Egy sámán és a pszilocibin azt mondta, hogy spirituálisan fejlett vagyok. Hogyan tovább?
Az utóbbi pár évben elkezdtem filozófiával és vallásokkal foglalkozni. Eljutottam oda, hogy elutaztam másik országba, hogy sámánokkal találkozzak. Az egyik aki a szellem lényegi, esszenciális fejlettségére volt "szakosodva", és azt mondta nekem az utazás után, hogy az én szellemem a legfejlettebb, amit valaha látott.
Beszélgettünk, és azt mondta tegyek fel kérdéseket, amikor utazok, és ha kegyesek velem, és jó kérdéseket teszek fel jó okokból, akkor kapok segítséget.
Nos hétvégén utaztam gombával, és azt a választ kaptam tőle, hogy én a nyolcmilliárd emberből, a felső ötezerbe tartozom.
Emellett még rengeteg minden volt. Ami a kérdésem lényege, hogy én nem sok mindent érzékelek ebből. Átlagos életet élek, csak sose vagyok rosszul.
Azt mondta nekem a gomba, vagy valami(k) a másik oldalról, hogy egyáltalán nem vagyok megnyílva a potenciálom felé.
Ebben jártas embereket kérdeznék, hogy most mit csináljak? Merre induljak el? Mit kéne egyáltalán keressek?
Ha egy utazást képes vagy tudatmódosító szer nélkül is kivitelezni, az már jelzi a potenciálodat. Ha egy tudatmódosító nélküli utazás során hasonló kinyilatkoztatást kapsz, akkor már tényleg komolyan gondolhatod a potenciálodat. Amíg tudatmódosítókat használsz, nem is fog megnyílni semmiféle potenciál, még akkor sem, ha tényleg ott van.
Mellékesen megjegyezve, akik szellemileg fejlettek, azok látják, tapasztalják, és mások is látják rajtuk, tapasztalják körülöttük. Nem nagyon tudnak normális, hétköznapi életet élni.
1,
Nem hiszem. Szerintem bárkihez beszélne. Nem tudom.
2,
Életemben kétszer fogyasztottam tudatmódosítót. Három hete, amikor másik országban voltam, és most hétvégén.
Meditáltam régebben, de nem volt semmi különös. Hatalmas békét, elégedettséget, józanságot, tisztaságot, harmóniát, szeretetet éreztem, de nem volt sose semmi különös. Nem volt emberentúli, csak olyan, mintha a lehető legjobban érezném magam, de mint ember.
Szerinted meditálnom kéne, míg az univerzum ad kinyilatkoztatást?
Azért is mentem bele ebbe a tudatmódosító világba, mert előtte rengeteget kutattam a témában, nem véletlenül egy igazi sámánhoz mentem első alkalomra.
Ezeknek hatalmas egyetemes kúltúrájuk van, és a spiritualizmus felé visznek.
Mit látnak, tapasztalnak? Ez is kérdésem része, hogy mit kéne látni, tapasztalni?
Nekem azt mondta a gomba, hogy a potenciálom nagy, nem tudom mit kéne érzékeljek. Meg is mutatta nekem érzéssel, higy mennyire nem vagyok kinyílva. Mint egy teljesen kifejlett virág, aminek a feje teljesen be van csukódva még mindig.
A tudatmódosítókkal az a gond, hogy nem tudod elkülöníteni a valós spirituális élményt a hamis, szer indukálta élménytől. Ha szer nélkül, pusztán meditációból kiindulva érsz el egy transzállapotot, ott már sokkal nagyobb esélyed van, hogy valós spirituális élményben legyen részed.
A sámánok, és a hétköznapi emberek között nagy a különbség. Ők megtanulják irányítani a szer indukálta transzot(ők sem mindig járnak sikerrel), míg egy átlag ember számára csak hamis spirituális élményt ad egy ilyen szer. A legtöbb sámánkultúra nem is használ ilyesmit, más módokon jutnak transzba(a közhiedelemmel ellentétben).
Igen, és? Miért olyan nagy dolog az hogy utazol kérdezel és választ kapsz? Vagy ez nem gyakori?
Szerrel nekem sosem sikerült, mindig blokkot éreztem, mintha a madárként szállnék, de egy bazi nagy üvegfal lenne előttem. Sosem éreztem magam szabadnak tőle. Csak a test lazul el, a lélek meg korlátokba ütközik…
Az én tapasztalatom ezekkel ez.
4, grimfox
Nem érted. Én azt se tudom, mi az a spirituális élmény, transzállapot, és a többi. Ettől a két szertől sem volt spirituális élményem.
Én azt szeretném tudni, hogy mit csináljak, merre induljak el, hogy kibontakozhassak minden irányba. Nem érdekel a transzállapot, meg az, hogy valójában milyen szinten lehetek. Csak az érdekel, hogy egy tapasztalt sámán, aki a szellemi fény szintjének mérése az egyik specialitása, és egy pszichedelikus anyag szelleme is azt mondta nekem, hogy a potenciálomhoz képest egyáltalán nem vagyok teljesen, sőt semennyire se kinyilva.
Ezt mind értettem, ehhez mérten javasoltam azt, amit javasoltam, és mondtam azt, amit mondtam. A kibontakozás bizonyos irányaihoz szellemi tapasztalatra, azaz spirituális élményre van szükséged. A transzállapot hasonló ahhoz, amit a pszichedelikus drogok okoznak, de te egyedül éred el, és irányítod, nem hamis dolgokat tapasztalsz. Kezdetnek meditálj, és olvass, ez a kiindulási alap. A másik, hogy tartózkodj a pszichedelikumoktól, mert azok nem segítenek kibontakozni, épp ellenkezőleg. Ennél egyértelműbben nem lehet leírni, mit kellene tenned.
Ha olvasol, tudni fogod, merre akarsz kibontakozni, ha meditálsz, azt fogod tudni, merre tudsz kibontakozni. A kettő együtt azt is megmutatja, hogyan tudod megtenni ezt. Ez olyasmi, amit senki nem fog a szádba rágni. Ez olyasmi, amit saját erődből kell elérned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!