Mit takar az első, nagy szerelmem folytonos visszatérése és mondatai az álmomban?
14-től 17 éves koromig volt egy kapcsolatom. Ő volt az első ember akinek megnyíltam teljesen, egy osztályba jártunk, minden nap együtt voltunk. Gyönyörű emlékeink vannak, de nem bánt túl jól velem, folyamatosan depis voltam és én szakítottam (amit 3 évvel utána is bánok)
Sokszor álmodom vele. Bár működő, nagyon jó kapcsolatom van egy nagyszerű emberrel, egy-egy ilyen álom padlóra tesz és visszajön a régi szerelem érzése. Depis vagyok, régi képeket nézek, idézeteket olvasgatok. Ő azóta párkapcsolatban él, mióta szakítottunk és boldogok, ősszel összeköltöznek és fiatalkoruk ellenére már a házasságot is tervezik (természetesen nem most, évek múlva).
Az álmaimban sokszor van üzenet. Le is jegyezem őket általában. Leírok néhányat dióhéjban.
Volt, hogy olvastam egy digitális naplóját és bejegyzések voltak rólam dátumok szerint az évekre visszamenőleg. Írt rólam általában szépeket és tiszteletteljes dolgokat, néha éreztem megbántottságot, és ez az időszak stimmelt is azzal, amikor szakítottam vele - de még jóval utána is voltak rólam bejegyzések.
Volt olyan, hogy egy közösségi oldal chat-jén beszélgettünk és leírta nekem azt, hogy ugyanazt érzi, amit én érzek, nem érhet így véget, nem dolgozta fel.
Ez a helyzet úgy is előfordult már, hogy mondta: "nem lehet vége a bakettel, nekünk még tartogat valamit az ég, nem lehet, hogy ennyi volt".
Sokszor álmodok csókjelenettel vagy szexuális töltetű dologgal is. Volt olyan párbeszéd, hogy kérte, mondjam, hogy szeretem, kimondtam, majd mondta, hogy ő is.
Hirtelen ennyi jut eszembe, de szerintem ebből is lejön a lényeg.
Mindketten hozzánk passzoló emberrel vagyunk, mi nem passzoltunk egymáshoz. Én nem tudom elfelejteni. Álmában üzen nekem? vagy csak az én képzeletem szüleménye mindez, és ő éli világát? Elkerülünk más városba az egyetem miatt, ki tudja, találkozunk-e még valaha, és kapcsolatunk van mással.
A valóságban havonta beszélünk, amióta ballagtunk.
Amikor felébredek, mindig az az érzés van bennem erősen, hogy ezeket ő mondja és üzeni. De a valóság mást mutat a barátnője miatt, stb. :/
Köszönöm a választ! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!