Ki élt már át alvásparalízist? Tudnátok mesélni róla?

Én és kétszer.

Ilyenkor tudatában vagyok, de akkor is fel akarok kellni, még akkor is, ha tudom, hogy nehéz.

Nekem nagyon gyakran van és nagyon régóta. Stresszes vagy fáradtabb időszakokban többször, értsd akár naponta-kétnaponta, egy éjszaka során többször is előfordul. Eleinte csak akkor fordult elő, ha a hátamon feküdtem, azóta már szinte bármilyen helyzetben, nem tudok menekülni előle.

Van, amikor csak simán kellemetlen, nem tudok megmozdulni és olyan érzés, mintha zsibbadna az egész testem. Legtöbbször viszont rémes és ijesztő. Teljesen valósághű (látvány, hang, tapintás, szag, minden) hallucinációim vannak, és legtöbbször rosszak. (Időnként becsúszik egy-egy erotikus jellegű, az annyira azért nem rossz ;) ) Az összes elképzelhető szörny meg sötét árny meg zombi meg miegymás volt már, lakástűz (ég a szoba körülöttem és nem tudok megmozdulni), elütnek járművel (érzem az autó súlyát magamon)... Szóval lehet válogatni.

Leggyakoribb, hogy nyúlnék az ágyam mellett a villanykapcsolóért (mert mindig úgy ébresztem fel magam, hogy végre kinyújtom a kezem és felkapcsolom a villanyt), és nem érem el, vagy felkapcsolom de nincs áram, kiég, nem is kapcsoltam fel, másik kapcsoló volt... (És ugye a megkönnyebbülés, hogy ki tudtam jönni a paralízisből, oda lesz.)

Röviden és tömören nekem ez egy nagyon rossz és szorongással teli élmény, volt, hogy ordibálva keltem belőle. Lehet hogy menőnek hangzik ahogy leírják a neten, de ha csak egy mód van ne próbáld meg direkt átélni, nem jó. Főleg állandó jelleggel, ilyeneket átélni, mikor pihenni szeretnél, nem jó kicsit sem.

22/L

Nekem is elég gyakran van. Rendszerint van valami a közelemben, ami gonosz és mintha szándékosan a félelmem "izgatná". Kiabálnék olyankor, de nem jön ki hang a torkomon, és ahogy korábban írta is valaki... a villanykapcsoló sem működik, ha sikerül odanyúlnom.

Az legemlékezetesebb, valóban teljesen valóságosnak és ébernek tűnő eset az volt, amikor felkeltem, kinyitottam a szemem is, de megmozdulni nem tudtam. A lábam a nyitott ajtó felé nézett, így feküdtem, tehát látni nem láttam, de biztosan tudtam, hogy valami áll az ajtóban. Valami nagyon gonosz. A valami beszélt hozzám, de egyszerűen nem fogtam fel az értelmét, csak annyit hallottam, hogy beszél hozzám... aztán vége lett.

Nekem ilyen még csak kétszer volt, hála istennek, és pont ma jöttem rá hosszas olvasgatás után, hogy mi is ez valójában.

Az első fél éve történt körülbelül, bár szerintem az alapján nehéz lett volna megállapítani, hogy az alvásparalízis lenne, mert rövid volt, és egy rossz álomnak is betudható, de így, hogy most már utána olvastam, szinte biztos vagyok benne, hogy az is az volt. Éjszaka felébredtem, és a fal felé voltam fordulva. Emlékszem, hogy még az árnyékokat is láttam a falon, amik az ablakon szűrődtek be. Arra egyáltalán nem emlékszem, hogy nem tudtam volna mozogni, bizsergést sem éreztem, viszont azt érzékeltem, hogy a hátam mögött állt valaki. Az valaki egyszer csak mély, hörgő hangon elkezdett szólongatni, mire halálfélelem uralkodott el rajtam. Hangosan elkezdtem zihálni, de egyre nehezebben vettem a levegőt, majd végül teljesen magamhoz tértem.

A második eset tegnap este történt velem, amit már nem tudtam félvállról venni, ezért is kezdtem utánaolvasgatni a dolognak. Az éjszaka közepén felébredtem, hallottam egy zajt az öcsém szobájából, majd gondolom hirtelen átkerülhettem abba a "fázisba", ahol a paralízis jelentkezik. Minden ugyan olyan volt a szobámban, a szememet is tudtam mozgatni, láttam mindent, csak éppen a testem egyetlen porcikáját sem tudtam megmozdítani, és bizsergett az egész testem, ami egyre erősödött, és már fájt is. Próbáltam kiabálni, de a számat sem bírtam kinyitni. Ez kétszer jelentkezett rövid szünettel közötte, majd a kislámpám után nyúltam, hogy felkapcsoljam, de semmi. Az ágyamtól nem messze eléggé alacsonyan is van egy villanykapcsoló, ami az ágyam fölött lévő hangulatvilágítást kapcsolja fel. Kikászálódtam, hogy felgyújtsam, de nem kapcsolódott fel, így belenyugodtam, hogy valószínűleg áramszünet lehet. Baj, nem baj, sajnos a telefonom és az iPadem mellett alszom. Mindkettőt megnyomkodtam, hogy csináljak némi fényt, de ki voltak kapcsolva. Kimásztam az ágyból, és elindultam a szüleim szobája felé, hogy szóljak nekik, de akkor magamhoz tértem a hátamon fekve. Sokáig csak pislogtam, próbáltam összerakni magamban, hogy mi is történhetett.

Nagyon rettegek, hogy megint jelentkezni fog, pedig tudom, hogy nem kell félni tőle. De sajnos akkor is rettenetes érzés...

Rossz érzés.

Tudod hogy fel vagy ébredve.

Lebénulsz.

2-3 percre.

Még nem éltem át.

Én ezt így még nem éltem át, de van olyan közeli ismerősöm, aki igen.

Gondoltatok már arra, mi történne, ha legközelebb nem félnétek annyira, hanem ellazultak és várakozóak lennétek?

Talán kisülhetne belőle számotokra valami sokkal jobb, mint az állandó rettegés...