Van/volt már valakinek sikertörténete az agykontrollal, és ha elmesélnétek h nektek hogyan és miben segített?
Ha felmész az Esettanulmányok.hu és az Agykontroll. hu honlapokra, akkor ott özön sikert olvashatsz. Ha nem találod, írj privátban, segítek.
Másfél hónapja végeztem a tanfolyamot. Rendszeresen meditálok, reggel vezetett meditációval meg este a tus alatt.
Eddigi sikereim: egy darab programozással eltűntettem a portánkról a pockokat, akik minden ősszel beköltöznek hozzánk. Erről olvashatsz az esettanulmányok. hu oldalon is. Számtalan kérdésemre kaptam már választ alfában. Több náthát meggyógyítottam már, egy arcüreggyulladást egy nap alatt. Alkalmazom a háromujj módszert, azóta mindig van parkolóhelyem. Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. De talán a legnagyobb sikerem az, hogy közvetlen a tanfolyam után alfában diagnosztizáltam a férjem trombózisát a jobb lábában. Már egy ideje fájt a lába, több orvosnál is járt. Nagyon érdekes volt, mintha egy cseppkőbarlangban jártam volna, olyan volt a lába belül. Néha egy-egy cseppenés hangot lehetett hallani. Bejelentkeztünk egy ultrahangos orvoshoz (persze ott nem azt mondtuk, hogy alfában láttam, hogy trombózis 😊) . Ott kiderült, hogy hét érben van trombózis. Két ere gyakorlatilag el volt záródva. Dugig volt a lába vérröggel. Senki sem érti, hogy élte ezt túl, de az utolsó pillanatban derült ki, mert már tüdő érintettsége is volt. Ugy hirtelen ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!