Halak-Vízöntő párkapcsolat?
A volt barátnőm volt vízöntő (én halak).
Nekem azt tetszett benne hogy nagyon intelligens volt, és már (hozzám képest) vitte valamire az életben. Komoly céljai voltak, és már sok helyen járt a világban. Nekem furcsa volt hallgatni pl hogy milyen az élet tőlünk északabbra - ahol van hogy tök sokáig nem megy le a nap, és teljesen másképp élnek az emberek.
Sokszor mentünk minden felé, és a világ olyan részeit ismerhettem meg vele, amiről addig nem is tudtam hogy van. Egy élmény volt vele csak simán sétálgatni, vagy elmenni elhagyatott helyekre, és az élet nagy dolgairól beszélgetni.
Megfogott a nyitott/kíváncsi természete is, és hogy milyen pozitívan (viccesen) tudott állni sok mindenhez.
Viszont elég hideg volt a testi dolgokban, és a szext, fizikai kapcsolatokat sem igényelte túlságosan. Bár néha azért okozott meglepetést...
Néha túlságosan ragaszkodó érzelmileg - máskor teljesen eltávolodó, semleges volt. (Bár ez rám is igaz volt.)
Az is megfogott benne hogy őt is érdekelték a mentális dolgok. Hogy hogyan működnek a dolgok, a tudat, a világ, az univerzum. Jól el lehetett vele beszélgetni spirituális témákról is. (Ez közös volt bennünk.) Bár sokszor került fókuszpontba az elmúlás, és halál témája is.
A "lázadás" + kíváncsisága miatt azonban a vízöntőnek nagyon vigyáznia kell! Alkalmas környezetben hajlamos lehet kipróbálni pl drogokat - és kialakulhat a menekülés az élet elől, így pedig a függőség is. Amit nem tud irányítani - hiába olyan okos, és erős, és jól látja a dolgokat. Tehát túl magabiztos olyan dolgokban amit még nem ismer - és ez veszélybe is sodorhatja. Kb valami ilyesmi.
Ami viszont még fontos hogy a vízöntővel mindig tisztán kell kommunikálni a halnak. Nem szabad sehol ferdíteni, vagy becsapni, mert hamar zuhanásnak indulhat a kapcsolat. Viszont ha odafigyelnek egymásra, akkor igen jó párkapcsolat lehet :)
Szerintem a legnagyobb probléma az egység megélésében lehet a Halak számára, amit a Vízöntő nem is venne észre magától, annyira felaprózódik a figyelme.
A Halaknak gyakran lehet ilyen magára hagyott, elhanyagolt, lecsatolt érzése mellette, mert a Vízöntő közösségekben, népekben, kollektívan, azaz nagyban gondolkodik, akinek még a társa is gyakran van összeömlesztve a többi ismerősével, nem megkülönböztetve tőlük, és ez minden, csak nem eggyé olvadás. Izgalmas lehet egy ideig, de mindig ott van a két méter távolság. A Vízöntő mindig egy különálló lény, rengeteg titkos gondolattal, amik fontosak, de nem osztja meg a társával, csak egy ismerősével. Lényegében nem tudsz meg róla sokkal többet, hogyha a párja vagy, mintha az ismerőse/haverja lennél. Mindkét csoport pont ugyanannyit tud róla, csak teljesen más dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!