Nektek mi volt életek eddigi legemlékezetesebb álma?
Nekem 3 emlékezetes álmom volt eddig, ebből 2 visszatérő és mind rossz. Gyerekkoromban álmodtam még, de mai napig emlékszem rá, hogy a temetőben voltunk a dédszülők sírjánál,ami teljesen fedett kősír. Álmomban a betonlap megmozdult és egy polip ugrott ki a sírból.
A 2. álom az volt, hogy egy hatalmas T-rex mászkált a faluban és azt se tudtuk, hogy hová bújjunk előle, én a szekrény tetejére másztam, naívan gondolva, hogy oda nem ér fel.Lehet agyamra ment a Jurassic park :)
A 3. nemrég volt. Álmomban a férjem gyanúsan viselkedett, sunyiba telefonált. Mondtam neki, hogy ha van valakije, mondja meg, mert akkor osztozkodunk a vagyonon és a gyerekkel elhagyom. Egyszer sikerült belenézni a telefonjába, ahol a listában találtam egy "terhes G." nevű valakit, persze kiakadtam, hogy nem elég, hogy szeretője van, még terhes is. Amikor számon kértem, nem is akart magyarázkodni, csak annyit mondott, hogy "akkor hogy volt az az osztozkodás?"Simán elhagyott. Reggel úgy ébredtem fel, hogy szabályosan a lelkem fájt, egész nap ezen agyaltam, pedig nekünk tényleg tökéletes a házasságunk.
Nagyon sok emlékezetes álmom van, mert vannak olyan hetek, amikor szinte napról napra álmodok valami (általában) orbitális hülyeséget, amiket aztán mesélhetek a barátaimnak, hátha megfejtik.xD
De van kettő álmom amikre máig is pontosan emlemlékszem, úgyhogy akkor el is kezdem:
Az első álom elég érdekes volt. Egy mezőn sétáltam a szép napsütésben, amikor megláttam három tehenet. Odamentem hozzájuk, és elővettem a zsebemből négy kapszulát, ebből hármat a teheneknek adtam, a negyediket pedig én vettem be. És akkor valahogy elkezdtem tudatosan álmodni, (tudtam, hogy ez csak egy álom, úgyhogy azt csinálok amit akarok) és úgy döntöttem, hogy repülni szeretnék, úgyhogy a három tehénnel együtt repkedtem mint valami hülyegyerek, de le kellett szállni a legközelebbi faluban, mert kezdett múlni a pirula hatása.:D
A mádodik álmomban valaki más testében voltam, és tulajdonképpen én nem is "én" voltam, hanem az a srác akinek a testében voltam. Még emlékeim is voltak, szóval nagyon furi volt. Na, szóval valami röplabda csapatnak voltam a kapitánya, és éppen edzés közepén voltunk a többiekkel, valami random srác akit nem ismertünk, odajött, hogy van nála bonbon és hogy kérünk-e. De senki sem kért, én meg hogy ne tűnjünk olyan bunkónak, vettem egyet, aztán meg a csapatommal elindultunk ebédelni. Jött velünk ez a gyerek is, de annyira nem foglalkoztunk vele (én a legjobb haverommal beszélgettem, meg valahogy éreztem hogy dúl köztünk a bromance [jó, ez most egy picit hülyén hangozhatott, de ez van xD]) amikor rosszul lettem, elkezdtem lemaradni a csapatomtól, homályosan kezdtem látni, szédelegtem, és az utolsó emlékem ebben a testben az volt, hogy az a fura gyerek felkap és elvisz. Utána átkerültem a legjobb haverom testébe, szóval mostantól az ő szemszögéből írok.xD Tehát észrevettem, hogy a brom nincs sehol, ahogy az a fura bonbonos gyerek sem, amire olyan mérges lettem (mert hogy senki sem nyúlhat a legjobb haveromhoz) hogy megállítottam a csapatot és elindultunk megkeresni. Bementünk egy tetoválószalonba, ahol egy öreg néni volt a kasszánál, odamentünk, adtam személyleírást meg megkérdeztem, hogy látta-e a haverom, ö meg azt mondta, hogy látta, hátul a raktárban. Elindultunk a raktárba, és a brom tényleg ott volt, ott ült a földön, mellette egy random faszi guggolt fegyverrel a kezében, a másik oldalán meg a bonbonos gyerek állt és vigyorgott. Na akkor valami iszonyatos harag töltött el, fogtam magam és elindultam feléjük, a fegyveres faszi felállt, kibiztosította a pisztolyt, én meg fogtam magam, kicsavartam a kezét és ádámcsutkánál elkaptam a torkát és kiharaptam. De rendesen éreztem, hogy pulzál a vére meg hogy telemegy vele a szám, úhyhogy kiköptem, a testét meg elegánsan lebasztam a földre. Ránéztem a haveromra aki ugyan olyan ijedten ült, mint a bonbonos gyerek, akire már szartam nagy ívben, úgyhogy a haverom felkaptam ilyen menyasszonyos stílusban és kisétáltam vele az épületből véres pofával.:D
