Nem tudtam mozogni, lehetséges?
Figyelt kérdés
Elalvás előtt a plafont nézegettem és olyan érzésem volt, mintha vizágyon feküdnék. Gondoltam, lehet ezt érezzük, mikkr elalszunk csak most nem fogom elfelejteni. Aztán egyszercsak az egész szoba forgott a szemem előtt, persze csak én láttam úgy és olyan volt, mintha az ágyam csúszna egy szakadékba fele. Nem tudtam sem a kezem, sem a lábam mozgatni, nagyon megijedtem. Csak a fejem tudtam mozgatni és próbáltam ordítani, de egy árva hangot nem tudtam kiadni. Kb. 30 mp múlva elmúlt ez az egész, nagyon féltem utána. Reggel mikor anyukám jött ébreszteni, úgy be voltam rekedve, hogy egész nap alig birtam beszélni. Többször előfordult ilyesmi, volt olyan, hogy álomból felkelve történtek hasonló dolgok, vagy miközben álmodtam, de az utóbbiról hallottam már. De olyanról még nem, hogy éberen.2016. jún. 6. 21:18
1/14 anonim válasza:
Nekem kisiskolás korom óta vannak ilyenek, de egészen máig azt hittem, hogy ez normális, vagy hogy így alszom el. Most már engem is kíváncsivá tettél, én is szívesen fogadom a tapasztalataitokat! (14 éves vagyok)
2/14 anonim válasza:
Ritka jelenség, de elöfordulhat. Félálomban lebegsz az ébrenléti tudat és az álombéli tudat között. A tested már nem igazán reagál, mert szinte már alszik, de az agyad még valamennyire ébren van.
3/14 anonim válasza:
#1, te azon lepődtél meg, mikor úgy aludtál, mint más?:)
Mert mindig józan aludtál és egyszer megijedtél reggel, hogy megszűnt minden?
4/14 anonim válasza:
Alvásparalízisnek nevezik, egy betegség amelynek a tüneteit csökkenteni lehet különféle módszerekkel, keress rá az interneten. Valószínűleg segítségedre lesz majd egy olyan ébresztőóra, ami figyeli az alvásciklusaidat...
5/14 piriiiii válasza:
Ez valóban alvásparalízis, viszont egyáltalán nem betegség, hanem egy teljesen természetes, egészséges, bár nem kifejezetten gyakori jelenség.
6/14 anonim válasza:
jaj, úgy bírom, itt naponta van valakinek alvásparalízise. de ezek döntő többsége nem az. túl ritka ahhoz. álmok lehetnek, vagy félálombeli állapotok.
7/14 A kérdező kommentje:
Jaj, elnézést, hogy érdekelt mi az oka.
2016. jún. 7. 01:59
8/14 anonim válasza:
Én néha érzek olyat kis időre hogy zuhanok és utána egyből felriadok mindég. Nem igazán tudom az okát, szédülős se vagyok pedig. Jól bírom a magasságot.
9/14 OneEntity válasza:
Ne aludj háton fekve.
Az alvásparalízis egyik lehetséges oka, hogy háton fekve az ellazult izomzat gátolja az agy vérellátását, így enyhén oxigénhiányos állapot alakul ki, és ez okozza a hallucinációkat és a pszeudo-fizikai tüneteket. Nem tudom, ez mennyire igaz, valahol ezt olvastam.
10/14 anonim válasza:
OneEntity
Ez hülyeség, mert pont, hogy a görcsös izomzat gátolná a vérellátást. A mondatod alapján az összes stresszcsökkentő és relaxációs eljárás (amelyek ugye ellazult izomzatot követelnek meg) egészségtelen lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!