Egy sámán és a pszilocibin azt mondta, hogy spirituálisan fejlett vagyok. Hogyan tovább?
Az utóbbi pár évben elkezdtem filozófiával és vallásokkal foglalkozni. Eljutottam oda, hogy elutaztam másik országba, hogy sámánokkal találkozzak. Az egyik aki a szellem lényegi, esszenciális fejlettségére volt "szakosodva", és azt mondta nekem az utazás után, hogy az én szellemem a legfejlettebb, amit valaha látott.
Beszélgettünk, és azt mondta tegyek fel kérdéseket, amikor utazok, és ha kegyesek velem, és jó kérdéseket teszek fel jó okokból, akkor kapok segítséget.
Nos hétvégén utaztam gombával, és azt a választ kaptam tőle, hogy én a nyolcmilliárd emberből, a felső ötezerbe tartozom.
Emellett még rengeteg minden volt. Ami a kérdésem lényege, hogy én nem sok mindent érzékelek ebből. Átlagos életet élek, csak sose vagyok rosszul.
Azt mondta nekem a gomba, vagy valami(k) a másik oldalról, hogy egyáltalán nem vagyok megnyílva a potenciálom felé.
Ebben jártas embereket kérdeznék, hogy most mit csináljak? Merre induljak el? Mit kéne egyáltalán keressek?
Egyébként, just sayin, hogy LSD hatására annyira a pillanatba tudsz kerülni, hogy annál nagyobb üresség nem létezik. Egy lehetsz "az idővel", és tökéletes szinkronicitásban lehetsz az "univerzummal".
Ennél üresebb ember elméje nem lehet.
7, Grimfox
3as reakciómba, már leírtam, hogy meditáltam.
Több mint 2 évig minden nap meditáltam, általában napu többször.
Ha valóban elolvastad és megértetted amiket írtam, akkor miért javasoltad azokbak tudatában amit? Hisz kifejtettem, hogy azt se tudom mi ez, merre kéne menni, erre te mondod, hogy mit kéne elérni. Hát ennek ödülök, de azt se tudom mi az amit mondasz, nem hogy hogy, hogyan érjem el...
Szóval vagy én értelek félre, vagy te néztél nagyon be valamit, vagy nem tudom mi történik, de elbeszélünk egymás mellett.
Nem hiszem, hogy a pszichedelikus anyagok használata bármiben eltérne a meditáció magas szintjétől.
Egyrészt sok évezredes bölcsességek mondják ezt, amiknek hiszek, mert nagyon megalapizottnak, bizonyítottnak tűnnek számomra, másrészt saját tapasztalat is. Az a két alkalom, amkikor hatásuk alatt voltam, nagyon hasonlított a sima meditációmra régről.
Hatalmas jó érzés, elégedettség, nyugalom, szeretet, harmónia, béke, de semmi igazán spirituális. Semmi különös érzés, vagy képesség.
Sőt Grimfox, szerintem te nagyon nem ismered a pszichedelikus kultúrát.
Nekem nem volt semmi agyi aktivitás növekedés, magasabb iq, empátia, intuició, emberfeletti érzés, gondokat, vagy akármi, csak olyan meditációnál is körülbelül 10szer nagyobb, igazán hatalmas kollektív jó érzés, amely kollektív jó érzés meditációban is volt nekem évekig.
Azt írod, "...van szükséged"
Majd azt írod, "Ennél egyértelműbben nem lehet leírni, mit kellene tenned."
Nem írtál semmit se arról, higy mit kell tennem, csak egy rossz tnaácsot kaptam arról, hogy tartózkodjak valamiről, amiről semmit se tudsz.
Szóval merre kéne elindulnom, ahhoz, hogy azokat megszerezzem, amire szerinted szükségem van?
Bármi jól jön, de írj valami normálisat is, kérlek.
Én olvastam rengeteget. Én nagyon sokat olvastam egy időben, és amikor ezt kutattam, akkor is. Pont ezért van, hogy látom, hogy van valami, amit még nem érintettem, és szeretnék felé menni, de nem tudom hogyan.
Egyree kezdem azt érezni, hogy te nem értesz engem, nem érted amit írok, és hogy rosszul látod s világot.
Kérlek írj valami használhatóat is, ne csak olyat, amit igazából nem csak tudok, de én mondtam, hogy akarok. Azt szeretném tudni, hogy hogyan.
Mert szerintem te nagyon értelmes vagy, és bölcs is, de valahogy most nem érzel rá, hogy mit szeretnék.
9,
Nagyon egyet értek veled. Szinte teljesen.
Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy meditációbsn is lehet halucinálni, ahogy egy ember meditáció és drog nélkül is képes poklot halucinálni magának, és páldául pánokrohamot előidézni magának, ami igye hamisság, nem pedig igazság.
10, Grimfox
Te azért nem figyelsz valakire, mert eltér a véleményetek??
Ez ellentétes logika.
És az is, hogy az eltérő tapasztalat miatt nem figyelnél. Pont, hogy azért figyelünk valakire, mert eltér s véleménye, és ebből tsnulhatsz, vagy a tapasztalats, mert így különlegességet tapasztalhatsz általa, és több lehetsz, bővítheted magad.
11,
Bár nem értek veled egyet, még is nagyon.
Bár én ezoterikus oldalakon is azt olvastam, hogy a pszichedelikumok, sőt igazából minden drog jó, a megfelelő használattal, mert ezek isten ezsközei nekünk, hogy többek lehessünk.
12, Grimfox
Tudod az egyetemi, meg bármi ilyesmi, az az állam része, szóval amit oda szánnak, az nélkülöz némi( általában rengeteg) szabadságot, nyitott gondolkodást, morált, egyetemes nézőpontot, kollejtív gondolkodásra sarkalló dolgokat.
Szóval pont rossz példát hoztál, ha azt akartad éreztetni, hogy amit te okvastál az jó, mert valószínűleg borzalmasan eltér isten akaratától, és még picike is.
Én nem ragadok le a a biolófiai részénél, még is teljesen egyet értek vele. Igazából bármilyen szempontból lehet magyarázni a létezést, így az, hogy azt mondod, hogy ő "leragad" ezeknél, csak azt mutatja számomra, hogy te nem ismered istent, a világot amiben élsz, mert egyes területeket kisebbnek tartasz másoknál, minths abba nem ugyanúgy 100%ig isten lenne benne.
Azt is tévesnek gondolom, hogy "A meditációnak nem célja eufóriát, vagy úgy általában jó érzést kelteni."
Már elnézést barátom a hangnemért, de ki vagy te, mennyire nagynak tartod s tudásod ahhoz, hogy ilyet merjél állítani?
A meditáció a létezés gyakorlása. Mivel a létezés része az eufóris, ennek megélésének gyakorlása is lehet meditáció, avagy végtelen olyan meditáció van, amiknek valahogyan célja az aufória valamilyen keltése, megélése.
És ezt akkor is tudnád, ha megfelelően utána olvasott lennél a meditáció témában, de te nem is tudod, mi az a meditáció.
"Egy mélyen meditáló személy agyi aktivitása például közelebb áll egy mélyen alvó személyéhez, mint egy elektromos, és kémiai tüzijátékhoz, amit a pszichedelikumok, és más módokon előidézett túlfokozott agyi aktivitás okoz."
Ebbe rengeteg hiba van.
Megint lekicsinyled s meditációt, mintha s te fogalmad a meditációról lenne az igazi, egyetlen helyes definíció.
Van végtelen olyan meditáció, ami pont azt csinálja, amiről azt hiszed, hogy nem.
A pszichedelikumok eszközök a használónak.
Te tényleg nem olvastál olyanról, ahol akár magas dózisú pszichedelikum használónak olyan agyi műjödése volt, mint valakinek, aki a mély alvásnál is sokkal mélyebben van?
Nincs olyan, hogy valami valamit okoz. Ez a feltételezés is csak azt mutatja, hogy nem ismered azt a varázslatos világot, amiben élsz.
E válaszod maradékával teljesen egyet értek.
Talán abban nem, hogy ezt könnyebb, nehezebb irányítani. Inkább több emergiát irányítassz, és nagyobb ereje van a tudatalattinak, de a te hatalmad ugyanakkora.
14, Grimfox
Az agyhullámok figyelése csak fizikai.
Az igazi szerzeteseknek nincs olyan se, hogy vallásuk, nem hogy olyan, hogy a vallásuk tíltja.
A títlás egy isten elleni találmány. Igaz vallás nem tartalmazhat tíltást ilyen formában.
Én pont olyanokat olvastam, és az értelmem is ezt sugallja, ahol/hogy a használók jó irányba indultak el az önegvalósítás útján, szóval sok erősen problémás állapotot sokszor gyökerestül megváltoztatott.
Péládul évtizedes alkohol függőség nyomtalanul eltűnt 1000-1200 microgramm lsd használatátó, vagy borderline, pánikrohamok, stressz, delúziók, depresszió, és még sok egyéb, akár teljesen nyomtalanul eltűnik, vagy erősen gyógyulás irányába mutat.
