Mit jeenthet ez az álom? Fontos
Az volt sulim öltözőjéből kijövök. 1 póló van rajtam. A folyosón befordul a volt osztálytársam. Nagyon dögös. Érdeklődő tekintettel kérdezi hogy mit csinálok itt a folyosón 1 szál pólóba?
A pólómmal kitakarom a lényeget. :) mondom hogy inkább felöltözök rendesen. Megyek vissza az öltözőbe, de jön utánnam. Nem zavart, sőt. Az ajtóba megállt. Onnan pont látott. Kérdeztem hogy látni akar-e.
Mondta hogy nem (olyan nem volt hogy igen. Bejött az öltözőbe, tőlem 1-2méterre. Elkezdtem öltözni, ő meg elővette a telefonját, és v kamerázott vagy fényképezett, de tetszett neki. Felöltöztem, majd mondta mosolyogva hogy keressünk egy szabad öltözőt. Benéztem egy másik öltözőbe, de dagadtak voltak csak ott. Bementem egy másikba, ott csak vének. Majd elmentem a folyosón, a könyvtárba. Ott gépeztek sokan. Kb 50m-t mentem, egyenest a folyosó végére. Ott volt jobb oldalt egy ajtó. Kinyitottam. Ott is még a könyvtár volt, meg valami kis bolt féle. Egy család épp egy távirányíttású autót akart venni csak nem tudták eldönteni hogy a fekete vagy a pirosat vegyék. Kimentem az épületből. Egy keskeny földsávon mentem, körülöttem víz van. Ott fürdenek sokan. Az egyik oldalon fiatal csajok, a másik oldalon mindenféle torz szülött. Többnek a lába addig ért mint egy normális ember bordái, és a kezeik rövidebbek voltak.
barát betegsége: ez sajnos igaz :S
elemi szexuális vágy: :DD
gyenge termés: nagyon is igaz. a kedvenc almafámon (segtettem az ültetésbe (már amennyire tudtam kisgyerekként)) általába sok alma van, és hatalmasak! 200g körüliek. viszont idén 2-3 alma van csak rajta.
politikai karrier: megfordult a fejemben :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!