Aszexuális és pánamór lettem a spiritualizmusomtól?

Az utóbbi 10 évben egyre inkább lemorzsolódott belőlem, hogy kívánnám a szexet. Az emberekre úgy tekintek, mint furán kinéző humanoidok. Nem tudok felizgulni semmi ember lányára. Régen gyönyörűnek tartottam a puncit. Mára már csak látom, hogy egy testrész, furán néz ki, hasznos, stb. Mintha más ember a másik könyökét nézné. Partnereimmel is szexelek, de csak az ő kedvükért. Nem tudnak felizgatni, csak annyira szeretem őket és tudom, hogy nekik jó lenne, hogy feláll, de nem érzek szexuális vonzalmat, izgalmat.

El sem élvezek. A szex testi része sem jelent örömet. Olyan, mintha a bőrömet dörzsölném.

Valamint a személyiségekhez való viszonyulásom is más. Régen úgy tartottam, hogy lányokba képes vagyok szerelmes lenni. Már néha állatok felé is érzek elégyabb érzelmeket, de ami számít, hogy férfiak felé is. Nem úgy nézem az embereket, hogy férfi vagy nő, hanem hogy személyiség, amivel kapcsolódhatok. Jelenleg két férfiba és nyolc nőbe vagyok szerelmes, de nekem ez 10 különböző utazás az érzelmek tengerén.

Azért gondolom, hogy a spiritualizmus van a háttérben, mert éveken át gyakoroltam azt, hogy tisztán, felülről lássak, tekintsek a dolgokra. Ezek a magasabb tudatállapotok hoztak olyan nézőpontokat, mint amikből ezek ki tudtak fejlődni.