Bocsi a kisregényért, és köszi, hogy elolvastad.:D
Érdekes
Olyat már én is álmodtam hogy meghalok elég sűrűn
Mostanában ritkán emlékszek az álmaimra (csak hangulatokra, érzésekre emlékszek, eseményekre, személyekre stb. nem). De van több emlékezetes álmom is. Kettő visszatérő, kettő nem visszatérő, és egy, ami több különböző álom volt, de ugyaaz a végkifejlet/lényeg
A visszatérőek:
1. Nagyanyáméknál etetem a Zsuzsi kecskét, és ott találkozok az ördöggel és én kis naiv elkezdek beszélgetni vele és az elején ő is kedves hozzá, de aztán megtámad. Jelenetugrás, a mi csűrünk (nem a nagyanyámé) ég, alattunk a pokol én meg a családom többi tagja pedig a tető alatti gerendákon egyensúlyozva vívunk az ördögökkel :DD Érdekes, hogy 4 évesen álmodtam először és kb egy évre rá meghalt a nagyanyám, de azóta is 4 évesként álmodom újra, ugyanazzal a belső világgal, gondolatokkal, világról való felfogással :)
2. A Mikulással menekülök a szánján havas dombokon keresztül a Karib-tenger kalózai elől... És nagyon félek tőlük. És itt is kisgyerek vagyok mindig. És mindig rájövök egy ponton, hogy ez csak álom és akkor elkezdem irányítani, attól viszont hamar felébredek :D
Nem visszatérők:
1. Családdal lagziba készülünk és fodrászhoz indulunk, de én nem férek már a kocsiba, ezért keresztanyumékkal megyek. Családom autóbalesetet szenved és mindenki meghal, én pedig ott állok a koporsók fölött. Aztán valahogy én is az egyik koporsóban vagyok, szóval kettő van belőlem és az egészet látom a családját elvesztett én és a halott én szempontjából... Bár a halott én aztán felugrik a koporsóból, hogy szimulálás.
2. Műtétem után mondták, hogy kell rehabra menjek és következő éjjel arról álmodtam. Szokástól eltérően részletesen, tehát reggel emlékeztem pontosan, milyen a szoba, hogy közben érkezik a szobatársnőm a barátjával stb... és eltelt 3 hét és szinte feledésbe merült, nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, amíg be nem mentem a szobába és fix úgy nem nézett ki, pedig még sose láttam olyan szobát, különbözött a berendezés a kórház többi részétől.. aztán bejött a szobatársnőm a barátjával és a fene egye meg még a pólója és a szeme színe is stimmelt.. három éve ennek lassan, és azóta nem megy ki a fejemből és nagyon zavar, hogy nem értem, mert ez nem lehetséges a fenébe is, de csak megálmodtam... és azóta azon agyalok, hogy biztos láttam azelőtt valahol, de nem... mindegy
A különböző de hasonló álmok: mindegyik "normálisan" indul (=fura :D, zavaros, érzelmekkel túltelített). Aztán üldözés, félelem. Aztán meghalok. És régebben ilyenkor felébredtem, de újabban a halál után más jön. Valahogy hirtelen kívülről látom a dolgokat, mármint addig is kívülről látom, de mint egy videójátékban és csak a saját gondolataimat ismerem, de onnantól kezdve elszakadok a testemtől és bárhova megyek és valahogy egyszerre mindenki gondolatát "hallom", de tényleg egyszerre és nem felváltva, és mindet követni is tudom és nem tudom, hogy csinálja az agyam de ébren is akarom :D és abszolút de mindent értek magam körül és hihetetlen nyugalom száll meg és elégedettség, mármint nem aggódok azon, hogy nem vagyok elég jó stb., hanem csak simán "vagyok". Elég érdekes.
Nem tudom, honnan szedek ilyen fura álmokat :DD Nagy jelentőséget nem is tulajdonítok nekik, de néha úgy elgondolkodtat...
Bocsi, hogy hosszú lett :)
Molnár Krisztiános volt az egyik legilyesztőbb ..:
Mindik arra ébredek: “Szevasztok Gyelekik !„
Futottam, közbe megláttam egy nagyon szép lányt, azt hittem, exem, de nem ő volt. Megcsókoltam. Utána látom, még is exem. Ekkor tudatomra ébredtem álmomban.
...
Le kéne szokjam róla, higy ezt közöljem velük. Eddig már röhögtek pofám, le se szarták, csak bámultak póker arccal, mikor kérdeztem higy valami magasabb entitás van e mögötte.. deee.. nagy eredmény még nem.volt mikor konfriktusban maradtam velük.
Ez egy aaaapró részlet volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!