Hogyan készültök fel, fogadjátok el, hogy egyszer eljön az idő?

Szerintem ez mindenkinél másképp van. Amíg fiatal vagy, tényleg fölösleges ezen gondolkodni, mert kicsi az esélye, hogy most jöjjön ez al időd. Amikor pedig úgy igazán elkezdesz öregedni, akkor pedig már kevésbé fogsz félni, mert belefáradsz testileg, és szellemileg is az életbe. Persze van aki még ilyenkor is ragaszkodik hozzá, főképp azok, akik valamilyen élvezet rabjai. Például akiknek a vagyonuk, az anyagi javaik a mindenük, nehezen mondanak le erről. De ha egy átlagos életet élsz, akkor a fáradtság nagyobb, mint a ragaszkodás.

Az extrém eseteket pedig nem érdemes számításba venni, amik arra késztetnek hogy halni vágyj.

Ha a halál nem egy büntetés, hanem jól megérdemelt pihenés egy hosszú élet végén, máris könnyebb elengedni.

Ezt nem is lehet ép ésszel elfogadni, felfogni. Éppen ezért az emberek többsége nem agyal ilyesmin, ha igen az valami pszichés probléma jele.

Nekem személy szerint vannak pszichés gondjaim, több is egyszerre és amellett hogy rengetegszer akartam már öngyilkos lenni, nagyon sokszor el is uralkodik rajtam a halál gondolata és sokszor pont emiatt kaptam pánikrohamot.

Szerintem csak az a járható út ha felfogod hogy ha meghalsz, te arról úgysem fogsz tudni. Ha idős korodban halsz meg, akkor szerintem már inkább várni fogod.

Látom a 85 éves nagymamám, aki már segítségre szorul, már nem mindig tiszta az elméje, rengetegszer “hisztizik” hogy hagyjuk meghalni.

Én remélem nem is élek olyan sokáig, 65 éves koromig nem akarok konkrétan, de az ő helyében már én is várnám a megnyugvást.

Közben meg mivel pánikbeteg vagyok, RENGETEGSZER vagyon nagyon rosszul a halál gondolata miatt, főleg hogy nagyon sokszor ájultam már el életemben és pánikroham közben egyszer beütött a gondolat hogy egyik pillanatban ültem az orvosi rendelőben, aztán a kórházi ágyon ébredtem fel. Akkor jöttem rá, hogy ennyi ez ilyen lesz. Se kép se hang és egyszerűen megszűnik a tudatod. Ez egyik részről jó, másrészről viszont azóta is panikrohamom tárgya maradt.

Végszónak, szerintem depresszió, apátia, pánikbetegség jele lehet az hogy már ezt a kérdést kiírtad. Azzal kellene valamit kezdeni, ugyanis az ember alapállapotában nem gondolkodik ilyeneken különben mehetne is mindekit lipótmezőre.

Én most pl pont egy olyan nagyon rossz állapotomban vagyok, amikor sokszor mindenről és mindenkiről a halál jut eszembe, közben meg megnyugtat hogy ő is meg fog halni, szóval nem vagyok egyedül.

Ráadásul én tudom hogy nem lesz hosszú az életem, érzem, úgyhogy ez még inkább érdektelenné tesz. De mivel amúgy sem szerettem volna soha magam öreg nőként látni, meg gyerekem sem lehet, így úgy érzem pont jól kijön minden.

Na hosszu volt, de mint pánikbeteg, bipoláris minden nap gondolok a halálra, úgyhogy benne vagyok a témában. :D

Általában pont az értéktelen,üres emberek ragaszkodnak leginkább az életükhöz..Vannak akik kapálóznak, sivalkodnak ha olyan helyzetbe

kerülnek,mások békésen várják a halált..

Vannak akiknek egy állat élete alantasabb az övéknél,

én tisztelem az élet minden formáját.És nem gondolnám hogy egy

elefánt élete kevesebbet érne mint az enyém pl..

Ahogy öregszik az ember, kezdi érezni látni a dolgok véglegességét,

ilyenkor észhez térnek,és rá jönnek, nem fogják tudni

a felhalmozott vagyont elvinni magukkal a túlvilágra..

De sajnos nagyon sokan egy fikrcnyit se változnak még ilyenkor se..

Ez az amit nem értek,hogy ők miért ilyen ostobák..

Nem lehet hibáztatni azért senkit ha fél a haláltól, mivel eleve ott van mindenkiben az életösztön. Még hulla klinikai depressziós emberekben is ott van a töredéke.

Azért nem könnyű ép ésszel elfogadni hogy létezel, érzékelsz, majd egy nap ennek mind vége…és semmire nem is fogsz emlékezni belőle. Ha nem lenne erős életösztön, akkor már 3 milliárd ember meg is halhatna ma, amilyen sorsok vannak…

De egyébként nagyon szürreális úgy élni hogy tudod hogy meghalsz. Nem tudom más hogy van vele, de engem eléggé el szokott vinni a derealizációba.

Ezért is irtam hogy sokszor csodálom hogy a zsenik hogy nem bolondultak bele a sok gondolatba a fejükben.