Mi a franc volt ez?
Egy ismerősömnél épp vacsoráztunk, mikor elkezdett csipogni valami a felső szinten. Tudni kell, hogy az a szint még nem volt beépítve, senki sem "lakta", csak holmik, dobozok, mindenféle cuccok tárolására használták. Nos, meglepődve a dolgon, felmentünk és megkerestük a csipogás forrását. egy egyszerű óra volt, amin a kis sárga mutató pont arra az időpontra volt állítva, és be volt kapcsolva rajta az ébresztés. Ismerősöm szépen lekapcsolta rajta ezt a funkciót, és visszatette a dobozba. Lementünk, és folytattuk a vacsorát, beszélgetést. Körülbelül 3 perccel később, ismét hallottuk a csipogást. Na itt már nem voltunk annyira nyugodtak. Felmentünk ismét, közben pedig azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos nem jól kapcsolta le. Ekkor felvette az órát ismét, és meggyőződött róla, hogy igenis ki van kapcsolva rajta az ébresztés. Gondoltuk oké, biztosan tönkre ment. Ekkor kivette belőle az elemet. Az órát visszatette az elemet pedig a zsebébe. "Most már biztos nem fog többször ébreszteni" mondta. Visszatértünk ismét a vacsorához. Ám 3-5 perc múlva ismét a csipogás. Lefagytunk mindketten. "Hiszen ez lehetetlen" mondtam. Ő pedig kivette az elemet a zsebéből és mutatta nekem, döbbent tekintettel. Percekig csak bámultunk. Mondta, hogy ő nem meri megnézni. Ekkor erőt vettem magamon, és elindultam ismét felfelé. A lépcső tetején óvatosan nyitottam az ajtót résnyire. Kukucskáltam, hogy látok-e bármi okot arra, hogy ne lépjek be oda. Óvatosan bedugtam a kezem a résen, a villanykapcsolót keresve. Átbillentettem a kapcsolót, és ekkor BÁMMM egy durranás, a fény csak egy pillanatra villant fel. Ijedtemben Rohantam lefelé a lépcsőn. Az óra pedig elhallgatott. Aznap nem mertünk többször felmenni, sőt aludni sem nagyon.
Másnap mikor kivilágosodott, akkor győződtünk meg arról, mi is történhetett valójában. A lámpa burában durrant el az izzó a villany felkapcsolásának pillanatában.
És ezzel egyidejűleg, örökre megszűnt a csipogás.
"Jó embernek kezded el magyarázni, mert elektromos gép és készülékszerelő a szakmám. Nekem elhiheted abban az órában nincsenek olyan kondenzátorok, amik annyi feszültséget el tudnának tárolni, ami még az elem eltávolítása után több percig csipogtatná."
Jogos, abszolút korrekt válasz! Volt mérnökként (ha nagyon szigorú akarok lenni magamhoz, akkor mérnök-gyakornok) szintén tanúsítom, a kérdező tisztában van a dolgokkal.
Jó legalább tudni, hogy nem egy 30-as-40-es éveiben járó tucat szőke Mariska írta ki a kérdést, aki ezoterikus választ akar mindenképpen kapni, és amúgy MLM-es pofázásból keresi a kenyerét a semmirevaló életére.
Kedves kérdező,
Nekem 2 elméletem is van ezekre a dolgokra. Az egyik az, itt szerintem ez a valószínűbb, mert tényleg, olyan csipogót készíteni, ami egy tantálium-kondi maradvány feszültségéből képes úgy szólni, hogy másik szobából is halljátok, több, mint 10 másodpercig (a leírásod alapján az első csippanás és a benyitás között olyan 20 másodpercet tudtam elképzelni), a legbravúrosabb mérnöki találékonysággal sem lehet csinálni;
hogy nagy ritkán előállnak olyan szituációk, amikre bár van magyarázat - mert mindenre van, olyan nincs, hogy nincsen -, esetenként akár valami piti dolog... de egyszerűen valami miatt, a dolgok egy hülye kombinációjának lévén nem látjuk át a szituációt, és emiatt teljesen misztikusnak tűnik.
Hasraütésből egy példa : lehet, hogy nem az óra csipogott, hanem egy másik eszköz, ami egyszerűen azért nem tűnt fel, mert a csipogás szinuszhangjánál, ha olyan a szoba, lehet, hogy pont nem lehet füllel a hang helyét behatárolni, a kikapcsolóhoz pedig pont akkor nyúltatok oda, amikor elhallgatott. Majd hónapok múlva, amikor ismerősöd mindent kipakol, talán feltűnik, és összeáll a kép, de az is lehet, hogy pont úgy rendeződnek az ügyes-bajos dolgai, hogy elsiklotok felette, és soha nem fog összeállni a szituáció valódi oka.
