Egy sámán és a pszilocibin azt mondta, hogy spirituálisan fejlett vagyok. Hogyan tovább?
Az utóbbi pár évben elkezdtem filozófiával és vallásokkal foglalkozni. Eljutottam oda, hogy elutaztam másik országba, hogy sámánokkal találkozzak. Az egyik aki a szellem lényegi, esszenciális fejlettségére volt "szakosodva", és azt mondta nekem az utazás után, hogy az én szellemem a legfejlettebb, amit valaha látott.
Beszélgettünk, és azt mondta tegyek fel kérdéseket, amikor utazok, és ha kegyesek velem, és jó kérdéseket teszek fel jó okokból, akkor kapok segítséget.
Nos hétvégén utaztam gombával, és azt a választ kaptam tőle, hogy én a nyolcmilliárd emberből, a felső ötezerbe tartozom.
Emellett még rengeteg minden volt. Ami a kérdésem lényege, hogy én nem sok mindent érzékelek ebből. Átlagos életet élek, csak sose vagyok rosszul.
Azt mondta nekem a gomba, vagy valami(k) a másik oldalról, hogy egyáltalán nem vagyok megnyílva a potenciálom felé.
Ebben jártas embereket kérdeznék, hogy most mit csináljak? Merre induljak el? Mit kéne egyáltalán keressek?
Szerintem pedig azoknak a szerzeteseknek van igaza, akiket Feldmár András is említett, miután LSD-t kaptak azt mondták, hogy ugyan úgy érzik magukat, mint eddig. Mintha meditálnának. Mert, hogy ugyan olyan érzés. Irányítottam már LSD tripet, képzeld el, nem nehéz. Ameddig nem tolsz magadba nagyon sokat, addig mindenkinek sikerül. :)
LSD\DMT\psylocibin alatt pl. más anyagok is felszabadulnak, így hülyeség lenne ezeket pl. MRI alatt nézegetni. Pontosan ezért egy ilyen élmény komplexebb. Feldmár Andrást idézve, a meditálók csupán fotel túristák.
Nos, te Feldmár véleményére adsz, én másokéra. Nem nagy meglepetés, hogy más személyek véleményét tartjuk mérvadónak. Én olyan leírást olvastam, ahol agyhullámokat figyeltek meditálók esetén. Az üresség, és koncentráció típusú meditációról van itt szó konkrétabban. Akkor találták, hogy az agyhullámaik a mélyalvásra jellemző hullámhosszt vettek fel, bár a mintázatban volt eltérés, lévén tudatuknál voltak. Ilyen állapotban nem csak a szerotonin, de más hormonok termelése is minimális.
Mondjuk furcsának találom, hogy szerzetesek hajlandóak voltak pszichoaktív szereket használni, amikor a vallásuk az ilyesmit elég erősen tiltja. Nem mondom, hogy nem volt ilyen kísérlet, de személy szerint azért vannak kétségeim.
Szerintem nem biztonságos másoknak javasolni, hogy ilyen szerekkel éljenek. Pszichés állapottól függően veszélynek is kitehetik magukat. A törvényességét fölösleges firtatni a dolognak, az nem befolyásolja magát az élményt.
Senki sem javasolta, hogy éljenek ilyen szerekkel. De te, akinek halvány dunsztja sincs róluk, te viszont erős véleményeket fogalmazol meg róluk.
Feldmár András pedig egy szaktekintély a tudatállapotok terén, hogy te kikre hallgatsz, teljesen mindegy véleményem szerint, főleg azok után, hogy te aztán minden hülyeséget képes vagy elhinni, ahogy azt tudjuk jól.
Egyelőre úgy állunk egyébként, hogy te közelebb állsz egy pszichés beteghez, mint amit egy pszichodelikumokat fogyasztó ember reális eséllyel kockáztat. Az ilyeneket egyébként is értelmes babysiter közelében lehet csinálni, és nem véletlen az sem, hogy ma már alakulnak ki azok a terápiás lehetőségek, ahol ezeket igénybe lehet venni. Lásd Kanada, ahol a psylocibin gombával történő kezelés mára a valóság.
"lyen állapotban nem csak a szerotonin, de más hormonok termelése is minimális."
Termelése? Tyűh, na innen látszik, hogy fogalmad sincs az egészről. A meditáció nem termli a szerotonint, se nem a gomba vagy LSD nem termel szerotonint. Maximum felszabadít, vagy szerotonin receptorokat stimulál azáltal, hogy a szerkezete nagyban hasonlít a szerotoninéra.
Egyébként a hozzád hasonlók mindig azzal jönnek, hogy tapasztalat, megélés. Hány pszichodelikus utazásod volt? 0.
