontin nélkül nem mennek a mindennapok. A gyógyszer ipar a egy nagyon undorító dolog. Vannak esetek, amikor indokolt nyilván, de amikor csak lehet, kerüld ezeket a szarokat. Mind a gyógyszer függőség/túladagolás stb. mind pedig az alkohol messze több problémát okoz, mint az összes illegális kábítószer együtt véve.
2016. okt. 14. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Ezt már ilyenkor függőségnek számítjuk? Mert ha igen akkor baromira szeretnék leszokni...

Indokolt volt, mert pihennem kellett, de most már így bö két hónap után elég volt.


Amikor először szedtem 16 voltam, de akkor nagyon könnyen abba tudtam hagyni. Mondjuk akkor azért történt egy elég erős élethelyzet változás az életemben.

2016. okt. 14. 14:53
 6/9 anonim ***** válasza:
Hát hajrá, akkor tedd le. A gyógyszer iparral az a gond, hogy a nagy gyógyszergyárak abszolút benne vannak a kapitalista piacban, a média is tele van gyógyszer reklámokkal, megy a versengés a vevőkért stb. Haszonelvűség és korrupció van itt is, ahol pedig haszonelvűség, meg reklámozás van, ott vannak ferdítések, manipuláció, illetve nyilván a gyógyszerek összetétele is úgy van alakítva, hogy minél jobban bevonzza a vásárlókat. Az elsődleges cél itt a pénz kaszálás, nem pedig az emberek gyógyítása, véleményem szerint ez undorító. Mondom, pl a gyógyszer függőség nagyságrendekkel gyakoribb és nagyobb probléma, mint kb bármelyik illegális drognál ugyanez, mégis az utóbbi van csak démonizálva. Az már rég rossz, amikor az ember elhiszi, hogy tényleg szüksége van ezekre a szutykokra (ok, bizonyos eseteknél tényleg így van, de a tied nem az).
2016. okt. 14. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
De a kérdésedre is válaszolva, szerintem ha még nem érzel semmit és még most abbahagyod a frontint, akkor nem hiszem, hogy lesz az eddigiektől bajod hosszútávon, de ne játsz a tűzzel.
2016. okt. 14. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Ennél a témakörnél mindig csak az merül fel bennem, ha már ennyire jó piac a gyógyszeripar, egy Frontin miért TB támogatott, és párszáz forint?

Felemelték a cigi árát az elmúlt 10 évben elég rendesen, kevesebb lett a dohányos? Nem.

Szóval, ha ugyanez történne a nyugtatókkal, vajon változna valamit?


Nekem ez az egyetlen egy dolog sántít az egész haszonszerzésben.


De ettől függetlenül egyetértek veled. Jobb lenne ha több alternatív gyógymódhoz jutnék hozzá, mintsem tudatmódosítókhoz.

2016. okt. 14. 21:41
 9/9 anonim ***** válasza:
#6-os, azért ennél jóval durvább a helyzet. Az orvosi egyetemek fenntartása, szponzorálása, és ezzel együtt a tananyag meghatározása is a gyógyszeripar műve. Az orvostanhallgatók nem a gyógyítást tanulják, hanem azt, hogy milyen TÜNETRE (!) milyen gyógyszert, és annak mellékhatásaira milyen másikat írjanak fel.
2016. okt. 15. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!