32 hetes terhes vagyok mit jelenthet az álmom?
1. válaszoló: Az álomértelmezés nem babona, inkább pszichológia, és még ha babonás lenne sem szép dolog azt mondani egy kismamának, hogy nem lesz jó anya. Sőt, a lehető legbántóbb dolog, szégyelld magad.
Kérdező: szerintem semmi különös jelentősége nincs, csak nagyon foglalkoztat téged az anyaság és a szülés, teljesen normális.
Az elsö vagyok: az álomértélmezés úgy,ahogy itt szokás, nem több, mint babona. Ugyanis az álmos nagy része nem jelent semmit, egyszerüen csak a különféle információk rendezése az agyban. Amikor meg van jelentösége, ahhot megfelelö szakképzettség szükséges és nem egy amatör fórum használóinak a területe, mert sokkal több butaságot válaszol a többség, mint aminek tényelgesen lenne értelme.
Az meg, hogy szerintem butaság álomfejtéssel foglalkozni kismamaként, az én véleményem. Egy gyereknek nem tesz jót, ha az anyja mindenben jeleket meg háttérjelenségeket keres, mert ettöl ö is meg a gyerek is csak gátlásos lesz.
Ha figyelmeztetem az anyát, hoyg ez nem jó, akkor még van ideje átállítani a gondolkodását lazábbra és nem minden mögött valami problémát keresni.
A másodiknak abban igaza van, hogy mivel terhes vagy, valószínüleg ezzek foglalkozik az agyad és ezért álmodsz ilyeneket.
Én mindig pszichológiai szemmel nézem ezeket a kérdéseket és próbálok meg válaszolni, ha tudok. Igazából nem írják oda a kérdezők, hogy ők álomfejtést szeretnének-e, ami tényleg babonás hülyeség, vagy olyan értelmezést, amit én tudok adni, ha tudok - nagyon sokszor írok valami kiindulópontot, és hozzáteszem, hogy a saját álmait mindenki maga tudja a legjobban értelmezni.
Annyi csak, hogy aki nem babonás, de kíváncsi egy álma jelentésére, és egyedül nem jön rá, az nem tudja máshol feltenni, mert az ezotérián belül van az álomfejtés kategória, máshol nincs hasonló. Ezért én nem ítélkezem rögtön, sokan egyszerűen nem tudják értelmezni az álmaikat, mert ők nem jártak önismeretre terapeutához, ahol nagyjából láthattak rá példát, nem tanultak pszichológiát, stb... És sokan köszönték már meg az ilyen megközelítésből írt válaszaimat, pedig sosem mondtam meg biztosan, hogy ez vagy az a dolog mit jelent az egyéni szimbólumvilágukban.
Nem szabad álomfejtéssel foglalkozni. Isten előtt utálatos cselekedet és megtiltotta.
16. 5Móz 13,3
Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?
17. 5Móz 13,5
Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Égyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.
Kedves montibi!
Tanulj meg értelmesen olvasni!
A Biblia az idézett 5 Móz 13 3,5-ben,az álomlátót,és nem az álomfejtőt kárhoztatja a jövendőmondó mellett.
A szöveg primitív értelmezése szerint Józsefet,Dánielt,és az összes jövendölő bibliai prófétát meg kellett volna kövezni.
Nyilván,az értelmes elme értelmes jobb fele értelmes álmokat álmodik,melyeknek jelentését a kulturális tudattalan jelképrendszere segítségével bárki megértheti.
Természetesen az álmaink a múltról,és jelenünkről szólnak,s csak nagyon ritkán a jövőről.
Jóel próféta így jövendölt a mai időről:(Jóel 12:28)"És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!