Van itt valaki még, aki rendszerint álmodik világháborúról és/vagy világ végéről?
Legutóbb olyan álmom volt, hogy az ország utolsó lépéseként pénzt hajtott be akitől csak lehetett, bűncselekmények felkutatása által, később bejelentették, hogy három ország titkos szövetséget kötött és megtámadta az EU-t, ezzel világháborút indítva.
Két éve még nem voltak ilyen álmaim, azóta jelentkeznek. Mi a véleményetek erről illetve tud valaki használható információt ami ide tartozik?
Mostanában szerencsére nem, de volt egy időszakom amikor rendszeres volt az erőszak az álmaimban. Ez egy helyhez volt köthető, egy újonnan épült lakásban éltünk és ott voltak fura álmaim. Kettőt emelnék ki amire a mai napig élénken emlékszem.
Futottam valahol egy mezőn, vagy nem tudom hol, egy kúttal találtam szembe magam. Úgy rémlik követtek, azért futottam. Valaki volt velem, aki arra buzdított, hogy ugorjak bele a kútba, csak úgy menekülhetek meg. Nagyon extrémnek tűnt az ötlet, de azt éreztem nincs más választásom, mert ha nem teszem hátba lőnek. Így bele ugrottam, és csak zuhantam lefelé a vízzel együtt, és már épp majdnem megfulladtam, amikor elkanyarodott a járat, és kipottyantam egy föld alatti bázison. Alig tértem magamhoz az extrém csúszdázásból, egy fekete bőrű fickó várt a lejáratnál, és intett a karjával, hogy végig mutatja hova is érkeztem. Hosszú folyosót láttam balra, arra indultunk el. Balról végig periszkópok voltak, ezeken keresztül látható volt a föld felszíne, és az a kút is ,amin leérkeztem. jobbról volt egy pódium, egy kis emelvény amin emberek fehér lepelben énekeltek, mintha valami Istentisztelet lett volna. Elhaladtam mellettük, csodás volt a dallam, és a kórusban észrevettem a sógornőmet. Ő is ott énekelt. Haladtunk tovább, majd a periszkópból megláttuk ,hogy megáll egy fekete furgon a kút mellett, amiből kiszálltak fekete ruhás emberek, és elkezdtek leereszkedni a kútba. Ekkor elkezdtünk rohanni a folyosón, ami a fürdőkabinokban végződött. Mozaik csempével volt kirakva. Bebújtam az egyik kabinba, de meglátott az egyik fekete ruhás, én meg csak tehetetlenül kuporogtam a sarokban, már nem tudtam hova menekülni és rám fogta a gépfegyvert. Ekkor ébredtem fel.
A másik az volt, hogy feküdtem az ágyamban meztelenül a lakásomban, és egyszer csak katonák szegezték rám a fegyverüket az ablakból. Szintén a fürdőbe rohantam.
Meglepő illetve érdekes ilyen válaszokat olvasni, főképpen az álmos-válaszokra gondolok. Valóban elgondolkodtató, hogy többen is álmodunk háborúsat annak ellenére, hogy nem éltünk át ilyesmit.
Azzal én is egyet értek, hogy rövidesen elég lesz egy szikra és berobban egy komoly háború. Elég szomorú ebben a tudatban élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!