Hátborzongató megérzéseim vannak a koronavírus elleni oltással kapcsolatban, amik nem hagynak nyugodni.
Ezek szerint azért kell rendszeresen oltatni, hogy az oltóanyag fokozatosan elnyomja az emberben a lelket, majd végül ki is ölje. Ki akarják irtani az érzéseinket, elsősorban a szeretetet. Minimum közömbössé, de inkább egymás ellenségeivé akarnak minket tenni, hogy még véletlenül se jusson eszünkbe összejönni és összefogni, mert az a hatalmuk végét jelentené.
12-es, a kérdés arra vonatkozott, hogy megölhető/elpusztítható-e a lélek. Arra adtam választ. Értem, mire gondolsz és abban gondolom egyet értünk, hogy a kérdező kérdése marhaság. Csak azért nem tartom mindegynek, mert az életfunkciók megszűnése és az agyhalál nyilván végzetes dolog számunkra, de az ezektől független lelket nem károsítja. Persze lehet a kérdező is abból a szempontból közelítette meg a kérdést, ahogy te is, ebben az esetben nem fogalmazott pontosan.
2021. máj. 3. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
22/28 A kérdező kommentje:
A kérdés az, hogy át lehet-e programozni vakcinázással az emberi lényt,
el lehet-e nyomni a lelkét, hogy érzéketlenné váljon,
el lehet-e venni az ember egyéniségét, és amolyan biorobottá változtatni, ami engedelmesen csak utasításokat hajt végre.
Központi szerverre csatlakoztatott, távirányítású kiborgokat akarnak belőlünk csinálni?
Valamiért azt érzem a zsigereimből, hogy mindez már elkezdődött ...
2021. máj. 3. 12:29
23/28 anonim válasza:
Jönnek a dementorok,de Harry Potter megvéd minket!
2021. máj. 3. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
24/28 anonim válasza:
Kérdező, neked pszichiáterre van szükséged. Elég skizogyanús eset vagy. Vicc nélkül.
2021. máj. 3. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
25/28 anonim válasza:
#22
Nem lehet.
2021. máj. 3. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
26/28 anonim válasza:
A kérdező szerintem egyáltalán nem hülye.Igenis érdekes szempontból vizsgálja a helyzetet.
2021. máj. 3. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
27/28 anonim válasza:
Szerintem ez a mértéktelen digitalizáció az, ami kiöli a lelket és a valós emberi kapcsolatokat és megtapasztalásokat. Sajnos a koronás bezártság erre csak rásegít...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!