Hívők! Mi alapján hiszitek, hogy lesz élet a halálod után? Mi van ha csak ez az egy életünk van?

Egészséges mentalitással simán együtt lehet élni azzal, hogy nem lesz több dobás.

Számomra inkább furcsa, hogy valakiknek miért jó áltatni magukat.

Magukkal szúrnak ki, jelen életüket nem használják ki, egyszer jön a rendszerleállás és vége. Tudom, hogy milyen az, amikor kamaszként kerékpárral fejre álltam és koppantam az aszfalton (nem volt divat még a sisak).

Én úgy érzékeltem, hogy azonnal pattantam fel, közben mások szerint ott voltam elterülve egy ideig.

Ilyen lesz a vég, azt a semmit képzeld el: semmi.

Semmi nem lesz.

Nem olyan, mint az alvás: egy nagy semmi.

Nekem az eset segített megérteni, hogy milyen az, amikor lekapcsolnak a hálózatról.

Én személy szerint eléggé vallásos katolikus családban nőttem fel. Ez alapján hitem szerint nincs reinkarnáció meg hasonlók, túlvilág viszont igen. A Biblia egyértelműen leírja, hogy az emberek haláluk után megítéltetnek (ld. jó sok helyen, köztük Mt 25,31-46), és az alapján, hogy milyen életet éltek, kerülnek a megfelelő helyre. A keresztény tanítás szerint a Biblia nem mond hülyeségeket, tehát így van és pont.

Nekem az utóbbi időben egyre több problémám van az Egyház működésével, és olvasok modern filozófiai műveket is, így nem igazán tudom , hogy állok a hitemmel. De ja, a keresztények többsége azért hisz a halál itáni életben, mert benne van a Bibliában.

3-as, ez még semmit nem jelent szerintem, hogy baleset ért annak idején. Attól még simán lehet folytatás, sőt szerintem az igazi élet akkor van. Meglepő ez a magabiztosság, amivel ezt állítod, hogy semmi nem lesz.

Kérdező, én hosszasan tudnám sorolni, hogy miért hiszek benne. Így szerintem jobb élni, hogy hisz benne az ember. Ennek az egésznek, hogy sokan nem hisznek benne, az az oka véleményem szerint, hogy a léleknek rendkívül erős a testtel való azonosság tudata, amíg el nem távozik belőle. Én a reinkarnációban hiszek egyébként.

Nem arról beszéltem, hogy az eset érvként szolgálna bármire.

Csak maga az érzés, amikor elképzeled, hogy egy ponton le leszel kapcsolva, mint egy számítógép. Megszűnsz létezni.

Csak abból többet már nem állsz fel.

De az élet megy tovább. Míg egyszer a többiek is így járnak.

Persze, ilyet bárki el tud képzelni, de kicsit talán más megtapasztani, amikor meglegyint a szele annak, hogy milyen lesz a végleges lekapcsolás.

Szerintem abszurd felfogás, amikor az emberek többnek képzelik magukat egy baktériumnál, fontossági értelemben.

Nyilván megvan ennek az oka, az evolúció nagy átverése, szemfényvesztése.

Az egész a barlangban kezdődött. Elődeink évmilliókat éltek rettegésben, amikor folyamatosan résen kellett lenni, hogy milyen vadállat vagy kis féreg öl meg, támad ránk a sötétből.

Ez a paranoid gondolkodás annyira beivódott, hogy azóta is sokan azt képzelik, valaki figyel minket fentről, irányít.

Holott nincs semmi és senki. Ezek csak az emberek fejében lévő képzetek. Az állatok ilyeneken nem filozofálnak szerintem, csak letudják a létüket és vége.

Az egyén csak az evolúció kiszolgálója, építőköve. Amúgy nem fontos, lecserélhető, pótolható.

Semmi nem indokolja a leszerepelt lélek "újrahasznosítását", az utódoknak mindig lesz frissített szoftver. A régi nem kell már semmire, nem is lenne hová tenni.

Az ötös hozzászóló vagyok. Ilyen szintű világnézeti különbségnél nincs értelme vitatkozni.

Annyit azonban leírok azoknak akik nyitottak rá, hogy ha nem lenne senki úgymond "odafent", akkor mi sem lennénk. Akkor tényleg a nagy semmi lenne, amit nem könnyű dolog elképzelni. Valójában nem is fent van, illetve nem úgy fent, ahogyan itt a fizikai térben fent van valami. Az űrhajósok például ezt soha nem is fogják fent az űrben megtalálni, de például volt akiben valamiféle katarzisszerű élményt okozott odafentről a Föld látványa, még ha Istent nem is találták meg. Bár az erre való utalást lehet hogy csak egy kis gúnyból mondta odafent valamelyik űrhajós.

Ez az életünk, a testi tudatunk, az egónk valóban megszűnik a halál után. A léleknek amiatt kell teljesen azonosulni a testével, mert így tudja átélni teljesen ezt az úgynevezett szerepet, amit a fizikai, anyagi világbeli élet jelent.

Ez az egész egyébként nem a barlangban kezdődött, ez és a vad, zord életkörülmények csak felerősítették, némileg előhozták mindazt ősi elődeink lelkének a mélyéről, ami már eleve bennük szunnyadt. Az állatok például azért nem filozofálnak ilyen dolgokon, mert bennük nincsen meg az, ami az emberben megvan. Ők otthon vannak a természetben, és akármilyen okos is némelyik állat, ők soha nem fognak például imádkozni, szertartásokat végezni vagy barlangok falára rajzokat készíteni. A fizikai testünk, ösztöneink azok valóban állatiasak. Persze a lélek sem egységes, vannak ennek is olyan részei, amelyek a természettel vannak inkább kapcsolatban, az alapvető élet folyamatokért felelnek, de ez is a kozmoszból ered. Ez az életerő a növényeket, és a legegyszerűbb egysejtű élőlényeket is áthatja. És persze már a fejlett állatok is rendelkeznek érzelmekkel, és némileg gondolkodni is képesek. De ami a legmagasabb lelki, szellemi szinten van, az már nincsen meg egyik élőlényben sem.