Az ezotérikusok akik elfogadják a halálközeli spirituális élményeket, és a tudományt is, hogy csinálják? Lehetetlen az evolúciót, a halálközeli élményekkel együtt élni! A túlvilágon találkozol majd az ősember ősöddel is? :D
Ja, ez is a chtgpt-s emberke írása.
Na, akkor hanyagoljuk.
#10: " az agyuk gyakorlatilag nem mutatott mérhető elektromos aktivitást (például szívmegállás után)."
Nem gondolnám, hogy ennek megfigyelésére igazán komoly erőfeszítéseket tettek volna, mert eléggé etikátlannak tűnik. Az tudható, hogy az agysejtek teljes struktúrája akár 10 perccel a szívleállás után is helyreállhat, és nyilván nem az történik, hogy leáll a szív, és vele együtt azonnal minden agysejt "mozdulatlanná" dermed. Nem halhatnak meg, hiszen akkor egyetlen szívleállást követően se lenne lehetséges az újraélesztés. Ez utóbbi logikáját azért illene belátnia a halál utáni életben hívő spiritisztáknak, ezoterikusoknak, meg ilyeneknek, még mielőtt alaptalanul kiszopnak valami nekik kedves konklúziót az ujjukból.
A szívleállás után az agy vizsgálatához nyilvánvalóan külön engedélyt kell beszerezni, és előre fel kell készíteni a környezetet a vizsgálathoz legalkalmasabb mérőműszerekkel. Minderre a legalkalmasabb páciensek azok a kómában fekvő betegek, akiknél elhatározták, hogy leveszik az őket életben tartó masinákról, a lélegeztető gépről. Meg is kapták szakemberek az engedélyt a vizsgálathoz, de az említett szituban is mérhetőek voltak olykor akár 2 percig is agyi gammahullámok. Ezek ugye a legnagyobb frekvenciájúak, amelyek a tiszta felfogóképességhez és az öntudat állapotához kapcsolódnak.
Fordítóval: "A hullámok szerveződtek és agyi aktivitást váltottak ki, különösen a fej hátsó részén és a fül mögött. Ezek a területek az álmokhoz és a testen kívüli élményekhez kapcsolódnak."
#10: "A hallucinációk általában erősen egyéniek és szubjektívek"
Ugyanúgy vannak más esetek is, amelyek "hasonlóak különböző kultúrák, életkorok és hitek között." Pl. ott van az alvásparalízis, ami elalvás előtt vagy felébredéskor jelentkezik, de az érintett ennek nincs tudatában, és utólag az egészet rémálomként éli meg. Ilyenkor a test szó szerint lebénul, vagy mintha ólomnehézzé változnának a végtagok, és csak a szemizmok maradnak működőképesek. Gyakori az a hallucináció, hogy valami szörnyszerű, vagy félelmetes akármi közelít felénk, vagy akár a mellkasunkra ülve fojtogat, miközben képtelenek vagyunk sikoltást is kipréselni magunkból, és nem egyszer testen kívüli élményt okoz ez is, ugyanúgy, mint amikről a halálközeli élményesek olykor beszámolnak.
#10: "Sokan, akik halálközeli élményben részesültek, arról számolnak be, hogy életük jelentősen megváltozott az élmény után."
Na és. Sokan, akik csak egyszerűen csodával határos módon megmenekülnek, tök hasonló változásokon esnek át, de más esetekben is sokszor történik ilyen.
#10: "Vannak olyan beszámolók, ahol az alanyok olyan részletekről számoltak be, amelyeket nem tudhattak volna, hacsak nem voltak „jelen” egy másik perspektívából."
Hát, azért ez sem egy nagy kunszt. Bárki el tudja képzelni magát lebegve egy műtőben. Ennek akkor van valami értéke, ha igazolható lenne, hogy semmiképpen nem láthatta ezeket a tárgyakat, de azok ott voltak valóban. Ilyen hitelesnek tekinthető kísérletről, dokumentált mérési eredményről, egyről se tudok, kizárólag csak anekdoták terjednek ez ügyben.
Összesítve a kritikáidat, ezek mindegyike súlytalan, és csak vágyvezérelt sosemvolt bizonyítékokat mutat fel, valamint ismerethiányon alapuló tévedésekre épít.
@Kérdező: "Lehetetlen az evolúciót, a halálközeli élményekkel együtt élni!"
Hűha! Mi a fene közük van ezeknek egymáshoz? :)
Má' miért ne mehetne mennyországba a készre teremtett ember is meg az evolúcióval kialakult? Vagy valami másra gondoltál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!