Mi a véleményetek egy ilyen álomról? (hosszú lesz, ha nincs türelmed, rá se kattints)

18/F vagyok. Nem hiszek az álomfejtésben, de erről kivételesen érdekelne, hogy mit mond egy hozzáértő. Na szóval ezt álmodtam múlt éjjel:

Harmadik nézetből látom magamat. Egy sötét szobában ülök, be vannak deszkázva az ablakok, és csak kevés fény szűrődik be, illetve pislákol egy villanykörte a plafonon. A szobában semmi berendezés sincs, kivéve a szék amin ülök, és mellette egy asztal, rajta egy kivetítő. Én kb. 50 éves forma vagyok, egy szakadt egyenruhát viselek, le vagyok soványodva, beesett az arcom, borostás az állam, táskásak a szemeim, és egyáltalában látszik, hogy hónapok óta nem tudtam rendesen enni, aludni, vagy tisztálkodni. Ekkor belép egy jól öltözött 30 körüli 175 magas nő, fekete copfozott haj, fekete térdig lelógó kabát, fekete nadrág, fekete cipő, napszemüveg. Beáll mellém, és csak ennyit mond nagyon megvető hangon: "Nézd meg, mit csináltál!". Aztán felkattintja a kivetítőt, és jelenetek kezdenek el pörögni. Mindegyik kb. 5-15 mp hosszú, aztán jön egy új. Az elején idilli képek vannak. Apuka játszik a gyerekével, egy család boldogan összeül a vasárnapi ebédhez, egy boldog család ünnepli a gyerekük 7-ik szülinapját, kissrác játszik a kutyájával, és mindenhol mindenki mosolyog. Minden és mindenki olyan nyugodt, és boldog. Utána egy olyan villan be, hogy én vagyok ott kb. 25 évesen, szónokolok a népnek, ők meg éljeneznek. Utána szobrot emeltetek magamnak, kineveztetem magamat vezérnek, tehát diktatúrát építek ki. Az elkövetkező néhány jelenetben dömperek hoznak fel szenet bányákból, kohómunkások ütik a friss acélt, rakják össze a gépeket a szalag mellett, fejtik az ércet, csomóan kidőlnek, kutatók kísérleteznek laborban, katonák gyakorlatoznak. Ezután megint szónoki pódium mögött állok, ezúttal egy hadseregnek szónokolok. A katonák éljeneznek, majd megindulnak. A következőkben csak szenvedésről szóló dolgok jönnek. Három katona fut gázálarcban egy sivár, kopár csatatéren, hirtelen zöldessárga köd jelenik meg körülöttük, és mindhárman kidőlnek. Gyerekek sírnak apjuk koporsója felett, alvó katonák torkát vágják el besurranó kommandósok, egy hadifoglyot úgy kínvallatnak, hogy belenyomják a fejét egy húggyal teli vödörbe vagy 3 percre. Minden 4-5 jelenet után jön egy rólam, amint épp beszédet tartok, vagy görnyedek a térképasztal fölött néhány jól öltözött tiszttel. Utána jön egy jelenet, ahol egy katona áll egy idegen iskola udvarán, a gyerekek állnak körülötte, és bámulják. Akkor rádión utasítást kap, lelövi az összes kisgyereket, majd végignéz a pusztuláson, és öngyilkos lesz. (értelmetlen, tudom, de ezt láttam). Utána amint rakéták hullanak az égből a szombat reggel piacon alkudozó civilekre. Végül távlatból látom, ahogy felrobban egy atombomba. Az egész videónak sehol nem volt hangja, csak az utolsó jelenetnél, ahol állok a letört, meggyötört népem előtt, és annyi hallatszik, hogy lassan, vontatottan, megtörve kimondom: "Vesztettünk.". Ezután újra megint minden csendes, a nép fújol, kövekkel dobálnak. Ezután vége a videónak, és a nő, aki bejött az elején egy pisztolycsövet tart a halántékomhoz, és csak annyit mond: "Te is vesztettél." és eldörren a pisztoly. Ekkor ébredtem fel.

Szakértői vélemény erről? Én nem tudom hova tenni. Soha nem volt ilyen ambícióm, hogy politikus legyen belőlem, vagy diktátor, vagy bármi ilyesmi.