Ez az álom mit jelenthet?
Az eleje egy tanyask jellegű helyen volt ahol az udvaron voltam az állatokkal, majd egy szobában ahol a családomnak megfelelő létszámú ember volt(7) de számomra ismeretlen arcúak de éreztem a köztünk lévő kapcsolatot. És az egyik talán a legkisebb gyerek fagyhalálban meghalt. Ezután az összes állat is valami fertőzésben. (Kacsa, ló, tyúk, stb...de egy madár csontvázra bontva is látszott) Ezeknek álmomban értettem a szavát de talán lényegtelennek tartotam.
A másikban kívülálló voltam: először egy 4-5 tagú család lánygyereke voltam aki észrevette hogy éjszaka nem találja a húgát. Majd a házból kiérve csak külső szemlélő voltam.(talán már amúgy is csak "szellemként" voltam jelen az elejétöl) Mint kiderült a testvért nyakszúrással a ház előtt megölték. A helyszínelőkhöz odament a család és az élő lány tesó el akart tűntetni egy vérnyomot de lebukott 3s végül segített. Majd jött egy boncmester aki mint egy darab húsra úgy tekintett a meggyilkoltra és úgy is beszélt róla. Ez az álomban érzelmileg felkavart és személyesnek érztem.
A harmadikra nem emlékszem tisztán csak hogy altatók voltak benne és a családom egyik fele ridegen közölveq a halálomat akarta a másik fele ppedig hogy éljek. Én teljesen bizonytalan voltam. Ezeket az embereket sem ismertem arcról
Ezek mit jelenthetnek ha jelentenek valamit? Előre isa köszönöm :)
(Ha lehet a humoroskedvűek ne azt írják hogy túl sok CSI-t nézek)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!