Hisztek a karmában? Abban, hogyha sok rosszat teszel mással visszakapod?
#2, pontosan ez cáfolja a karmát. Az, hogy jót adsz, nem feltétlen jár azzal, hogy jót kapsz. Vannak emberek, akik ki fognak használni, ha jó vagy velük. Ilyen a világ, az élet nem igazságos, nincs karma, nem kapja mindenki azt, amit érdemel. Cselekszel valamit, aztán lesz rá valami reakció, ami legtöbb esetben igazságosnak tűnhet, mintha karma lenne, de rengeteg a kivétel. Ahogy vannak hálás emberek akik meghálálják a jó cselekedeteid ahogy csak tudják, vannak sunyi emberek akik csak arra fognak menni, hogy kihasználják a segítőkészséged ahogy csak tudják, ilyen az élet, ilyen a világ, ilyenek az emberek. De ha úgy nézed, azok a rossz emberek, akik kihasználják a jóindulatod és segítőkészséged, ugyanúgy szívni fognak később, hisz nem fogsz rajtuk segíteni, mint ahogy más sem.
Például volt egy barátom, rossz családi körülmények között élt, így sokat segítettem neki, munkát szereztem, egy ideig hálás volt, aztán pár nap után már nem ment dolgozni, mert nem volt kedve. Persze arra még megkért, hogy intézzem már el, hogy legalább arra a pár napra kifizessék, én ezt meg is tettem. Pár héttel később azzal hívott, hogy adjak neki kölcsön egy bizonyos összeget (nagyjából a jelenlegi minimálbér felének megfelelő összeget), és amikor közöltem, hogy nem fog menni több okból, elkezdett fenyegetőzve ordibálni. Azóta nem beszélek vele, ahogy senki más sem, lecsúszott, drogfüggő lett, mert mindenkit így kezelt maga körül és senki nem barátkozik már vele.
Van egy másik barátom, aki hasonlóan rossz családi háttérrel nőtt fel, nehéz életet élt, úgyhogy szintén sokat segítettem, viszont ő már viszonozta, ő is rengeteget segít nekem ahogy tud és az utóbbi időkben már ott tartunk, hogy egy közös vállalkozást tervezünk, mert mindketten jó emberek vagyunk, támaszkodhatunk egymásra, bízhatunk egymásban.
Szóval ez nem karmától függ egyáltalán, minden attól függ, te hogyan cselekszel, majd hogyan reagálsz a cselekedeteidre kapott reakciókra.
Tehetsz te jót mindenkivel, de ha nem tudod kiválogatni azokat az embereket, akik csak kihasználják ezt és csak elszívják tőled az időt, pénzt, energiát, egyszerűen sz.r lesz az életed, viszont ha kiválogatod azokat az embereket, akik viszonozzák és meghálálják a segítséged, illetve tudjátok segíteni egymást, szuper életetek lesz, ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!