Volt már olyan, hogy azt érezted, kaptál egy égi jelet és az alapján hoztál meg egy döntést? Elmesêlnéd?

Amikor kértem, többnyire én se kaptam, vagy ha mégis, utólag kiderült, hogy csak belemagyaráztam. Azzal nem értek egyet, hogy méltónak kell lenni rá. Én nagyon sokszor olyan helyzetben kaptam, amikor cseppet sem voltam méltó semmire, nem kértem és nem is számítottam rà. Az viszont igaz, hogy csak elcsendesedve lehet észrevenni, amikor az ember lelassit végre, különben elrohan a jel mellett úgy, hogy észre se veszi. De ez veszélyes téma, mert amikor az ember erőlteti ezt a jelkérést, olyankor jönnek a belemagyarazasok és a pofára esés. Általában bőven elég tudni, hogy szabad akaratot kaptunk és nincs elrendelte semmi és bármerre indulunk, felettünk ott lesz az ég és kísérnek a csillagok. Minden te utaidban megismered Őt, akkor Ő igazgatja a te utaidat. És persze a hívők erre azt mondják, ha méltó vagy rá. Én meg azt tapasztaltam, hogy pont nem. Miután nem nyitottam ki soha többé a Bibliát, nem szűntek meg a jelek. Nem sok, de életemben volt néhány döntő pillanatban érkező jel, amik megváltoztatták a döntésemet vagy tanultam belőle. Pl. Egyszer amikor még nagyon buzgó templombajaro voltam, nem volt kedvem elmenni ifjúsági órára. Fáradt voltam, kétkedő és rossz kedvű. De a gyülekezetben azt mondták, így kezdődik a vége. Először csak egy alkalmat hagysz ki, aztán kettőt. Úgyhogy minden szabadidőnket elvitte a gyülekezet és a családra nem sok jutott. Ez persze annak nem volt baj, akinek a családja is oda járt. Szóval hazamentem lazadozva és abban a biztos tudatban, hogy óriási bűnt követek el azzal, hogy nem megyek templomba és tuti Isten haragszik rám, de legalábbis el fog ütni a villamos. Én is haragudtam rá emiatt. Bűneimet tetéztem azzal, hogy ledobtam magam a Tv elé. Kivételesen valami értelmes műsor ment, és megismeteltek egy adást, amiben Mezei Mária elmondta a Zsoltár gyermekhangra c.verset. "Ő az áldás, Ő a béke. Nem a harcok istensége. Ő nem az a véres Isten. Az a véres Isten nincsen." Nem direkt kerestem ilyen műsort. Tőlem mehetett volna egy öldöklős kalandfilm is éppen. De akkor úgy éreztem, Isten külön istentiszteletet tartott nekem a TV-ben és elkezdte átformálni bennem mindazt, amit Istenről gondoltam. Hiába tudtam a tanítást a kegyelemrol. Ugyanazok, akik a kegyelemrol beszéltek nekem, belem ültettek egy olyan mélyen gyökerező bűntudatot, ami mélyebben gyökerezett bennem, mint az evangélium. Ők azt mondták, bűn kihagyni egy istentiszteletet. Isten pedig azt mondta nekem, hogy NEM. Nem bűn pihenni. Nem bűn elkeseredni. Nem bűn kételkedni sem. És senkit nem fog elütni a villamos azért, mert Isten haragszik rá. Elüt a villamos embereket, ami szintén felfoghatatlan és lazadtam eleget, hogy engedhet ilyesmit Isten, de ebben csak odáig jutottam, hogy nem biztos, hogy ő teszi. Engedi, pedig megakadályozhatná, ahogy sokszor meg is akadályozza, de néha mégsem. És olyankor hol van? Nem tudom, de odáig már eljutottam, hogy el tudom képzelni, hogy nem Ő teszi, hanem az a másik, nagyon sötét hatalom. Volt pár tragédia az életemben, amikor azt kérdeztem, hol voltál? Gyűlöltem, lazadtam, haragudtam, beleirtam tollal a Bibliába a lázadozásomat és többé ki se nyitottam. 20 év alatt jutottam el arra a gondolatra, hogy amik ellen lazadtam, talán Ő ugyanúgy lázad ellene. És amikor sírtam, talán velem sírt. És amikor kiteptem magam a gyülekezetből, azt gondolva, most végleg elkarhozok és letérek az útról...hogy utólag belátom, ez kellett ahhoz, hogy legyenek végre önálló gondolataim Istenről. Hogy ne halljam többször egy istentiszteleten azt, micsoda bűn elhagyni a gyülekezetet, többször mint az evangéliumot. Hogy ne érezzem magam különbnek másoknál, embereknél, akik Isten teremtményei, de akikkel szóba se álltam, mert nem voltak hívők és időm se volt másra a heti 6 nap gyülekezetbe mászkáláson kívül. Hogy eszembe jusson, vajon mennyire egyezhet Isten céljaival az, hogy a hívő emberek teljesen elszeparalodnak a nem hivőktől, maximum nagy kegyesen leereszkednek hozzajuk bizonyságot tenni. És csodálkoznak, hogy erőtlen a bizonysaguk. De nem baj, mert el vannak a kis belterjes gyulekezetukben. Onnan házasodnak vagy méginkább onnan mennek a sírba család, saját gyerekek nélkül, mert egy gyülekezet, ami nem nyit más gyülekezetek felé sem, megöli a szerelem, a családalapítás lehetőségét is. Néha tényleg arra gondolok, amikor Isten ellen lázadva a képében vágtam, hogy nem érdekel többé, én elmegyek, és úgy mentem neki vakon az üres jövőnek, ami biztos a pokolba visz, hogy közben Isten mosolygott és azt mondta: gyere csak! Most meg nem tudod, de én vittelek ebbe a gyülekezetbe és most én viszlek ki onnan, mert van néhány fontos dolog, amit még meg kell tanulnod és mert eddig jobbnak hitted magad a hitetleneknél és gőgössé váltál és nincs már Krisztus arcod, ezért most elviszlek közéjük egy hosszú útra, hogy megértsd, mennyire szeretem őket, mennyire én teremtettem őket és azért is el kell jönnöd, mert van néhány ajándékok a számodra, aminek az állandó gyülekezetbe mászkálás közben nem tudtál örülni. Most még csak halál és gyász van körülötted, de a jövőben adok neked 3 kutyát, aki meggyógyít a gyászból és újra tudsz majd aludni, nevetni és ami még fontosabb:sírni. Lesz rájuk több időd, mert lássuk be, ha àllsndóan templomba maszkalsz, ez nem fog beleférni. Vár rád egy menhelyi kutya is, vigyázz rá nagyon. És leszel még szerelmes, bár ezt most még nem hiszed. Vár rád egy törékeny kislány is, bár most azt mondod, nem akarsz gyereket és ki nem állhatod a gyerekeket. Ha tudnád, milyen lesz, könnyebb lenne most belemenned ebbe a semmibe, azt mondanád, egész életedben erre a kislányra vártàl. Most elviszlek meggyógyulni és majd egy nap te fogsz ennek a kislánynak rólam mesélni.

Én pedig mentem, hitem szerint a pokol felé és nem tudtam, hogy Ő jön velem. Csak később, megismertem az utam során, hogy jé, mintha szólna,egy versből, egy dalból, egy meséből, az életemből.