Mi a véleményetek a családállításról? Én adtam neki esélyt, de abszolút nem segített, inkább csak ártott...

Én nagyon ajánlott, mondhatni neves embernél jártam, de még a barátom is, és egyikünknél sem hatott. Lehet, hogy nem rossz a módszer mindenkinél, de esetemben határozottan rossz vége lett. Kriminális stílus annyit takar, hogy tanultam segítő pályán, és tudom, mik azok a kijelentések / mondatok, amiket soha nem mondhatunk a kliensnek, pláne olyan stílusban, ahogy azt ő tette.

Nem állítom, hogy mindenkire ilyen hatással van, és biztos vannak emberek, akikkel talán jobban alakul ez az egész, ha inkább hozzájuk kerülök állításra. Így sajnos viszont elvette a kedvemet az egésztől a továbbiakban, még egy ilyen tapasztalatra már nincs szükségem.

Sajnos de, sablonokkal dolgozik, mert hiába állít bizonyos vélt törvényszerűségeket, ha én azt abszolút nem tapasztaltam sosem, és egyszerűen érzem zsigerileg, hogy a probléma nem ott keresendő. Az pedig egy biológiai tény, hogy elzáródott légcsővel az ember garantáltan megfullad, ellenben az, hogy x élethelyzetben lévő ember 10000%, hogy adott módon fog érezni minden esetben, pusztán azért, mert szerinte minden olyan élethelyzetben lévő ember úgy érez, ez egyszerűen nem igaz.

Őszinte kíváncsiságból mentem el, az általános egészségemről beszélgettünk és arról, hogy anyám meg köztem nincs összhang igazából, de az a mindent átitató, mélységes anya-lánya kapcsolat sem. Az állításban sem történt semmi katartikus, elvileg volt egy ikrem, és a szüleim nagyon szeretnek. Na bumm, erre most mit mondjak őszintén, ez kb. a fél csoportra igaz volt. Nagy családi titkokat nem vártam, mi eléggé megosztunk mindent egymással. Mindegy, lehet, hogy nem tudom jól átadni, mi volt a probléma, mi nem működött, meg sértő se szeretnék lenni mások hite irányában, de én azt reméltem, hogy valami tippet kapok egy egészséges kapcsolat kialakításában anyámmal, ezzel szemben annyit kaptam, hogy örüljek, hogy megszült (marhára nem kértem), minden más mellékes. Hát köszönöm... Nekem ettől a kedvem elment örökre, a kapcsolatunk anyámmal csak sokkal rosszabb lett ezután, ráadásul azért is kaptam tőle a fejemre, hogy egyáltalán hogy jutott eszembe ilyen marha dolgokban hinni. Ha semmi másban nem, de ebben igaza lett.

Ha az egyetlen érvem valaminek a valódisága ellen, hogy "én azt abszolút nem tapasztaltam sosem", akkor még nem érdemes elzárkózni a létének esetlegessége elől. -> Én ilyet eleve nem állítottam sehol, hogy ne lenne valódi, és érvelni se érveltem semmi mellett se ellene, mivel én csak a saját és a közeli barátom tapasztalatából tudok kiindulni, ezért is kérdeztem mások tapasztalatait, hogy ők mit tapasztaltak.

Nem társítok semmit, a szakember, akinél én jártam, tudom miként gondolkodik bizonyos családi jelenségekről (elmondta), de facto kijelentve tényként. Én, mint bizonyos élethelyzetben lévő ember erre azt tudom mondani, hogy én nem úgy érzek, ahogy azt a szakember kőbe vésve állítja minden olyan szituációban lévő emberről.

Egyébként szerintem elég problémások a családállításban azok a "törvényszerűségek" is, de ebbe már tényleg nem mennék bele, túl messzire vezetne és senkit nem akarok meggyőzni, de nekem is meg van a magam hite, ami ezzel összeegyeztethetetlen.

Anyámmal kapcsolatban igazad van, egyszerűen annyira különböző emberek vagyunk, hogy mi képtelenek vagyunk egymással bizonyos idő után normálisan létezni. Ezt elfogadtam, és megváltoztatni sem akarom már, sőt, meg van ennek is a maga előnye valahol, mint mindennek.

És akkor megint: annak örülök, ha valakinél ez segít, működik, és könnyebb utána az élete. Talán nálam is másképp alakul, ha máshoz megyek, hiszen óriási reményekkel vágtam bele, ezzel szemben inkább nem részletezem, milyen szinten kibuktam tőle hosszú hónapokkal később. Mivel szememben ez a szakember elvesztette a hitelességét, így nem tudom az általa felállított családenergetikát se komolyan venni. Mindegy, ennél jobban nem tudom elmondani. Örülök, hogy nálad működött, én inkább visszamegyek a hagyományos terápiák világába.

Igen, na ezek azok a törvényszerűségek, amiket én nem vallok, legalábbis nem minden esetben. Gondolok itt olyan emberekre, akik óriási bűnöket követtek el. Bert Hellinger vérlázítóan vélekedett az olyan témákról, mint a vérfertőzés és a nemi erőszak, amikor ezeknek utánaolvastam, akkor éreztem azt, hogy nagyon rossz helyen járok, és ez a mentalitás határozottan mérgező. Persze tudom, hogy a legtöbb esetben nem ennyire durva, brutális családi történetek vannak, de ha engem pusztán az hónapokra kifektetett, hogy érzéketlenül az lett a fejemhez vágva, hogy a lényeg, hogy anyám megszült, minden más mellékes, sőt, ő nem is érti, én miért nem fogadom el az anyám (hidd el, nagyon mérgező légkörben nőttem fel mellette), akkor még belegondolni is szörnyű, mit érezhet az, akit ekkora trauma ért családon belül, majd így beletaposnak.

Írta itt egy hsz, hogy igenis jogunk van eldönteni a szüleink részéről, mi jó és mi rossz. Ez szerintem is így van. Nyilván a céltalan ítélkezés sem vezet sehova, azt sem vallom, de igenis disztingválni kell jó és rossz közt, a szülők sem szentek.

Sajnos nagyon rosszkor ért engem a terapeuta érzéketlensége, hónapokig borzalmas állapotban voltam, mostanra tudom csak letenni. Valószínű igazad van, és egy megértőbb, szavait megválogatóbb szakemberrel teljesen máshogy alakul az egész.