Ezeket jeleknek lehet venni?
Az egészségem érdekében elhatároztam, hogy valamilyen sportot fogok hobbi szinten. Végül a futás mellett döntöttem, mivel ingyen van, nem igényel eszközöket, nincs időhöz kötve stb. Anyukám nagyon ellene van (ez most nem lényeg, hogy miért, de irracionális okokból utálja a futókat és a futást mint sportot is, érzelmileg irritálja őt, rég történt és fel nem oldott gyerekes dolog miatt). De hiába próbált lebeszélni, elkezdtem rendszeresen kocogni. (Amúgy olyankor, amikor nem is látja, hogy megyek.) Azon nem lepődöm meg, hogy nem támogatja.
De ami nagyon furcsa, hogy azóta állandóan futást ellenző vagy gúnyoló dolgokkal találkozom, amikor anyukám is jelen van, és tudom, erre lehetne azt mondani, hogy eddig is voltak ilyenek, csak nem vettem észre, most meg a figyelmem ki van hegyezve rájuk, és ezért veszem csak észre. De ez nem így van, mert tényleg nem voltak ilyenek azelőtt, most meg szinte napi rendszerességgel, egészen konkrétan futást cikiző / kritizáló dolgokkal találkozom. Nem a futás itt a lényeg, hanem, hogy "szembe mertem szállni" anyukámmal (ami igazából nem is szembeszállás), és erre szégyent/bűntudatot kiváltó dolgok érkeznek.
Pl együtt nézzük a tévét, és egy random filmben (ami nem is sportról szól, és nem anyukám választotta a filmet) egy futót szólnak le, meg próbálják elvenni az önbizalmát, hogy kár erőltetni. Aztán valami olaszból fordított rap szövegben szerepelt, hogy a futás a lúzerek sportja. (Teljesen véletlenül adta valaki anyukámnak fordításra a szöveget.) Aztán megyünk együtt anyukámmal az utcán valahova, és elhalad mellettünk egy kocogó, és egy kocsiból röhögve odakiabálnak neki, hogy "mi a f.nak futsz, nem kerget senki". Hiába írnám, hogy nincs üldözési mániám, hiszen akinek az van, az is azt állítja magáról, hogy nincs neki. :) De tényleg most minden paranoia nélkül ilyenek jönnek, de csőstül, ami elég fura. És ilyenkor nagyon elszégyellem magam, anyukámtól meg jön egy "na ugye!" mosoly.
Lehet, hogy tudat alatt én vonzom be ezeket a helyzeteket, mert bűntudatom van, hogy egyszer az életben önállóan, a saját szándékomat valósítom meg, és ezzel "megbántom" anyukámat? Vagy az élet így tesztel, ilyen "ellenhatásokkal", hogy ki merek-e állni magamért, kitartó vagyok-e abban, amit helyesnek látok, vagy hagyom magam eltántorítani?
10.
Abból kell kiindulni, hogy nincsenek ilyen "természetfeletti" adatátvitelek. Aki ezt nem tudja elfogadni, inkább a fizikai tudása hiányosságait próbálja csiszolgatni, de ilyen misztikus irányokba felesleges elmenni, ez már nem a középkor.
Ha önmagamra utalok vissza, tizenéves, esetleg huszonéves idők eleje, amikor még nyitottam voltam ilyen eltévelyedések irányába is.
De hidd el, ahogy gyűlik a tudás és tapasztalat, egy gondolkodó ember, akinek nincsenek született mentális problémái (paranoid elhajlás vagy bármi), ráadásul még a munkája is olyan, ami folyamatos agytornával a logikai készségeket edzésben tartja, vagy épp új összefüggésekre is rávezet, az előbb-utóbb eldobja az ilyen butaságokat.
Nincs értelme boncolgatni a te logikád, ami számomra fals, disszonáns, mindennek tetejébe az sem javítja a hihetőséget, hogy ezen az oldalon minimum egyvalaki módszeresen termeli a kitalált, provokatív, kattintásnövelő kérdéseket.
Oldd meg magad a problémád, de olyan módon, hogy a természetfeletti szálat iktasd ki teljesen, mert az szimplán butaság. Nekem biztosan hiába magyarázol, nálam már betelt a pohár, nincsenek ilyen dolgok és ennyi.
Akit ismerek és ilyen dolgokban hisz, azoknak is mindnek van valami defektje, ami szintén engem igazol.
Defektes emberek hisznek nem létező, soha nem bizonyított "dolgokban" (ezek nem is dolgok, a semmi az nem egy dolog).
De ezek már lejárt, középkori butaságok, totál érdektelen ilyeneken rugózni.
Még az un. "semleges hozzáállás" is kicsit vicces ma már, mert szinte úgy jön ki, mintha te igazságot akarnál tenni mondjuk a fejlett világ, illetve tudományos világ és középkori okkultista babonák között.
Na vajon kinek lehet igaza?
Majd jössz te, a döntőbíró és megmondod?
Nevetséges, ezek már tisztázott, eldöntött dolgok, legfeljebb valakik visszamaradtak a moziról.
Meg az is mellékes, hogy mit hiszel rólam, mert nem érted, hogy egy fizikában élő ember nem így gondolkodik. De ha úgy lenne, akkor sem ahhoz kell viszonyítani a valóságot / igazságot. Itt nem én számítok.
A valóság és igazság, hogy több ezer éve várunk valami bizonyítékra, de sehol semmi, tehát ez ennyi volt.
Ma már más irányba haladt a tudomány és technika, okkultista típusú gondolkodás véglegesen leszerepelt.
Valakik nem veszik észre, hogy az emberiség globális tudása soha nem "visszafelé fejlődik", ráadásul a fejlődés is napjainkra egyre gyorsuló.
Ha lenne bármi igazság ezekben a fikciókban, a középkor óta már egyre több bizonyíték állt volna elő, a tudományos világ is kénytelen lenne kalapot emelni.
De semmi nincs, népies babonák vannak csak. Ennyit ér az egész, felejthető.
Hogy fizikailag miért nem működnek ilyen titkos kommunikációs csatornák és információátvitelek, arról beszélni is kár, ha valakinek nincs semmi rálátása a fizikára, hiszen ha lenne, értelmetlenségeket nem beszélne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!