15,
Én is ezt érzem. Senki se mondta, hogy bárki éljen bármilyen szerrel, de Grimfox már többedjére erősen ellenül beszél, ráadásul kollektív véleményt adva, ami nagyon nem istenhű.
A szerotonin termeléséről beszélni szerintem nevetséges.
Egy igazán magas szintű meditációban, vagy spirituális pszichedelikus utazásban már úgy is olyan állapotokat él meg az egyén, amiket földi kemikáliák nem lennének képesek létrehozni.
Őszntén fiúk( elnézést, feltételezem, hogy fiúk vagytok), azt se tudom, mi az a szerotonin, de hogy agyi, kémiai termelésről beszélni ilyen témában.., háát.., szerintem nem igazán helyén való most.
16,
Majdnem teljesen egyet értek veled.
Bár én bízom az univerzumban, és tudom, hogy az élőlények nem lerülhetnek cssk úgy oda. Ha nem képesek megteremteni. Lásd, sokat szóralozásból gonbáznak, meg lsdznek, mintha csak hangulatot emelne a zenéhez.
Közben ahogy írtad, az egyik már olyan dolog, ami hihetetlenül magasabb, mint bármilyen szórakozás, a máisk meg még annál is sokkal nagyobb varázslatosság.
És ezt igazából te biztos jobban látod mint én, de én is éreztem, hogy a pszichedelikus élmény egy sokkal nagyobb.
17, Grimfox
"Mivel a kutatók sem ismerik pontsan a dolgot, olyanok sem ismerhetik, akik a kutatás eredményeit olvassák."
Egy ilyen kijelentés után őszintén elgondolkodom azon, hogy vajon tovább olvassam-e a válaszodat.
Nem értem, miért kommentelgetsz ilyeneket, amikor nagyon nyilvánvalóan halvány fogalmad sincs szinte semmiről se, smihez hozzászólsz.
Én nem akarlak megbántani, sőt érzem a nagyságodat, és hogy talán lehetek veled snnyira nyitott, hogy megkérdezzem..; te miért hiszed, hogy jó ilyeneket leírj? Nem látod, hogy nagyon csúnyán benézed az egészet? Még a gondolkodásmódod is eszméletlenül hibás, nem hogy még az eredményeid.
Neked tényleg nem egyértelmű, hogy az, aki egy kutatás eredményét olvassa, sokkal jobban, mélyebben, alaposabban, stb értheti a dolgot, mint az aki elvégezte a kutatást?
Tényleg??
Én elég sokat olvastam élményeket, valószínűleg többet, mint ti ketten együtt, és arra következtettem, hogy nagyon is van olyan, amikor a pszichedelikus utazás és a meditációk, mind élményben, mind fiziológiailag hasonlítanak egymásra.
Bárki számára lehet káros. Sokkal több ember indul el a drasztikus gyógyulás útján, mint a betegebbé levésén.
18,
Én Grimfoxból semmiféle nárcizmust nem érzékelek.
19, Grimfox
Ezt írod.
"Az üresség, és koncentrációs meditációban, amiről folyamatosan beszélek, és amit rendre figyelmen kívül hagysz, nincs semmilyen másik világban, dimenzióban járkálás, nincs istenekkel találkozás, nincs tudás kincsesháza"
Azzal kezded, hogy az üresség, amiről "folyamatosan" beszélsz, avagy már két kommentedben is felhoztad példának, abban nincs ez meg az. De a beszélgetés alapja a meditáció. Nem csak a meditáció témát vitted el egy sajátos terepre, ami már nem A meditáció, hanem valamilyen meditáció, amit te képzelsz el, hanem úgy kezeled a témát, mintha ő is erről beszélt volna már az elejétől fogva, sőt, úgy, mintha ez a valami, amit te megnevezel, lenne A komplett meditáció.
Valójában nem ő hagy téged figyelmen kívül, csak helyén kezeli a dolgomat. Te egy oéldát írtál meditációra, de ezzel hibásan elvárod, hogy a meditáció helyett erről beszéljünk.
Mintha az eszközökről beszélnétek, te pedig felhozod a járóeszközön is belül az autókat, majd úgy kezeled a helyzetet, mintha ez lenne az alap téma, sőt mintha az autók lennének csak az eszközök. Közben még ott van bicikli, gördeszka, repülő, tank, hajó.., sőt ott van még a hajsütő, kalapács, dárda, háló, kupak, telefon, táska, és minden egyéb olyan, ami eszköz.
Érted?
Nagyon nagyon benézel nagyon sok dolgot.
Valójában te hagyod őt figyelmen kívül már rég óta. Nem te vagy az, aki jól követi a beszélgetést, sőt, az vagy aki brutálisan figyelmetlen a másikkal szemben.
