Hogyan kezelitek azt, amikor a Halak nő sokszor órákig panaszkodik mindenről, azután rá pár órára már mindent tagad, amikor segíteni szeretnétek? Reálisak ezek a panaszkodások?
Sajnos annyira hitelesen adja elő a panaszkodásokat-melodrámákat magáról és a környezetéről, hogy könnyen elhiszi az ember, ami pedig furcsa az az, hogy rá pár órára már legyint az egészre, másnap már nem is emlékszik semmire és ez a helyzet sokszor ismétlődik nála, havonta min. egyszer. Úgy gondolom, hogy ez nem szellemi betegség, csak jellembeli komoly probléma.
Köszönöm a válaszokat.
Rossz hírem van, ezt nem csak a halak csinálják...
Arról van szó, hogy vannak olyan emberek akik egyszerűen szeretnek panaszkodni, és a felgyülemlett feszültségeiket így vezetik le, és igen ez sokszor erősen fáraszthatja a hallgatóságot, még ők ugye jobban lesznek tőle.
Azt tanácsolom ilyenkor kezdj el te is panaszkodni, attól megnyugszik és a várt figyelmet sem kapja meg, tehát hamarabb abbahagyja.
(Tégy úgy mintha nem lenne benned annyi pozitív energia, és akkor nem erőlködik majd a leszívásával.) :D
Én Halak nő vagyok. Jól esik néha kiadni a felgyülemlett gondokat, olyan, mintha szó szerint is megszabadulnék tőlük. Amíg nem mondom ki, rágódok a problémán. Nem várom el a segítséget... súlyosan élem át a gondjaimat, tehát nem arról van szó, hogy feltűnési viszketegségem van és színészkedek; a lényeg, hogy végighallgassa az a valaki a problémáimat, és mondja el a véleményét róla, már az is rengeteget javít a helyzeten.
Természetesen ez a saját tapasztalatom, nem biztos, hogy ő is így van vele. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!