Miért álmodhattam ezt gyerekkoromban?
Gyerekkoromban 8-9 éves lehettem, rengetegszer álmodtam nagyon brutális dolgokat.
Ami leginkább megmaradt bennem az az, hogy ülünk a családdal és ebédelünk, vagy vacsorázunk, szülők, nagyszülők, testvérem.
Mindig húsleves volt, cérna metélttel, hozzá teszem nem kedvenc kaja.
Én a mamám mellett ültem mindig, és mikor elkezdtünk enni soha nem volt hús a tányérban, erre a mamám oda nyújtotta az ujját, hogy rágjam le róla a húst.
Nos elkezdtem lerágni róla, persze olyan volt mint a főtt csirke hús, csak egy ujj formájában. Közben az egész család csak nézet, és olyan természetes elismerő arcuk volt, beszélgettek meg nevetgéltek közben.
Ezt évekig rendszeresen álmodtam, mindig ugyan az a sztori, ugyan úgy.
Ez most vajon mire utalhat?
Idővel abba maradt ez az álom, csak a mai napig nem hagy nyugodni miért álmodhattam ezt.
Nem.
Normális családban nőttem fel, szüleim ill. nagyszüleim soha nem bántottak, sem testileg sem lelkileg.
Szerettem őket
És semmi lelki sérülés akkoriban nem ért, csak évekkel később.
Evéssel kapcsolatban van valami családon belüli rossz tapasztalatod? Például nagymamád evési szokásai milyenek? Hogyan szokott enni és mit, akkoriban? Te szeretted azt, amit ő eszik? Pl. szoktatok együtt enni? És te akkoriban milyen evő voltál? Szerettél enni úgy általában? Együtt evett mindig az egész család és egyhuzamban vagy máshogy? stb.
Tegyél fel magadnak egy csomó ilyen kérdést és próbáld összerakni. Azért ha évekig rendszeresen visszatért ez az álom, nem hinném, hogy spontán gyerekkori fantáziád volt.
Én pl. évekig azt álmodtam, hogy egy kiskutya vagyok és hanyattfekve úszom, lebegek és az egész iskolaudvar egy nagy medence. Aztán egy őrségváltós bódéban egy kígyó megmar.
Ja és nemhogy nem tudtam úszni a valóságban, hanem rettegtem tőle, lila volt a szám és enyhén szólva frusztrált a tanár hozzáállása meg az egész, fulladásfóbiám volt (és máig tart ez a para, csak nem a gyerekkori mértékben). Szóval ahhoz köthető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!