A másik elméletem pedig az, hogy bár nem hiszek a szellemekben, túlvilágban, vagy a keresztények amúgy kegyetlen, skrizofrén, akaratos, igazságtalan istenében, etc-etc...
De szerintem a tudatnak ettől függetlenül lehetnek materiális kihatásai, főleg az elektromos dolgokra. De mint írtam, ezt a teóriát elvetem, mert az energiamegmaradás tv.-ének azon része, hogy energia nem keletkezik, ennél sokkal magasabb prioritású ebben a (szerintem amúgy elcseszett) világban.
A villanykapcsolóhoz : Azt talán Te is tudod, hogy a villanykapcsoló közel sem egy prellegés-mentes gomb. És bizony el lehet a prellegésnek egy olyan kombinációját kapni, aminél nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kevésen múlva, de az égőszál átbillen egy olyan fiziológiai ponton, amikor elpattan.
Édesanyám is egyszer jött azzal, hogy ne vágjak rá akkorát a kapcsolóra, mert Ő egyszer nagy mérgesen felindulva kapcsolta fel a villanyt, és felrobbant az égő. Én meg mondom magamban, hogy na az én anyám is gyártja az ezoterikus teóriákat egyetlen tapasztalatból.
Aztán később rá kellett jöjjek, hogy nem mondott akkora nagy hülyeséget...
És egyébként ugye az adott hangulatod, kedélyállapotod az MINDIG meghatározza az apróbb testi mozzanataidat, azok jellegét. Akkor is, ha direkt nem akarod, hogy ez legyen.
Ugye a poligráf is ezt használja ki.
És akkor itt térnék vissza a kapcsoló prellegésére.
Korrekt válasz, köszönöm.
Minden elképzelhető elméleten átmentünk az ismerősömmel. Sajnos nem találtunk hiteles, bizonyítékokkal alátámasztható verziót. Persze ez közel sem jelenti azt hogy nem létezik rá reális magyarázat, simán lehet hogy csak elsiklottunk felette.
Talán a válasz a történtekre annyira egyszerű dolgokban rejlik, amire nem is gondolnánk.
Bizonyára ez már megmarad egy örök emléknek, egy örök rejtélynek.
spirituális tevékenységeket alkalmazó emver vagyok. itt most azt írom amit tapasztaltam s legjobb tudomásom szetint tudok. vagy elhiszi itt bárki vagy sem.
ki tudok lépni a testemből. sok szellemet, entitást láttam már stb.
nos ha kilépek a testemből akkor a különböző síkokon vagyok. a legközelebbi sík amelyet asztrálsíknak neveznek, az pont a saját világunkban van. vagyis ha kilépek a testemből akkor minden ugyanúgy van stb. ha más síkra akkor más helyekre, világokra stb.
nos a legközelebbi sík amit asztrálsíknak neveznek- bár sztem nem az, csak a legközelebbi sík s még szomszédos síknak sem monsanám.
tehát ott fel tudom kapcsolni a villanyt, tv-t, laptopot egyéb elektro cuccot. ilyenkor csíp, áramütésszerű érzet van az újjaimban. az asztrálrestemen is értek tapintásokat s fájdalmakat. ha bekapcsolom a tv- t az asztráltestem újja fáj , s később a fizikai testem újja is. van h több napig.
a szobában a villanyt az asztrálon nem tudim felkapcsolni míg a fizikain megy. azt mondta egy villanyszerelö h át van hidalva vagy mi.
na szóval volt h a laptopomat bekapcsoltam az asztrálon. aztán még a fizikai síkon is sikerült.
lehet h egy nagyon erős entitás csinálta a dolgokat. bár nem akarlak megijeszteni.
de az ijenek nem sokáig szoktak lenni.
Az órával azóta lett valami?
vagy egyáltalán milyen típusról beszélünk, mert ébresztőből sem egy féle?
nem vagyok szaki, csak kíváncsi vagyok hátha vannak hasonló tapasztalatok arra az órára.
"nem vagyok szaki, csak kíváncsi vagyok hátha vannak hasonló tapasztalatok arra az órára."
Úgy van! =/
Megint odakommenteltünk elégedetten.
Hogy csak azért, hogy kommentelhessünk valamit, vagy csak megint előbb sikerült gépelni, mint gondolkodni.... hát, tudja a franc, már el se akarom dönteni.
...
Szóval!
Szerinted TÉNYLEG annyit számít annak az órának a rohadt típusa?! Mintha lenne olyan óra, ami a min. 60 dB 2KHz-es vezérelt csipogást meg tudja oldani 50-100 nA-ből?! (kb. ennyit szívhatna le max. a legerősebb szóba jöhető kondiból, akár THT, akár SMD)
aha ... miért, tán baj?
Írhattam volna azt is, hogy tuti a srác 3-4 éve elpusztul papagájának a szelleme utánozta a hangot... :DD
vagy mind ketten ugyan azt haluzták, ami megint röhej.
lehet kamu is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!