Van végtelen olyan meditáció, ahol van másik világba, dimenzióba járkálás, van különböző szintű istenekkel találkozás, és van tudás kincsesháza.
Csak olyan reportot, ami kizárólag e három általad említett célt határozza meg meditációs célként, olvastam körülbelül 800-1000et összesen.
Bár a beszékgetőtársad se a legjózanabb, de te igazából rosszabb vagy a szememben. Ignorencia, torzulás árad belőled, és abszolút nulla nyitottság( amit nem csak hogy te is leírtál, de azt is, hogy erre nincs racionális okod), sőt önhazugság is. Bemagyarázod magadnak, hogy ő most nem józan, és amúgy se tudhat sokat, közben te vagy az aki az érvelésekre nem reagálsz rendesen, és azt fejted ki, mint egy hisztis gyerek, hogy "legyen igazad", "nyertél", miközben ez az egész "kinek van igaza", és ki "nyer", vagy akar nyerni bugyuta játék, kizárólag a te fejedben létezik.
Sőt. Az előző, 18as válaszában egyáltalán nem volt semmilyen személyeskedés, még is ezt írod.
Én nem ismerlek, nem gyakorizok, de ha máshol is előadod ezt a formádat, akkor nem csoda, hogy egy aktív felhasználó rendszeresen látva téged, valamilyen ellenszenvet érez feléd, hiszen nagyon erősen istentelen, amit csinálsz.
Amikir az előző sorokat írtam, még nem olvastam tovább, de láthatod is, hogy 20as válaszban pont az írja, amit én ebben a válaszban.
Csak mellébeszéltél.
22,
Szerintem az is nagy feladat, hogy valaki "bedobás" alapon tapasztaljon nagyot. A leírások alapján eszméletlenül ritka az istennel egyesüléses állapot, és ezen belül eszméletlenül ritka, amikor ez magas szintekre megy.
Én értem, hogy ha "józan" vagy, akkor nehéz pónikat halucinálni, és például lsdvel "könnyebb", de azért megnézném azt, aki annira képes irányítani az elméjét, hogy ezt halucinálja akaratosan.
Ugyanez a "valódi", nem az elménkben lévő, vagy nem istentől eltérő, de magunk által kreált dimenziókkal, érzésekkel, gondolatokkal, eszmékkel, igazságokkal is.
Ha valaki képes például lsdvel nagyon tiszta, igaz, és magas állapotbs jutni, az még ha "józanul" nem is képes rá, de benne van az a mélység, az az érték, és ezek mellett, az ekméjének az irányításának képessége, hogy beleviszi magát abba az örvénybe, amibe ő szeretné.
Szóval sok tekintetben nehezebb, sokban pedig könnyebb dolga van. Ezért nem igazán akarnám azt mondani, hogy egyik másik könnyebb.
És mondom, nem csak rengeteg nagyon minőségi írást olvastam erről, de saját kézből is tudom, hogy miben segít egyértelműen, miben nem számít, hogy most be vagy valamizve, mert a szíveden és az elméden múlik, és miben hátráltathat a "józan" meditációhoz képest.
Ó ha egy felest ittam volna ahányszor Grimfox nevét olvastam.. Ahhoz képest, hogy sokaknak mennyi problémájuk van vele, mégis mindenki az ő véleményére kíváncsi.
Grimfoxból nem fogsz tudni kiszedni olyan tanácsot, amit hallani szeretnél, de ő nem ért vele egyet. Neked kell megértened, hogy mit szeretnél. Neked kell megtalálnod az utat. Jó lenne, ha mindig foghatná valaki a kezed, de nem lehet. Vannak dolgok, amiken egyedül kell átlépni.
22
Lehet hamarabb elértem ezeket az állapotokat szer nélkül, mint sem internetet láss. :)
26,
Akkor vissza a meditációhoz, új dolgokat felfedezni.
Engem nem érdekelt grimfox véleménye. Minél többet olvastam belőle, annál kevésbé érdekelt.
26
Maximum az itt lévő pszichotikus elmebetegeket, meg az azzal kacérkodókat érdekel az ő véleménye. Egy pszichiáter itt körbe nézne, és nem tudná eldönteni, hogy hozni kell egy zsák haloperidolt, vagy csak humorizáltok, de az biztos, hogy nem normális, ami itt megy. Grimfox is szeret mindenféle baromságot magyarázni, aminek a valóságalapja valahol a 0-val egyenértékű, de közben megmagyarázza, hogy a pszichodelikus élmények, azok nem létezőek, csak hallucinációk. Mindeközben lazán beszél szellektől kezdve mindenféle csacskaságról. És véletlenül sem veszi észre magát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!