Mit jelenthet a következő álom? (Bővebben a kiegészítésben! )
Szóval, valamelyik éjszaka succubussal álmodtam, nem is eggyel, hanem hárommal, viszont egymás után. Korábban csak a kinézetüket tudtam ezeknek a lényeknek, és nem is nagyon gondolkodtam el rajtuk, szóval eléggé spontán volt. Arról meg gőzöm sem volt, hogy ezek a lények pont álomban jelennek meg.
A lényeg, hogy az álomban három próbát kellett kiállnom három Succubusszal szemben. Az első ellen meg kellett küzdenem a saját játékában, egyenlő esélyek mellett - konkrétan én is szárnyakat kaptam és repültem. Végül sikerült legyőznöm őt.
A második egy jóval agresszívabb és gonoszabb lény volt, viszont az nem engem "üldözött", hanem mást, viszont a lakás teljesen sötét volt, és este, amikor el kellett kapnunk, bár többen voltunk. Valahogyan sikerült becserkésznünk őt és elűzni.
A harmadik a tipikus példája volt a succubusnak, és próbált engem elcsábítani, viszont én hangosan kimondtam, hogy "nem", és itt felébredtem, és véget ért az álom.
Valaki tudna segíteni hogy ez mit jelent?
Én úgy tudom,hogy a succubusok nem álomban,hanem inkább alvásparalízisben vagy testen kívüli élményben szokták meglátogatni az embert.Nem igazán tudok hozzászólni a tapasztalatodhoz sajnos.Egyszer én is találkoztam egy olyan lénnyel,aki talán succubus lehetett.Az testen kívüli élmény közben történt.A csábítás volt a szándéka.
Azok a succubusok,akiket te láttál,jól néztek ki?
Végre egy értelmes válaszoló, köszönöm utolsó!
És igen, mint ahogy említettem is, az utolsó próbált elcsábítani, de rajta kívül az összes többi hasonlóan csábosan nézett ki (tehát szépen).
Azok az álmok, amiknek ilyen határozott szerkezete van (pl. hármas tagolás) azok mindig valami mély pszichológiai dologgal kapcsolatosak, szóval megéri minél részletesebben leírni amíg emlékszel rá, és utána elemezni.
A "kapu őre" archetípus gyakran előjön álmokban. Általában egy lény, akinek át kell engednie az úton, amin haladsz. Asszem olyan komplexusokkal kapcsolatos, amik bizonyos tudattartalmakat izolálnak a többi tartalomtól.
A szexuális töltet pedig elég egyértelmű az álmodban. Lehet hogy ezzel kapcsolatos a komplexus.
22:48-as: Köszönöm a kommentárt.
12:35-ös: Mindent leírtam szerintem amit fontosabbnak találtam. Talán még a helyszínekről tudnék egy kicsit mesélni: az első egy ilyen nagyobb méretű és nagyon magas terem volt, kicsit templomos, a második a régi lakásunkra emlékeztetett (bár sokkal sötétebb volt, szóval bútorokat meg ilyeneket nem láttam, csak az elrendezése emlékeztetett rá), a harmadik pedig egy ilyen katakomba-szerű keskeny folyosón zajlott le. Egyébként a szexuális töltetnek a 3.-at leszámítva nem volt jelentősége. Még annyit, hogy az első ellen gyakorlatilag harcolnom kellett, karddal, hasonlók, de érdekesség hogy a saját szabályai szerint, tehát ha ő repült, akkor én is repülhettem, ha víz alatt harcoltunk, mindketten tudtunk lélegezni, stb. Meg ha jól emlékszem, az első biztosan belső nézetes álom volt, a második tutira külső nézetből történt, a harmadik...t alán az is utóbbiból. Ennyi jutott eszembe.
17:24-ös: Köszi, ezt az oldalt már megtaláltam, de igazából itt nem sok mindenre találtam választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!