Volt már paranormális élményed? Ha igen el tudnád mesélni?

Egy nagy kartonlapra körbeírtuk az ábécé betűit körben, középtől jobbra írtuk: igen, balra: nem.

Középen körberajzoltunk egy kisebb pohár helyét, oda tettük az üres poharat lefordítva. Az aljára tettük négyen a mutatóujjunkat. Pontosabban, csak az elején voltunk négyen, mert egyik közülünk elkomolytalankodta az elején és kiment a szobából...

"szellem, ha itt vagy, menj ki az igenre!" volt a mondat, amivel megidéztük... Ezt jólpárszor el kellett mondani, mire megmozdult a pohár. A durva az volt, hogy az elején, csak kimozdult kicsit a jelölt helyéről, és nagyon lassan csúszott" ki az igenre, de eztán a kérdésrkre:"pl" ki vagy te? Mi volt a foglalkozasod? " stb.. Már jó gyorsan kimozgott.

Egy náci tiszt volt, és sok embert megölt. Sajnos megkérdeztük tőle, hogy tetszik e neki valaki az itt lévők közül, és akinek a nevét mondta/kiírta a az a többiekkel dumált egy másik szobában a lakásban. Nem azonnal, de rá durván 1 bő évre meghalt...

Többet soha nem csináltunk ilyet. Tényleg meglepő volt, mert senki sem mozgatta azt a poharat. A végén már úgy éreztem, hogy az ujjunkat rajta tartani is tök fölös, mert megy aztán kész

Hát, igen. Furcsa, oda nem illő hangok a radiátor felől, meg egyszer tvzés közben, fényes nappal bereppent egy nagy denevér a szobába a nyitott ablakon. És a szép benne, hogy a szekrény mögé repült, aminek a közelében ablak nuku, de eltűnt. Nagyapámat hívtam át hozzánk, mert egyedül voltam, hogy hajtsa ki. De sehol sem volt, nem találtuk.

Nem állítom, hogy ezek 100%, hogy a szellemidézés miatt voltak, de tényleg abban az időszakban spontán rémisztő dolgok történtek.

Egyszercsak abbahagytuk ezután a "ki tetszik? - es kérdés után, mert azt írta ki, miután megnevezte, hogy ki az, hogy "elviszem".

Ja, és előtte azt válaszolta, hogy nem bánta meg, hogy megölt sok embert.

Összességében beparáztunk rendesen. Elég hihetetlen volt. Ha nem vagyok résztvevő, el sem hiszem igazán.

Az elején nagyon lassan indult be a pohár mozgása, viszonylag sokat kellett várni. Már arra gondoltam, hogy hülyeség, én is kimegyek a szobából. Ám, utána minden kérdésre röviden válaszolt, ha jól emlékszem. (Ez már több, mint 10 éve volt) És a kezdeti várakozás után, meglepő módon könnyedén siklott a pohár a papíron. Volt, hogy az ujjam szinte lecsúszott róla. Szó szerint tátva maradt a szánk a döbbenettől. Kérdezgettük egymást: "te mozgatod a poharat?!"

De azért volt félelmetes, mert láttuk, éreztük, hogy nem.

Nem tudom, hogy tapasztalt e már valaki ilyesmit, de mi igen. A többiek is jól emlékeznek erre. Mert így jópár év után is van, hogy egyikőnk rákérdez a többieknél, hogy "ugye megtörtént, nem én vagyok fura?!" úgy, hogy mi voltunk ott. És tény, hogy így volt. Mondjuk épp azon filóztam, hogy miért is döbbent meg engem ez az eset ennyire, mikor szerintem maga a létezés, az ember, ahogy működik, ami körülvesz minket, szerintem maga a megmagyarázhatatlan csoda.