Mi okozhatja a bennem lévő hiányérzetet?

Próbálom röviden de érthetően megfogalmazni. Sosem voltam egy racionális személyiség, mindig az érzelmeim, intuícióim vezéreltek. Régen elég extrovertált személyiség voltam, olyan szangvinikus temperamentumú, ami jól is jött az előző munkahelyemen, ahol középvezetőként össze kellett fogni a csapatot. Élveztem a munkámat, segítettem mindenkinek, szerettem az embereket. Emellett otthon mint családanya tevékenykedtem, nem volt énidőm, mert a szabadidőmben is inkább családi programokat szerveztem, mindig menni, nyüzsögni, pörögni. Aztán erre a munkahelyre új főnök jött aki teljesen aláásta a munkámat és ellenem fordította az embereket. Eljöttem onnan, egy sokkal nyugisabb helyre, ahol egyedül dolgozom. Mivel lelkileg nagyon megviselt az egész, pánikbetegség minden, elkezdtem jobban önismerettel foglalkozni. Ennek során egyre introvertáltabbá váltam, több énidőm van magamra, szívesen vagyok egyedül és már nem függ az emberek reakciójától a hangulatom. Felesleges érzelmektől szabadultam meg, és felesleges embereknek mondtam búcsút. Untatnak a felszínes beszélgetések, átlátok az embereken, látom, hogy játsszák meg magukat és ebből már igyekszem kivonódni. Csak a szeretteimmel töltök minőségi időt. Ez az átalakulás egy éve zajlik, nagyon gyors és magamon is meglepődöm, mennyire más vagyok .

Mindezt egyfajta veszteségként élem meg és hiányérzetem van, nem tudom, miért érzek így. Megszabadultam olyan baráti kapcsolatoktól is, amiről azt hittem tartós és fontos barátságok, most meg egyszerűen megváltozott ezekről az emberekről a nézetem, nincs szükségem rájuk.

Úgy érzem boldogabb voltam még akkor, amikor naiv kislányként túlcsordult érzelmekkel éltem az életem, intenzívebben éltem át az érzéseim, most olyan kiüresedett hiányérzetem van. Ez csak átmeneti lehet? Miért érzem így? Mi jön ezután? Mivel töltsem ki a magamban lévő űrt?