Én viszont meditáltam is már jó sokat, és teszem mai napig is. Több, mint 12 éve teszem. A legtöbb szerhez volt már szerencsém. Egyelőre úgy állunk, hogy ebben a témában sokkal több a tapasztalatom, és én azt mondom neked, hogy a meditálás egy amolyan lvl4-es élmény, míg az LSD ugyan abban egy lvl9-es élmény. Általában hosszú évek gyakorlása szükséges, hogy oda jusson az ember meditálással, ahová egy 150mcg elviszi 1óra alatt. Épp ezért nem ajánlott spirituális szempontból, mert egy olyan helyre visz, ahová sokan nem valóak még. Olyan élményekben lehet része az embernek, amikre nincs felkészülve. Avagy, betesz abba a szobába, ahová nincs kulcsod, nem lenne bejárásod. Az LSD akarva, akaratlanul is oda juttatja az embert.
Ne menjünk bele a szerotonin kémiájába szerintem, mert a szerotonin-visszavétel gátlása, a termelés fokozása, és az ötféle receptor működése, ingerletátvitel nem olyasmi, amit jelenleg teljesen értenek a téma kutatói. Mivel a kutatók sem ismerik pontsan a dolgot, olyanok sem ismerhetik, akik a kutatás eredményeit olvassák.
Logikusan nem a külső narkotikum termeli a szerotonint, hanem a test. A külső befolyás ezt a termelést, és a receptorok ingerküszöbét, ingerületátvitelét módosítja. Avagy ahogy írod, imitálja a szerotonin szerkezetét.
A meditáció alatti hormonotermelést, és ingerület-átvitelt, ingerküszöb változást pedig kétlem, hogy meg tudnád ez alapján határozni, mivel nincs külső behatás, azaz nincs olyan begyület, ami kiváltaná a változásokat. Az elme a test szabályozásával hozza létre az adott állapotot. És még mindig fenntartanám a dolgot, hogy egy LSD trip, és egy üresség, vagy koncentrációs meditáció nem hasonlít sem élmény, sem fiziológiai szinten egymásra. Én az ilyen típusú meditációra írtam, hogy a hormontermelés minimális. Ahogy más életfunkciók is lelassulnak(ami tény, amit orvosok is megfigyeltek).
A mentális egészségemre tett "célzásaid" kedvesek, és igazából pont arra gondoltam, hogy egy lappangó, vagy egyértelműen pszichés beteg személy számára egy LSD, vagy psylocibin indukálta élmény igencsak káros lehet, márpedig sok esetben ilyen személyek nyúlnak hasonló eszközökhöz.
Sajnos kétlem, hogy a témában egyet tudnánk érteni. Ahogy korábban sem sikerült még közös nevezőre jutni eddig semmiben.(már ha nem tévesztelek össze más felhasználókkal) Viszont a kérdező számára kétlem, hogy az eszmecserénk bármi hasznosat nyújtana.
"Ne menjünk bele a szerotonin kémiájába szerintem, mert a szerotonin-visszavétel gátlása, a termelés fokozása, és az ötféle receptor működése, ingerletátvitel nem olyasmi, amit jelenleg teljesen értenek a téma kutatói. Mivel a kutatók sem ismerik pontsan a dolgot, olyanok sem ismerhetik, akik a kutatás eredményeit olvassák."
Annyit azért tudhatunk, hogy te nem ismered ezeket a mechanizmusokat, hiszen rögtön egy akkora baromságot írtál, hogy a fejem fogom azóta is.
"Logikusan nem a külső narkotikum termeli a szerotonint, hanem a test. A külső befolyás ezt a termelést, és a receptorok ingerküszöbét, ingerületátvitelét módosítja. Avagy ahogy írod, imitálja a szerotonin szerkezetét."
Megint okoskodsz baszki, nem hiszem el
Továbbra is olyanról magyarázol, amiről fogalmad sincs. Én értem, hogy dúl benned a nárcizmus, ismerlek már, hogy ez ne legyen számomra újdonság, de figyelj már ide
Ha a meditáció során az 5-HT2A receptorok stimulálódnak, és ugyan ez történik mondjuk psylocibin hatására is, akkor szerinted meditálás során te egy másik dimenzióba, a titkos tudás tárházába kerülsz, vagy egy "ugyan olyan" (rendkívül hasonló) megváltozott tudatállapotba kerülsz, de még mindig csak az elméd által kreált álvalóságba, mint a drogok hatására?
Ergó, fogsz te bármilyen istennel, vagy bármi mással találkozni ott, nagyobb eséllyel, mintha drogoznál? Segítek, nem. Semmi mást nem tettél, csak megváltoztattad a tudatállapotod, mintha drogoztál volna.
És nem, nem ugyan olyan élmény az LSD meg a meditálás. Az egyik olyan, mintha dianás cukrot szopogatnál, a másik meg olyan, mintha Absinthot.
Az üresség, és koncentrációs meditációban, amiről folyamatosan beszélek, és amit rendre figyelmen kívül hagysz, nincs semmilyen másik világban, dimenzióban járkálás, nincs istenekkel találkozás, nincs tudás kincsesháza. De nem baj, ezt is nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod, ha úgy érzed helyesnek.
Látom, ebből már kultúrált beszélgetés nem lesz, csak személyeskedés. Oké, legyen az, hogy nyertél, igazad volt, majd keresek más kérdést, amire válaszolok, és nincs köze a drogokhoz, hogy ne triggerelődj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!